Újabb produktív teszten van túl a mezőny


A Chip Ganassi Racing továbbra is megállíthatatlannak tűnik, miután a szerdai nyílt tesztnapon sem találtak legyőzőre.

A hétvégi GoPro Grand Prix of Sonomát megelőzően az IndyCar mezőnyének tagjai a versenynek otthont adó kaliforniai Sonoma Raceway-en gyűltek össze egy újabb kollektív teszt erejéig. A huszonöt autós felhozatalban Panther Racingtől történt, júniusi kirúgását követően először láthattuk ismét a pályán JR Hildebrandot, aki a Barracuda Racing jóvoltából kapott lehetőséget egy DW12-es volánja mögött, ahogyan arra is választ kaphattunk, hogy miként muzsikál első teljes tesztnapján a Sarah Fisher Hartman Racing és a Muscle Milk Racing révén az IndyCarban ezen a hétvégén debütáló Lucas Luhr.

A nap legjobb idejét a Chip Ganassi Racing legeredményesebb, ugyanakkor két csapattársával ellentétben idén még nyeretlen pilótája, Dario Franchitti autózta. A skót versenyző 1:18:245-ös körétől mindössze hét századdal maradt el csapattársa, a Pocono Raceway-en és a torontói duplafordulón triplázni tudó Scott Dixon, míg a harmadik helyet az Andretti Autosport regnáló bajnoka, Ryan Hunter-Reay kaparintotta meg, 1:18:4707-tel. A legjobb ötöt a Team Penske autói tették teljessé, méghozzá Will Power – Helio Castroneves sorrendben. A hatodik pozícióban az Andretti Autosport színeiben idén már három futamgyőzelemnél tartó, a gárdánál azonban jövőre korántsem biztos, hogy maradó James Hinchcliffe végzett, kevesebb, mint hat századot adva tulajdon csapattársának, Marco Andrettinek. A Dragon Racingnek is sikerült tovább mentenie az elmúlt futamokon mutatott jó formáját, az pedig külön öröm lehet Jay Penske-éknek, hogy nem csak Sebastien Bourdais futott top 10-et érő kört, de az egyébként a hátsó taktust színesítő Sebastian Saavedra is a legjobbak között zárta a napot, igaz, több, mint egy tizedes lemaradással francia kollégájához képest, ideje viszont még így is elegendő volt a kilencedik helyre. A tizedik helyen az idén rekordszámú csapattársat elfogyasztó Justin Wilson végzett a Dale Coyne Racing 19-es számú gépében, míg a 18-as számú Coyne autóban Mid-Ohio után Sonomán is lehetőséget kapó ausztrál James Davison a huszonharmadikként zárta a tesztet.

A már említett, számára vadonatúj csapat színeiben visszatérő JR Hildebrand a nap egyik legszorgalmasabb versenyzőjeként ötvenegy kört tett meg, legjobb ideje pedig a tizennyolcadik helyre volt elegendő.

Hasonlóképpen produktív napon van túl a sportautózás nagyágyúja, Lucas Luhr is. A német versenyző az augusztus 13-ai, szintén a Sonoma Raceway-en rendezett teszten ülhetett életében először IndyCar autóban, amikor is tíz kört tett meg az SFHR 97-es számú gépének volánja mögött. Luhr akkor egy perc huszonhármas legjobb időt futott, melyen mostanra sikerült három másodpercet javítania és bár még így is a tabella legalján végzett, fejlődése okot adhat némi optimizmusra.

A nap során szerencsére semmiféle rendkívüli esemény nem hátráltatta a munkát. Néhány alkalommal szükség volt a piros zászlóra, azonban minden esetben csak kisebb kicsúszások miatt kellett ideiglenesen megszakítani a tesztet.

A GoPro Grand Prix of Sonoma hétvégéjének eseményei a pénteki napon kezdődnek a szabadedzésekkel, majd szombaton következik a kvalifikáció, végül pedig vasárnap, magyar idő szerint este tizenegy óra magasságában elrajtol a 85 körös futam.

 

 son2.png

 

 

kép: IndyCar