Az újoncoké volt a főszerep Sonomán

Az IndyCar versenynaptárában jelenleg három hetes szünet van, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a csapatok láblógatva élvezik a nyarat.

Augusztus 13-án ugyanis nyolc csapat részvételével újabb nyílt tesztet rendeztek a soron következő futam helyszínéül szolgáló Sonoma Raceway-en. A kaliforniai aszfaltcsíkon az Andretti Autosport, a Rahal Letterman Lanigan Racing, a Sarah Fisher Hartman Racing, az Ed Carpenter Racing, a Dale Coyne Racing, a Panther Racing, a Dragon Racing, valamint végül, de nem utolsó sorban az AJ Foyt Enterprises képviseltette magát. A finishez vészesen közeledve, alig négy versenyhétvégével – ebből egy duplaforduló – minden eddiginél fontosabb a plusz gyakorlási lehetőség, hiszen nem túlzás ha azt mondjuk, hogy az idei szezon talán minden idők legszorosabb, legkiegyenlítettebb csatáit hozta eddig, minek következtében ember legyen a talpán, aki biztosra meg merné tippelni a 2013-as bajnok kilétét.

Hivatalos köridőket ezúttal nem tettek közzé, a rajongók és a helyszínre kilátogató újságírók jelentős hányada azonban ezt nem is igazán bánta, hiszen bőven akadt más látnivaló. A legnagyobb várakozás kétségkívül a Dale Coyne Racing 18-as számú autójával pályára gördülő Ryo Hirakawa, valamint a Sarah Fisher Hartman Racing 97-es jelzésű gépének volánja mögött ülő Lucas Luhr szereplését kísérte. Bár a két versenyző között eddigi pályafutásukat elnézve ég és föld a különbség, kedden Sonomán azonban mindketten ugyanolyan izgalommal várták, hogy karrierjük során először terelgethessenek egy IndyCar autót. A 34 esztendős német már mindent elért, amiről a sportautózás terén egy pilóta álmodhat, csak győzelmeinek és bajnoki címeinek felsorolása több oldalt töltene meg, az amerikai open-wheel versenyzés topkategóriájában azonban tökéletes, nagybetűs újoncnak számít.

141414.jpg

Bemutatkozása ALMS-beli csapatának, a Muscle Milk Racingnek köszönhetően valósulhatott meg, mely gárda a hírek szerint komolyan fontolgat egy esetleges IndyCar projektet. A jövő hétvégén esedékes sonomai hétvégén ennek egyik első lépcsőfokaként a Sarah Fisher Hartman Racing az MMR révén egy második autót is indít teljes szezonos versenygépe, a Josef Newgarden által vezetett 67-es számú mellett, méghozzá Luhr-ral a volán mögött.

Bár a német klasszis kis túlzással élő legendának számít a sportautózás világában, az gyorsan kiderült, hogy a nyitott karosszériás versenyzés egy gyökeresen más kategória

Luhr debütálására késő délután került sor, ennek megfelelően a német mindössze tíz kört teljesített, mialatt sikerült folyamatosan faragnia az idejéből, azonban leggyorsabb köre még így is csak 83.6-ra sikeredett – Newgarden 82.0-t futott ugyanezekkel a beállításokkal-, közel három másodperccel elmaradva a nap másik nulláról induló újoncával, a japán Hirakawával szemben.

A Honda és a Sunoco támogatását élvező 19 éves fiatalembernek annak ellenére sikerült 80.8-as legjobb kört összehoznia, hogy egyszer kis híján még az autót is összetörte, a frászt hozva ezzel a csapatfőnök Dale Coyne-ra. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ryo japán F3-as bajnok, jelenleg pedig Ázsia talán legkeményebb formula autós bajnokságában, a Super Formulában tekergeti a kormányt, szemben Luhr-ral, aki utoljára 1998-ban, a német F3-ban ült ezt megelőzően open-wheel versenygépben. Nem a germánt akarom védeni, sőt, de 1.6-al lemaradva Newgarden legjobb idejétől, melyet az amerikai Luhr beállításaival futott, nem is annyira tragikus. Mindenesetre a következő teszten, augusztus 21-én már teljes egészében övé lesz az autó, meglátjuk, hogyan fejlődik tovább a nap végére.

1111.png

A japán tini meggyőző tempója ellenére sem lehet biztos abban, hogy idén már élesben is bemutatkozhat az IndyCarban, hiszen a tesztet megelőzően maga Coyne nyilatkozott úgy, hogy erre gyakorlatilag nulla esély van. Persze az ő szavait a tekintetben, hogy kit és mikor ültet be az autójába, nem lehet készpénznek venni, hiszen a szakember köztudomásúlag arról híres, hogy az utolsó utáni pillanatig húzza versenyzői bejelentését. Egy biztos, a 18-as számú Dale Coyne Racing autó pilótája jelenleg még nincs megnevezve, Ryo számára pedig augusztus utolsó hétvégéje szabad, miután a Super Formulában ekkor nem rendeznek versenyt. Bármi megtörténhet.

A két újonc mellett torontói balesetét követően először ült IndyCar gépbe az ausztrál Ryan Briscoe. A Panther Racing színeiben idei ötödik futamára készülő pilóta számára a legfontosabb az volt, hogy megtapasztalja, mennyire bírja sérült csuklója az autó vezetésével járó megterhelést. Bár a 2012-es sonomai győztes számos alkalommal elhagyta a pályát, melyet sokan a pitben egyértelműen az operációt követően még mindig fennálló fájdalmai számlájára írtak, maga Briscoe azonban elégedett volt a teljesítményével – lehetett is, hiszen a harmadik legjobb idővel zárt a nap végén – és optimizmussal teli várja a jövő heti futamot, mely előtt azonban még vár rá egy sportautó teszt, méghozzá ezen a hétvégén, a COTA-n.

A nem hivatalos időeredmények szerint a legjobb időt a 2012-es bajnok Ryan Hunter-Reay autózta 78.8-al, míg a második helyen csapattársa, James Hinchcliffe végzett 79.3-al, harmadikként pedig a már említett Ryan Briscoe zárt 79.6-al, holtversenyben Marco Andrettivel.

 

 

 

INDYCAR TESZT, SONOMA – NEM HIVATALOS EREDMÉNYEK
HELY VERSENYZŐ CSAPAT IDŐ
1. Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport 78.8
2. James Hinchcliffe Andretti Autosport 79.3
3. Ryan Briscoe Panther Racing 79.6
4. Marco Andretti Andretti Autosport 79.6
5. EJ Viso Andretti Autosport 79.7
6. Sebastien Bourdais Dragon Racing 79.7
7. Sebastian Saavedra Dragon Racing 79.7
8. Takuma Sato AJ Foyt Enterprises 79.8
9. Justin Wilson Dale Coyne Racing 80.0
10. James Jakes RLL Racing 80.1
11. Graham Rahal RLL Racing 80.3
12. Josef Newgarden Sarah Fisher Hartman Racing 80.4
13. Ryo Hirakawa Dale Coyne Racing 80.8
14. Ed Carpenter Ed Carpenter Racing 81.1
15. Lucas Luhr Sarah Fisher Hartman Racing 83.6

 

 

 

képek: tumblr

 

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy