Hasznaltlaptop.eu - Használt, minőségi, felújított laptopok, PC-k kedvező áron

Hírek jegestea mellé

Hírek jegestea mellé

Miközben mindenki a Le Mans-i 24 órás versenyre van rápörögve, azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a francia ünnepély mellett IndyCar is lesz ezen a hétvégén.


 Addig is jöjjön néhány hír és fontosabb információ, csak hogy képben legyünk.

 

– Ha van olyan pálya, melyet az IndyCar rajongók 99.9%-a szívesen látna a versenynaptárban, az minden bizonnyal Road America. A világ egyik legjobb aszfaltcsíkjaként számon tartott wisconsini létesítmény – 2005 kivételével – 1982 és 2007 között adott helyet a CART/Champ Car futamainak, azonban a 2008-as egyesülést követően kikerült a széria látószögéből. Most azonban úgy tűnik, van némi remény arra, hogy akár már jövőre ismét Road Americán bőgjenek fel a motorok, miután a hírek szerint a Hulman & Co. vezérigazgatója, Mark Miles tárgyalásokat folytat a pálya elnökével, George Bruggenthiess-el.

 

„Mindenképpen vissza szeretnénk hozni az IndyCart a pályánkra” – nyilatkozta Bruggenthiess, aki áprilisban, Long Beachen találkozott először Miles-szal. „Tudjuk, hogy Mark a szezon végének a Munka ünnepének napját szemelte ki, és mi is elégedettek lennénk ezzel a szeptemberi időponttal.”

 

Meglátjuk, mi sül ki belőle.

  

      

– Ha valaki még nem tudná: a hétvégi Iowa Corn Indy 250-en is Ana Beatriz vezeti a Dale Coyne Racing 18-as számú versenygépét.

 

– Bár a Dreyer & Reinbold Racing az Indianapolis 500-at követően anyagi problémák miatt visszalépett az IndyCar idei szezonjának további részétől, ez azonban nem jelenti azt, hogy a csapat idei éve innentől fogva kuka lenne. A DRR ugyanis új kihívások elé néz és az SH Racinggel (a KV Racing partere volt az Indy 500-on) karöltve bemutatkoznak az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Global Rallycrossban. Debütálásukra augusztus 4-én, a California’s Irwindale Speedway-en megrendezendő X-Games-en kerül sor. A versenyzők kilétét a későbbiekben fedik fel.

 

– Hullámvasútszerű szezont tudhat magáénak AJ Foyt. A 78 éves legenda csapata, az AJ Foyt Enterprises 2002 óta első győzelmét ünneplhette idén Long Beachen, Milwaukee-ban pedig az elmúlt huszonöt év legjobb eredményét érték el Takuma Sato hetedik helye által. A csapatfőnök egészségügyi állapota azonban rányomja a bélyegét a sikerekre, miután áprilisi hátműtétjét követően úgy tűnik, ismét kés alá kell feküdnie, mivel a csípőjével is problémák vannak. Jobbulást!

  

01_2.png

 

– A tavalyi évben elsöprő sikert aratott az iowai verseny rendhagyó időmérő szisztémája, melyen a rajtsorrend  kvalifikációs futamok alapján dőlt el. Az IndyCar azonban az idei évben még biztosabbra akart menni és figyelembe véve a rajongói javaslatokat, némi módosítást eszközölt a szombati nap menetrendjén. A 2012-es, harminc körös kvalifikációs versenyek helyett idén már ötven körös futamokkal dől majd el a végleges rajtrács.

 

A lényeg röviden, zanzásítva:

 

0. Első körben rendeznek egy hagyományos időmérőt, melyen minden autó egy gyors kört tehet meg a pályán. Az így kialakult végeredmény alapján alakítják ki a kvalifikációs (továbbiakban ‘heat’) futamok beosztását.

 

1. Az első 50 körös heat versenyen az egykörös időmérő páros helyen végzett autói vesznek részt. Az első két helyezett továbbjut a harmadik futamba, míg a harmadik pozíciótól lefelé végzettek fogják alkotni a rajtrács páros oldalát a 12. helyezettől számítva. Leegyszerűsítve: aki az első heat versenyen a 3. lesz, az indulhat a vasárnapi futamon a 12. helyről, a 4. a 14.-ről, az 5. a 16.-ról és így tovább.

 

2. A második 50 körös heat futamon értelemszerűen a páratlan pozícióban végzettek feszülhetnek egymásnak. Innen is az első kettő jut tovább, míg a harmadik helytől lefelé, a rajtrács páratlan oldala dől el, tehát a 3. helyezett a 11., a 4. a 13., az 5. a 15. stb. helyről rajtolhat majd az Iowa Indy 250-en.

 

3. Nem véletlen, hogy az első két futamon csak a top 10-en kívüli rajthelyek dőltek el, a rajtrács első öt sora ugyanis a végső összecsapásnak számító harmadik heat versenyen dől el. A’ heat 1′-ből és ‘heat 2’-ből összesen négy versenyző jutott tovább, ezzel kivívva a jogot, hogy a pole-ért küzdjenek. Azonban nem csak ők fognak száguldozni körbe-körbe ötven körön át, hiszen csatlakozik hozzájuk az egykörös kvalifikáció hat leggyorsabbja is, így a ‘heat 3’ tíz versenyző részvételével fog lezajlani.

 

Slusszpoén, hogy a pole pozíciós versenyző – sőt, a rajtrács első hat sora, vagyis tizenkét pilóta – számára plusz pontszerzési lehetőséget is jelent a szombati nap. A rajtelső neve mellé a megszokott egy helyett kilenc egységet írnak majd, a második helyet megszerző pilóta nyolc bajnoki pontot kap, a harmadik hetet és így tovább. A hetedik és nyolcadik pozícióból induló versenyzők 3-3, a kilencedik és tizedik 2-2, a tizenegyedik és tizenkettedik pedig 1-1 ponttal gazdagodik majd.

 

A kvalifikációs versenyeket az indycar.com élőben közvetíti.

  

– Végezetül pedig egy kis Turbo, hiszen már egy hónap sincs hátra a világpremier időpontjáig. Te is várod már?

 

 

 

képek: IndyCar