Power elsőségével vette kezdetét az idei utolsó futamhétvége

Power elsőségével vette kezdetét az idei utolsó futamhétvége

Elérkeztünk az IndyCar 2013-as szezonjának utolsó versenyhétvégéjéhez. A kaliforniai Auto Club Speedwayen megrendezendő ötszáz mérföldes futam tétje nem más, mint a bajnoki cím sorsa, melyre már csak két versenyzőnek maradt esélye, név szerint a Chip Ganassi Racing kétszeres bajnokának, egyben a 2008-as év Indianapolis 500 győztesének, Scott Dixonnak, valamint a Team Penske színeiben induló Helio Castronevesnek, akinek bár háromszor is sikerült kortyolnia a tejből a Brickyardon, azonban a bajnoki trófeát még soha nem emelhette a magasba.


Az idény végéhez érve természetesen egymást érik a bejelentések és a szaftosabbnál-szaftosabb pletykák. Az elmúlt néhány napban már megtudhattuk, hogy a Rahal Letterman Lanigan Racing lenyúlta a Panther Racing eddigi főszponzorát, a National Guardot, ezzel komoly problémák elé sodorva John Barnes alakulatát, megérkezett a 2014-es versenynaptár és kiderült az is, hogy a KV Racing, pontosabban mostanra már KVSH Racing nagyobb mértékű átalakuláson megy át, miután James Sullivan csatlakozása révén immár trióvá bővült a csapat tulajdonosi köre. A szakember – akinek csapata, az SH Racing (a 2011-es Indy 500-on velük kvalifikálta magát Tomas Scheckter) még az idei szezon elején szállt be a Jimmy Vasser és Kevin Kalkhoven neve által fémjelzett gárdába – hierarchiában történő feljebb lépése mellett azt is megtudhattuk, hogy a KVSH jövőre a Dragon Racingtől átigazoló Sebastien Bourdais-val pótolja majd a Tony Kanaan Ganassiékhoz való átigazolása révén keletkezett űrt. A csapat másik pilótájának kiléte egyelőre még a jövő homályába vész. Vasser elmondta, hogy nagyon szeretnék megtartani Simona de Silvestrót, azonban a svájci hölgy úgy fest más kihívás felé kacsintgat (a legtöbben a Dale Coyne Racingnél vizionálják), ezért a KVSH olyan pilótákat helyezett kilátásba Bourdais esetleges csapattársaként, mint például Oriol Servia, Sage Karam, vagy éppen Alex Tagliani.

A jelenlegi legnagyobb figyelem azonban az Andretti Autosportot övezi. A 2012-es bajnok csapat minden jel szerint záros határidőn belül bejelenti új motorpartneri szerződését, miszerint szakítanak a Chevrolet-val és visszatérnek a Hondához, ezzel együtt pedig nyilvánosságra hozzák James Hinchcliffe hosszabbítását is. Egy biztos, Michael Andretti a holnapi napon sajtótájékoztatót tart, aminek keretein belül elárulja a 27-es számú autó jövő évi főszponzorának kilétét. Sajtóértesülések szerint ugyanis az AA első emberének elege lett az eddigi támogató, nevezetesen a GoDaddy időhúzásából és a maga kezébe vette a történet alakulását. A világ elsőszámú domain szolgáltatója már hónapokkal ezelőtt pedzegetni kezdte, hogy nem biztos, hogy a jövőben is pénzelik a Hinchcliffe által vezetett autót, a végső szót azonban csak nem akarták kimondani. Legutóbb október 16-ára tűzték ki a döntéshozataluk időpontját, melyet, mint már annyiszor, ismét lemondtak és két nap haladékot kértek arra hivatkozva, hogy a cég vezérigazgatójának, Blake Irvingnek halaszthatatlan dolga támadt. Andrettinek ekkor lett tele a hócipője és szombatra, a futam napjára össze is hívott egy sajtóeseményt. Kíváncsian várjuk.

 

A háttérben zajlik tehát az élet, és időközben a pályán is felpörögtek az események, miután lezajlott a sorsdöntő utolsó verseny első edzése. A kilencven perces gyakorláson két hiányzó is akadt: a houstoni duplaforduló második futamának végén horrorisztikus balesetet szenvedő Dario Franchitti mellett ugyanis az Andretti Autosport pilótája, EJ Viso is csak a partvonal mellől követheti az eseményeket. A venezuelai versenyző a hivatalos kommuniké szerint betegség miatt kénytelen távol maradni, a valóság azonban az, hogy szponzorációs problémái akadtak. Az 5-ös számú autóban az idei Indianapolis 500-on második helyet megszerző Carlos Munoz kap lehetőséget, ami előre vetíti a fiatal tehetség jövő évi, teljes szezonos IndyCar szerződését is a csapatnál.

sato_1.png

A meglehetősen eseménydúsra sikeredett másfél órás edzés legjobbjának Will Power bizonyult a Team Penske 12-es számú autójának volánja mögött. A második helyet a KV Racing kötelékében utolsó hétvégéjét teljesítő Tony Kanaan szerezte meg, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyén az utóbbi napokban az átlagosnál is jobban a figyelem központjában álló James Hinchcliffe végzett. Negyedik pozícióban a bajnoki hajrára Roger Penske által ideiglenesen visszahozott AJ Allmendinger zárta a gyakorlást, mögötte a két bajnokaspiránssal, az ötödik helyen landoló Helio Castronevesszel és a hatodikként leintett Scott Dixonnal. A hetedik leggyorsabbként az a Marco Andretti végzett, aki pont a mai napon jelentette be hivatalosan, hogy hosszabbított eddigi csapatával, az Andretti Autosporttal, a nyolcadik pozíciót pedig a National Guard színeit utolsó alkalommal magán viselő 4-es számú Panther Racing tudhatta magáénak a spanyol Oriol Serviával a volán mögött. A legjobb tízbe még a Rahal Letterman Lanigenes James Jakesnek, valamint az Andretti Autosport pilótája, Ryan Hunter-Reay fért be, utóbbira innentől számítva minimum egy évig garantáltan nem fogjuk tovább használni a ‘regnáló’ jelzőt.

 

Külön meg kell jegyezni a Chip Ganassi Racing 10-es számú gépét ezen a hétvégén terelgető Alex Taglianit, aki a tizenkettedik helyig jutott, míg a szezonzáró másik beugrója, a Visót helyettesítő Munoz csak a huszonnegyedik időt autózta.

Sajnos a baleseteket sem úszta meg a mezőny. Először, alig néhány perccel a gyakorlás kezdetét követően a Dale Coyne Racing 18-as számú autójába Pocono óta először visszatérő Pippa Mann törte össze csúnyán munkaeszközét a négyes kanyarban, szerencsére azonban az angol pilótának haja szála sem görbült. Az Auto Club Speedway másik áldozata pedig az AJ Foyt Enterprises japán sztárja, Takuma Sato lett, aki szinte kísértetiesen lemásolta Mann mutatványát, de ő is sértetlenül megúszta a kalandot. Az incidensek következtében mindkét autóban többek között váltót is kellett cserélni, de minden valószínűség szerint ott lesznek a néhány órán belül kezdődő kvalifikáción.

 

 

 mavtv500.png

 

 

képek: IndyCar, MoreFrontWing