Elhunyt Jason Leffler

Elhunyt Jason Leffler

Újabb tragikus végkimenetelű baleset árnyékolja be a nemzetközi motorsport világát, miután helyi idő szerint tegnap este a Bridgeport Speedwayen életét vesztette a háromszoros NASCAR futamgyőztes Jason Leffler.


A mindössze harminchét esztendős amerikai versenyző egy New Jersey-ben rendezett dirt verseny kvalifikációs futamán szenvedett halálos balesetet, miután a második helyen haladva váratlanul a pályát szegélyező falnak csapódott. A tehetséges pilótát mentőhelikopterrel szállították a pennsylvaniai Crozer-Chester Medical Centerbe, azonban a gyors orvosi beavatkozás ellenére, helyi idő szerint este kilenc órakor már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Leffler 1975. szeptember 16-án született a kaliforniai Long Beachen. Pályafutását midget carokban kezdte, méghozzá olyan sikerrel, hogy 1997 és 1999 között három nemzeti bajnoki címet is nyert zsinórban. A fiatal pilóta sikerszériája még maga Roger Penske figyelmét is felkeltette, Leffler azonban a Joe Gibbs Racingnél kötött ki, melynek színeiben életében először ülhetett éles körülmények között stock-car autóba, méghozzá az 1999-es MBNA Gold 200-on, Doverben. Bár első versenyhétvégéjén nem jutott túl a kvalifikáción, azonban ez nem szegte kedvét, olyannyira, hogy 2000-ben már mint teljes szezonos pilótaként mérethette meg magát a NASCAR Busch, mai nevén Nationwide szériában. Az ezredforduló meglehetősen mozgalmasan alakult Jason számára, hiszen a NASCAR mellett az Indy Racing League-ben is bemutatkozott. Első főkategóriás open-wheel futamára 1999-ben, a Walt Disney World Speedwayen került sor, majd egy évvel később, 2000-ben további két versenyen rajtolt el, beleértve az Indianapolis 500-at, melyen a Roger Penske cége, a UnitedAuto Group által támogatott Treadway Racing gép volánja mögött a tizenhetedik helyen ért célba.

leff1.png

A kétezres évektől kezdve a NASCAR pályafutására koncentrált, bár alkalomadtán visszatért gyökereihez és midget futamokon is indult, mely kategóriában összesen négy bajnoki cím fűződik a nevéhez. Érdemei révén 2003-ban beválasztották a National Midget Auto Racing Hírességek Csarnokába.

Ugyanebben az évben ráadásul pályafutása egy másik mérföldkőhöz is elérkezett, miután a Truck széria doveri versenyén megszerezte élete első NASCAR győzelmét, ezen kívül pedig még két alkalommal, 2004-ben Nashville-ben és 2007-ben Brownsburgben, Indiana államban ünnepelhetett a Victory Lane-en.

Közel másfél évtizedes karrierje során a NASCAR mindhárom nemzeti szériájában aktívan versenyzett. Legeredményesebbnek a Nationwide-ban bizonyult, ahol 294 futamából 107 alkalommal végzett a legjobb tízben, ebből negyvenkétszer a legjobb ötben.Nyolcszor indulhatott a pole-ból és – mint már fentebb említésre került – kétszer láthatta meg elsőként a kockás zászlót, míg összetettbeli legjobb helyezése a harmadik hely volt, méghozzá 2007-ben.

leff.png

Leffler egészen 2012-ig teljes szezonos versenyzőként volt jelen a Nationwide-ban, emellett pedig néhány futam erejéig a harmadosztályt képező Truck szériában, valamint a királykategóriában, a Sprint Cupban is elindult.

A tavalyi évtől kezdve szponzorációs problémák miatt már nem rendelkezett full time kontraktussal, azonban még így is tizenhét futamon elrajtolhatott, beleértve öt Cup hétvégét is.

A 2013-as esztendőt teljes egészében a dirt versenyzésnek szerette volna szentelni, bár a múlt hétvégén, június 9-én megrendezésre került poconói Sprint Cup futamon még láthatták szurkolói Jasont NASCAR autó volánja mögött. Akkor még senki nem sejtette, hogy utoljára.

Jason Leffler szerető párját, Juliannát és ötéves kisfiát, Charlie-t hagyta hátra.

leff2.png 

Az elmúlt alig három hónapban Leffler már a hatodik olyan személy, aki dirt futamon vesztette életét. Márciusban, Kaliforniában ketten haltak meg, miután egy autó a pit roadra sodródott, májusban Nevadában szintén két pilóta hunyt el egy ütközést követően, alig két héttel ezelőtt pedig a 22 esztendős Josh Burton szenvedett halálos balesetet Indianában, a Bloomington Speedwayen.

A dirt versenyzés, különösképpen annak sprint ága, az autósport egyik legveszélyesebb kategóriájának számít, miután a nagy sebességre képes versenygépekben ülő pilótákat tulajdonképpen alig védi valami az esetleges ütközésekkor, arról nem is beszélve, hogy számos versenypálya még az IndyCarban és NASCAR-ban kötelező, a becsapódás energiáját elnyelő SAFER fallal sem rendelkezik.

 

 

képek: NASCAR, BLP, IMS