Kinek állt érdekében a Kanaan-Ganassi ügy kiszivárogtatása?

A magyar idő szerint tegnap este, az Associated Press által beharangozott bombahír alaposan felkavarta az IndyCar állóvizét.
Mint ismeretes, a neves hírügynökség szinte kész tényként tálalta a a nagyközönség elé, hogy az idáig komoly szponzorációs problémákkal küzdő Tony Kanaan-nek sikerült megállapodnia a Chip Ganassi Racinggel és jövőre ő fogja vezetni a csapat negyedik autóját. A sztorit maga az érintett gyorsan cáfolta, majd a brazil pilótát jelenleg foglalkoztató KV Racing is nyilatkozott az ügyben. A gárda társtulajdonosa, Jimmy Vasser elmondta, hogy ők semmit nem tudnak pilótájuk távozásáról, sőt, jelenleg is azon dolgoznak, hogy a brazil 2014-ben is az ő soraikat erősítse. Az egykori CART menőből lett csapatvezér azt is hozzátette, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra Kanaan két évre szóló szerződésén, melyért – akárcsak a Ganassi által ajánlott kontraktus esetében – semmiféle anyagi hátteret nem kérnek cserébe.
Az elmúlt hónapokra jellemző, Kanaan körül kialakult szappanopera minden kétséget kizáróan pénteken érte el tetőpontját, melyhez plusz adalékanyagot szolgáltat a neves szakújságíró, Robin Miller mai, RACER.com-on megjelent cikke.
Miller arról számolt be, hogy ő személy szerint már hetekkel ezelőtt értesült Kanaan Ganassihoz történő igazolásáról, melyről azonban hivatalos megerősítés híján nem tudtak beszámolni az online magazin hasábjain. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező újságíró szerint a kénytelen-kelletlen titokban tartott információ nehéz helyzetbe sodorta a RACER stábját, hiszen egyrészt megadatott a lehetősége annak, hogy elsőként hozzák le az angol szóval élve meglehetősen „bombshell” hírt, másrészt viszont nem merték megkockáztatni, hogy még a szerződés aláírása előtt álljanak elő a sztorival, mert annak nem lett volna jó vége.
A stresszfaktort csak tovább növelte bizonyos Jenna Fryer, aki rendkívül jó barátságot ápol Chip Ganassival. Azoknak, akiknek esetleg a hölgy neve nem mondana semmit elárulom, hogy ő nem más, mint az AP motorsportokért felelős egyik nagyágyúja, az asztala pedig közel tizenöt éve a NASCAR, valamint az utóbbi időben az IndyCar. Fryer hatalmas befolyásra tett szert mindkét széria paddockjában, népszerűsége pedig kis túlzással egyes pilótákéval ér fel.
Nos, a RACER őrlődése teljesen megérthető volt, hiszen hetek óta visszatartanak egy szenzációértékű sztorit a hivatalos megerősítésre várva, miközben árgus szemekkel kellett figyelniük, hogy Fryer nehogy őket megelőzve álljon elő vele.
A tegnapi napon viszont megtörtént, amitől Millerék tartottak, bár nem olyan formában, ahogyan azt várták. Az AP anonim forrásokra hivatkozva megírta Kanaan igazolásának hírét, melyet azon nyomban átvett az összes létező média és blog (beleértve az USAracinget is), mindenki örült egészen a már említett cáfolatig.
A helyzet kesze-kusza és azt sem fogjuk nagy valószínűséggel megtudni száz százalékos bizonyossággal, hogy ki szivárogtatott Fryer felé. Robin Miller és még számos, nagy öregnek számító zsurnaliszta valamiért Jimmy Vasserre teszi a voksát, ami azért is érdekes, mert pont ő volt az, aki a hír hallatán a legnagyobb bociszemekkel lepődött meg, majd sebtiben fel is vázolta, hogy micsoda előnyös szerződést fognak hamarosan Kanaan orra elé dugni, melynek értelmében a további két évben is a KV Racing-et fogja szolgálni. Bár az éles szeműek már itt felemelték minimum egy szemöldöküket, hiszen a csapat már régóta küzd komoly financiális gondokkal, ezért Vasserék nem tudtak pilótájuk számára teljes szezonos autót garantálni jövőre, többek között ez vezetett odáig, hogy a brazil munkakeresésbe fogott. Most azonban hirtelen a KV azt kezdte állítani, hogy bizony ők két éven át halálbiztosan versenyautót tudnak rakni Kanaan hátsó fele alá, arról azonban nem szólt a fáma, hogy miből. Új, tőkeerős szponzorról nem hallottunk, a legutóbbi hírek szerint lasszóval is alig tudnak ideiglenes befektetőket fogni.
Vissza a RACER-hez. Miller természetesen nem hagyhatta ki cikkében a Jenna Fryer-nek címzett szarkasztikus megjegyzéseket, amiért a hölgynek előbb járt el a szája, akarom mondani a billentyűzete, mint kellett volna. A jó öreg Robin burkoltan a sorok között még le is amatőrözte az AP üdvöskéjét, amire borítékolhatóan fog válasz érkezni csípős nyelvű kolléganője részéről.
A paddock-ban szívesen látott újságírók egyöntetűen biztosak benne, hogy Kanaan jövőre valóban a Chip Ganassi Racing negyedik autóját fogja vezetni, a kérdés már csak annyi, hogy mikor lesz a hivatalos bejelentés. Sokak szerint Ganassi a jövő heti, houstoni versenyhétvége keretein belül akarta megejteni a nagy leleplezést, mely Fryer révén már senkit nem fog olyan meglepetésszerűen hatni, ahogyan azt Chip bá’ előzetesen szerette volna. Pedig lett volna döbbenet az biztos, lévén mindenki James Hinchcliffe-re, vagy az Indianapolis 500-on a csapathoz visszatért Ryan Briscoe-t prognoztizálta a negyedik számú Ganassi autóba.
A történetek ellenére Fryer-re sem szabad boszorkányt kiáltani egyből, ő csak annyiból volt hibás, hogy forrás megnevezése nélkül, pusztán élő szóban lezajlott diskurzus alapján állt elő az ‘év egyik legnagyobb híre’ címre számot tartó sztorival. Azonban ha megnézzük Miller elméletét, kiderül, hogy Jenna nem más, mint egy ügyesen kiválasztott balek ebben a történetben, a szart pedig valójában Vasser keverte a háttérben.
Miller szerint a KV Racing tudomást szerzett arról, hogy Kanaan már biztosan nem tér vissza a csapathoz 2014-ben, ezért Vasser ügyesen becserkészte a régi jó barátjának számító Fryert, aki bízva annak szavaiban minden idézőjel nélkül, szinte tényként leírva előrukkolt a vélt vagy valós hírrel. Üzletben nincs barátság, ez az egész történet is ezt támasztja alá. Ha valóban a saját sértettsége által vezérelt Vasser áll az egész mögött, akkor egy nagyon csúnya húzást produkált. Válltig állítja továbbra is, hogy TK hamarosan áláírja a hosszabbításról szóló kontraktust, holott nála jobban senki nem tudja, hogy a brazil hajója már rég elhagyta a KV Racing felségvizeit.
A KV állítólagos kész szerződésének ellent mond Kanaan tegnapi nyilatkozata, miszerint fogalma sincs hol folytatja jövőre, nincs egyelőre előtte semmiféle szerződés. Pedig dehogynem. A paddock-ba bejárást élvező újságírók jelentős hányada állítólag már hetek óta tudja, hogy ebből bizony Ganassi lesz, csak ugye le kell nyelni a békát és hétpecsétes titokként kezelni, amíg hivatalosan be nem jelentik.
Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.
képek: IMS, AP

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough