Tony Kanaan 60 másodpercben
Hiába telt el már lassan két hónap indianapolisi győzelme óta, Tony Kanaan hétköznapjai továbbra is a megszokottnál magasabb fordulatszámon pörögnek.
A rendkívül szimpatikus brazil versenyzőnek pályafutása során eddig nem sok szerencséje volt a világ legnagyobb múltra visszatekintő futamán, gyakorlatilag amilyen pech csak érhet egy pilótát a pályán, az vele megtörtént az Indianapolis Motor Speedway-en. Egészen mostanáig, ugyanis 2013-ban végre, annyi viszontagság után ő láthatta meg elsőként a kockás zászlót és kortyolhatott bele abba a tejbe, amelyre versenyzők ezrei áhítoznak világszerte. A KV Racing 11-es számú gépével Kanaan felért a csúcsra, azóta pedig nem telik el úgy nap az életében, hogy ne lenne jelenése valamelyik tévéshow-ban, vörös szőnyeges eseményen, vagy éppen újságírók mikrofonja előtt.
Az őrületből természetesen az Egyesült Államok egyik legolvasottabb színes magazinja,a People sem maradhatott ki, melynek sikerült hatvan másodperc erejéig leültetnie az Indianapolis 500 friss bajnokát és választ kapni öt, nem éppen szokványos kérdésre.
Következzék tehát az ominózus interjú magyarul, ezen a linken pedig megtekinthető az eredeti verzió videó formájában.
People: Amikor elindulsz egy kis vasárnapi sétakocsikázásra, mi a legmagasabb sebesség, amit elérsz?
Tony Kanaan: A sebességkorlátozosás felső határa, máskülönben a feleségem mérges lenne rám.
People: Mi volt eddig a legrosszabb módja annak amit hallottál, hogy kiforgatták, szándékosan félreértelmezték a neved?
Tony Kanaan: Amikor Vin Diesel-nek hívtak. (TK és a Halálos Iramban filmek sztárja közötti külső hasonlóság gyakori humorforrás az IndyCar rajongók körében)
People: A versenyzés mellett mi az, ami még adrenalin löketet ad?
Tony Kanaan: Amikor a feleségem felhív telefonon és azt mondja, amint hazaérek beszélnünk kell.
People: Mi volt életed első autója?
Tony Kanaan: Egy Fiat Panda, ami Amerikában még csak nem is létezik.
People: Ha a fiad autóversenyző szeretne lenni, milyen tanácsot adnál neki?
Tony Kanaan: Soha nem szabad feladni. Ha ez az álmod, akkor lehetséges.
Az IndyCar következő fordulójára augusztus 4-én, Mid-Ohion kerül sor, Kanaan viszont már ezen a hétvégén versenyautóba ül, méghozzá a GRAND-AM bajnokság háromórás indianapolisi futamán. Abban az esetben ha nyer, ő lehet az Indianapolis Motor Speedway 104 éves története során az első olyan pilóta, aki két fő eseményen is diadalmaskodni tud, az pedig már csak hab lenne a tortán, ha neki rögtön egy szezonon belül sikerülnie véghezvinni bravúrt.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough