2015-ig biztosan marad a széria Milwaukee-ban

Két évig még biztosan az IndyCar naptárának részese lesz a Milwaukee Mile.
Az 1903-ban megnytitott egymérföldes ovál az amerikai autóversenyzés történetének egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő létesítménye.
A Milwuakee Mile abban a tekintetben is egyedülálló, hogy ez az egyetlen pálya, ahol az AAA, a USAC, a CART és az IRL IndyCar érákban is rendeztek futamot, ennek megfelelően 1937 óta szinte megszakítás nélkül ad otthont a tengerentúl nyitott karosszériás versenyzésnek. 2004 és 2006 között a Champ Car és az Indy Racing League egyaránt megfordult a „The Mile”-on, majd 2008-tól az immár egyesült IndyCar naptárában is helyet kapott. Financiális okok miatt 2010-ben nem volt részese a széria bajnokságának, a következő szezonban azonban hála a promóteri feladatokat ellátó Andretti Sports Marketing áldásos tevékenységének, ismét visszakerült az azt megillető helyre.
A pálya nagy népszerűségnek örvend a széria versenyzői és rajongói körében egyaránt, ezért nem kis érdeklődésre tartott számott Andrettiék napokkal ezelőtt beharangozott, a milwaukee-i aszfaltcsík jövőjére vonatkozó közleménye. A sejtelmes utalások, Twitter és Facebook üzenetek arra engedtek következtetni, hogy pozitív végkicsengésű hírről van szó, a kérdés már csak annyi volt, hogy vajon jövőre is tartalmazza majd a versenynaptár a pályát, vagy ismét kimarad egy év, és csak a nagy durranásokkal prognosztizált 2015-ös esztendőben tér vissza.
Helyi idő szerint ma délelőtt viszont mindenről lehullt a lepel, miután Andrettiék bejelentették, hogy két évre szóló szerződést kötöttek az ABC Supply-val, aminek értelmében 2015-ig biztosítva van a pálya jövője.
A futam időpontja némiképp változik az elmúlt évekhez képest, miután nem a jól megszokott júniusi hónapban, hanem augusztus közepén, egészen pontosan augusztus 16-17-én kerítenek majd rá sort.
Az esemény betétfutamaiként az Indy Lights és Pro Mazda mezőnye lép pályára.
A széria hivatalos, 2014-es versenynaptárát magyar idő szerint péntek hajnalban hozzák nyilvánosságra, annyi azonban már biztosra vehető, hogy a következő szezon március 30-án, a floridai St. Petersburgben startol, emellett pedig debütál az Indianapolis Motor Speedway road vonalvezetése is, amely az Indianapolis 500 első edzése előtt egy nappal, május 10-én kapja majd meg a zöld zászlót.
A szezon szeptember első hétvégéjén, az amerikai Munka Ünnepén zárul majd.
Továbbra sem biztos a brazil verseny jövő évi szereplése, a szervezők és a széria azonban keményen dolgozik azon, hogy a népszerű Sao Paulo-i utcai pálya 2014-ben is vendégül láthassa az IndyCar mezőnyét.
Pénteken okosabbak leszünk.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough