Milwaukee-i számtanóra

Milwaukee-i számtanóra

Bár a Milwaukee Mile-on idén nem rendeztek valami körömrágós, hajtépős izgalmakkal fűszerezett versenyt, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyjuk a futam érdekes, rendhagyó statisztikáit.

Az adatokért ismételten örök hála és meghajlás jár az indycar.com-nak.

   

    

1 – A Team Penske háromszoros bajnoki ezüstérmese, Will Power milwaukee-i harmadik helyének köszönhetően először állhatott dobogóra az idei szezonban.

   

2.72 – 250 körre levetítve Ryan Hunter-Reay átlagosan a 2.72. pozícióban teljesítette a 2013-as Milwaukee IndyFestet.

 

3 – Hunter-Reay harmadjára tudott nyerni Milwaukee-ban, ahol nem mellesleg 2004-ben élete első oválgyőzelmét is megszerezte.

   

4.41 – A negyedikként leintett EJ Viso átlagosan a 4.41. helyen teljesítette a milwaukee-i futamot.

  

5.84 – A második helyezett Helio Castroneves pedig az 5.84.-en.

  

6 –  Milwaukee-ban EJ Viso zsinórban hatodik alkalommal indulhatott az első öt rajthely valamelyikéből idén.

   

11 – Hunter-Reay IndyCar karrierje tizenegyedik győzelmét aratta múlt szombaton Milwaukee-ban.

  

15 – Rajthelyükhöz képest ennyi pozíciót sikerült javítania Milwaukee-ban Dario Franchittinek és Helio Castronevesnek. Franchitti a huszonharmadik helyről indulva a nyolcadikként látta meg a kockás zászlót, Castroneves pedig a tizenhetedik pozícióból rajtolva szerezte meg a második helyet.

   

16 – Ennyi pont választja el a bajnokságot jelenleg vezető Castronevest a második helyen álló Hunter-Reay-től.

  

25 – Hetedik helyével az AJ Foyt Enterprises elmúlt huszonöt évének legjobb milwaukee-i eredményét érte el Takuma Sato. A híres egymérföldes oválon a csapat egyéni legjobbja továbbra is az 1988-as ötödik hely, magával AJ Foyttal a volán mögött.

  

47 – Csapattulajdonosként negyvenhetedik győzelmét aratta Michael Andretti Milwaukee-ban, amivel az örökranglista negyedik helyén áll, míg versenyzőként ő maga negyvenkét alkalommal ünnepelhetett a Victory Lane-en.

   

109 – Takuma Sato százkilenc kört vezetett a 2013-as Milwaukee IndyFesten, többet, mint IndyCar pályafutása során, egy futam belül valaha.

   

147 – Scott Dixon zsinórban száznegyvenhetedik versenyét teljesítette Milwaukee-ban, ezzel hetedik az örökranglistán.

   

205 – Tony Kanaan-t pedig mindössze hat futam választja el attól, hogy beállítsa Jimmy Vasser rekordját, aki 211 versenyen vett részt megszakítás nélkül karrierje során.

 

 

 

kép: IndyCar