Franchitti az élen az időmérő előtt

A pénteki második edzéshez hasonlóan ismét a Chip Ganassi Racing szurkolói örülhetnek, ugyanis a kvalifikációt megelőző, szombati gyakorláson megint csak ezen csapat egyik autóját intették le leggyorsabbként.
A tegnapi nappal ellentétben, amikor is Scott Dixon futotta meg az elsőséget érő kört, ezúttal a gárda legeredményesebb pilótája, Dario Franchitti zárt a tabella élén, méghozzá a GoPro Grand Prix of Sonoma hétvégéjének eddigi leggyorsabb idejével. A négyszeres IRL/IndyCar bajnok 1:18:0988-ával több, mint két és fél tizedet adott az Andretti Autosport uralkodó bajnokának, a második pozícióban végző Ryan Hunter-Reay-nek, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát elcsípő Dragon Racinges Sebastien Bourdais már közel fél másodperces hátrányban állt a skót versenyzőhöz képest.
A Ganassi csapat másik nagyágyúját sem kellett messze keresgélni, hiszen Scott Dixon a negyedik helyről várhatja az időmérőt, a legjobb öt sorrendjét pedig végül a Dale Coyne Racing 19-e számú autóját terelgető Justin Wilson zárta.
A Team Penske kettőséből a bajnokságot vezető Helio Castronevesnek sikerült előkelőbb helyen végeznie, mintegy kilenc századot verve a közvetlen mögötte, a hetedik helyen landoló Andretti Autosport alkalmazott Marco Andrettire. Apropó Team Penske, a jó öreg Roger Penske másik versenyzője, a háromszoros bajnoki ezüstérmes Will Power számára ezúttal sem jött ki a lépés, miután nem sokkal az edzés vége előtt, a hetes kanyarban kisebb incidensbe keveredett az Andretti Autosport mokány venezuelai pilótájával, EJ Visóval. Komolyabb problémája egyiküknek sem adódott a dologból, azonban a hírek szerint (jómagam még nem láttam az esetről képet, vagy videót) az ausztrál ismét az általa olyannyira kedvelt, nemzetközi kézjelzés használatával tudatta kollégájával, hogy tulajdonképpen mit is gondol annak manőveréről. A gyakorlást követően a versenyigazgató Beaux Barfield magához is hívatta Powert. Büntetés nem lett a dologból, de annyi szent, hogy az aussie-nak kétszer is meg kell gondolnia, mit és mikor mutogat, mert az ominózus detroiti kesztyűdobálása miatt az IndyCar próbaidő alá helyezte egészen a szezon végéig.
A nyolcadik helyen a két héttel ezelőtt, Mid-Ohion élete elő topkategóriás győzelmét, ezzel együtt a Chip Ganassi Racing zsinórban negyedik elsőségét megszerző Charlie Kimball végzett. A kilencedik pozíciót a Rahal Letterman Lanigan Racing színeiben idén meglehetősen peches szezont maga mögött tudó Graham Rahal szerezte meg, míg a legjobb tíz sorrendjét a KV Racing svájci versenyzőnője, Simona de Silvestro zárta.
Ahogyan közeledünk a szezon vége felé, úgy lesznek egyre aktuálisabb a 2014-es csapatfelállások kérdése is. A legújabb hírek szerint a Panther Racingnél már körvonalazódik a jövő szezon, sőt, a National Guard által szponzorált autó sofőrjének kilétét illetően már belső döntés is született, azonban bejelentésre nagy valószínűség szerint csak a fontanai szezonzáró után kerül sor. John Barnes csapatához nagy esélyesként emlegetik a 4-es számú autót JR Hildebrand kirúgását követően felváltva vezető Ryan Briscoe-t és Oriol Serviát, a tisztánlátást pedig csak tovább nehezíti, hogy még arról sem tudni pontosat, hogy a csapat egy, vagy két autóval vág-e neki a következő évnek, hiszen nem is olyan régen már utóbbi jellegű pletykák is napvilágot láttak, melyeket Barnes-ék nem erősítettek meg, ugyanakkor nem is cáfoltak.
A dologba ráadásul még bekavarhat az a Jaime Alguersuari is, aki beletörődvén, hogy a Forma-1-ben nem lesz egyhamar helye, az IndyCar felé kezdett ácsingózni. A tapasztalt, de még mindig nagyon fiatal spanyol a hírek szerint szintén a Panther autójára ácsingózik, azonban hozzá kell tenni, hogy a történet még eléggé képlékeny formában van, korántsem biztos, hogy a DJ-ként is nagy népszerségnek örvendő Alguersuari itt köt ki. Mindenesetre ha mégis a szériában találja magát, remélem teljes szívvel fogja tenni a dolgát és esetleges jobb eredményeit nem a Forma-1-es csapatfőnökök figyelmébe ajánlja majd.
A sonomai paddockban terjengő másik pletykát a Barracuda Racingtől kirúgott Alex Tagliani szolgáltatta. A kanadai versenyző ugyanis kedélyes beszélgetést folytatott a Dragon Racing csapatvezetőjével, Jay Penske-vel, melyből egyesek már rögtön azt a következtetést vonták le, hogy a 39 esztendős versenyző munkaügyben tárgyalt Roger Penske fiával.
Izgalmasan indul, és még vége sincs a szezonnak.
képek: IndyCar

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough