Tony Kanaan egyelőre tagadja a Ganassi szerződést



Az Associated Press értesülései szerint végre pont kerül Tony Kanaan kálváriájának végére.

Az idei Indianapolis 500-on győzelmet arató versenyző a hírügynökség információi alapján a 2014-es szezonban a Chip Ganassi Racing kötelékében folytatja IndyCar pályafutását. A szerződés készen áll, már csak a brazil versenyző aláírása hiányzik a papírról, erre az aktusra azonban néhány napon, de lehet, hogy órákon belül sor kerül.

Megbízható források szerint Kanaan a csapat negyedik autóját fogja vezetni, tehát a Ganassi jelenlegi hármasát preferáló szurkolók is megnyugodhatnak, hiszen Dario Franchitti, Scott Dixon és Charlie Kimball helye egyaránt biztosnak mondható az elkövetkezendő szezonra nézve.

A CGR tehát hasonlóan a Team Penske-hez plusz egy autóval szállhat harcba jövőre a bajnoki pontokért, ami minden kétséget kizáróan további izgalmakra adhat majd okot. Aki esetleg lemaradt volna róla (ami csak abban az esetben fordulhat elő, ha az illető most jött a Marsról): Roger Penske leigazolta a 2014-es szezonra Juan Pablo Montoyát, aki a gárda 2-es számú autóját fogja vezetni Will Power és Helio Castroneves csapattársaként.

Kanaan nehéz időszakon van túl, hiszen szponzorációs problémák miatt még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán marad-e az IndyCarban. Miután a KV Racing világosan a tudtára adta, hogy minden valószínűség szerint jövőre nem tudják garantálni számára a teljes szezonos szerződést, a triatlonban is jeleskedő volánművész lázas álláskeresésbe kezdett. A széria több csapatával folytatott tárgyalásokat, azonban mindenhol anyagi ellenszolgáltatást vártak a 2004-es év IRL bajnokától az ülésért cserébe. A csalódások miatt még az is szóba került, hogy Kanaan a NASCAR-ban folytatja, ahonnan több komoly ajánlatot is kapott.

 

UPDATE: Tony Kanaan cáfolta az AP értesüléseit, azt  viszont elismerte, hogy a CGR valóban ajánlott neki szerződést. A patinás csapat a többi gárdával ellentétben nem kért ellenszolgáltatásként sem pénzt, sem pedig szponzori hátteret, azonban TK egyelőre elutasította a lehetőséget. Vélményem szerint ez már sima porhintés, a brazil pilóta van olyan intelligens, hogy rájöjjön, a Ganassi kínálta állás talán az egyetlen igazán komoly lehetősége jelenleg a szériában, pláne az elmúlt időszakot figyelembe véve. Biztosat eldobni a bizonytalanért maga a megtestesült felelőtlenség, de várjuk ki a végét.

UPDATE 2: Kanaan jelenlegi munkaadója, a KV Racing döbbenten konstatálta az AP hírét. Jimmy Vasser úgy nyilatkozott, hogy meglepetésszerűen érte őket pilótájuk állítólagos Ganassi szerződése, miután ők jelenleg is keményen dolgoznak azon, hogy jövőre is a soraikban tudhassák. Vasser szerint már közel járnak a hosszabbításhoz, miután sikerült egy olyan, kétéves kontraktust összehozni, melynek értelmében Kanaan-nek egyáltalán nem kell fizetnie az ülésért. 

Kanaan továbbra is állítja, még mindig nincs állása jövőre és egyelőre fogalma sincs arról, hogy hol folytatja. Annyi biztos, hogy nagyon megy a ködösítés. 

 

 

 

 

 

 

kép: IMS

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy