Hildebrand hivatalosan is repült a Panthertől

Jelentem, immár hivatalos az, amit napok óta sejteni lehet, vagyis a Panther Racing azonnali hatállyal kivágta JR Hildebrandot és már ezen a hétvégén az ausztrál Ryan Briscoe veszi át a helyét a csapat 4-es számú gépének volánja mögött.


Bevallom őszintén, a hír vegyes érzelmeket generált bennem. Egyrészt vérzik a szívem az amerikai fiú miatt, másrészt viszont teljes mértékben megértem a Panther Racing döntését. A 25 éves Hildebrand idei szezonja ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető diadalmenetnek, totális káosznak annál inkább. A szezonnyitó St. Petersburg-i futamon ő szolgáltatta a show-t, csak nem éppen úgy ahogyan a szurkolói és a csapata azt elképzelte. Csávókám ugyanis totális, zakkant ámokfutást rendezett a floridai utcákon: már a verseny elején kis híján kiütötte Graham Rahalt, majd nem sokkal később beleállt a gumifalba, ahonnan vissza tudott ugyan evickélni a mezőnybe, de a java még csak ekkor következett, aminek láttán az ember akaratlanul is azon kezdett filozofálni, hogy mi a fenét szívhatott ez az ember, mert csak úgy magától nem lehet valaki ekkora marha. Már bocs. JR ugyanis fogta magát és konkrétan leszarva azt az aprócska tényt, hogy körhátrányban van, megelőzte a harmadik helyen autózó Simona de Silvestrot, majd ugyanezt eljátszotta a pace carral, végül sárga zászlós szakasz alatt elkezdte buzerálni a kormányát, ami olyannyira elvonta a figyelmét, hogy ráfutott az előtte békésen abroncsait melegítő, restartra készülődő Will Power autójára, pontot téve ezzel az ausztrál futamára. Barátunk persze esedezett a bocsánatért, amit meg is kapott, lévén mindenkinek lehet egy rossz napja, a versenyző is ember.

 bilde_1.jpg

A korábbi eminens MIT-aspiráns azonban a folytatásban sem vitézkedett. Alabamában a tizenhetedik helyen ért célba, és bár a Long Beachen megszerzett ötödik helyével némi bizakodást keltett szurkolóiban, hamar kiderült, hogy ez az eredmény csak afféle fellángolás volt. Brazíliában már ismét a legjobb tízen kívül végzett, amihez azért, a nagy ekézés közepette hozzá kell tenni, hogy ezt nagyrészt önhibáján kívül érte el. Aztán jött Indianapolis és a jó kezdés ellenére – JR a tizedik helyre kvalifikálta magát – már a verseny negyedik körében csúnyán a falnak csapta autóját. Szegény srác helyzetét csak tovább nehezítette, hogy az ABC rögtön bevágta az amerikai Nemzeti Gárda tagjait, amint élőben nézték végig, hogy az ő nevükkel fémjelzett versenygépből méregdrága színesfém-alapanyag válik a másodperc tört része alatt.  Persze egyik tiszt sem akart a képsorok láttán bánatában leugrani a Golden Gate hídról, sőt, de ez részletkérdés.

A csapat egyik főgóréja, John Barnes néhány nappal később már levágta a hazafias beszédét, mondván mennyire fájdalmasan érintette az egész Panthert, hogy csalódást okoztak a Nemzeti Gárdának (egy-két tiszt olyan csalódott volt, hogy majd’ elaludt), melynek támogatására az egész csapat roppant büszke és minden vágyuk, hogy örömet szerezzenek azoknak a férfiaknak és nőknek, akik életüket teszik kockára azért, hogy hazájukat szolgálják. Barnes erőltetett, patrióta szavait követően –  melyek hallatán az ember már csillagos-sávos lobogóban látta még a konyhakredencet is – már borítékolható volt, hogy JR jövőjének konyec a 4-es számú autóban, az egyetlen kérdés innentől fogva már csak annyi volt, hogy ki lesz az utódja. A Dreyer & Reinbold Racing kiszállását követően állás nélkül maradt Oriol Servia tűnt egy ideig a legesélyesebbnek, azonban kiderült, hogy a spanyol pilóta még mindig szerződésben áll a DRR-rel, így a neve hamar kihullott a kalapból. Itt jött a képbe az a Ryan Briscoe, akitől év elején vett könnyes búcsút a Team Penske, és idén csak az Indianapolis 500-on tudott részt venni a Chip Ganassi Racing jóvoltából. A szeplős ausztrál lett tehát a tuti befutó, de erről ennyit is, térjünk vissza Hildebrandra.

01-hildebrand_incident_indy500_mike-young-indycar.jpg

A még mindig nagyon fiatal versenyző ugyanis valójában nem olyan töketlen kutyaütő, amilyennek a fentiekből tűnik. Sőt, nagyon is tehetséges, gyors pilóta, ezért is érint olyan fájdalmasan az, amit idén produkált.

JR meggyőzően lépdelt felfelé a szamárlétrán, már ami a nevelőszériákat illeti. A 2006-os, U.S. F2000-es szezonja külön emlékezetes, miután az évad tizennégy futamából tizenkettőn ő látta meg elsőként a kockás zászlót, azt pedig külön hozzá kell tenni, hogy mindezt gimnáziumi tanulmányai és főiskolai felvételije kellős közepette vitte véghez, sok társával ellentétben, akik a versenyzés kedvéért végleg feladják iskolai pályafutásukat. Egy évnyi Champ Car Atlantic kitérőt követően 2008-ban már az Indy Lightsban rótta a köröket, melyben végül 2009-ben, négy győzelemmel egészen a bajnoki címig jutott. Az IndyCarban a két futam erejéig a Dreyer & Reinbold Racing révén 2010-ben mutatkozhatott be, majd 2011-ben már a Panther Racing színeiben teljes szezonos pilótává avanzsált. Azt hiszem, az ezévi Indianapolis 500 befutójára még az is emlékszik, akit amúgy nem izgat Hildebrand munkássága. Ha mégsem tiszta a kép valakinél ott fent a toronyban, annak emlékeztetőképpen elmondom, hogy emberünk újoncként, az utolsó kör utolsó kanyarjában, biztos vezető pozícióban vágta falhoz az autóját, átadva ezzel a győzelmet a mögötte érkező Dan Wheldonnak.

 

A fiaskó ellenére JR-t sokan máris a jövő nagy reménységének kiáltották ki, akinek végzetes hibáját a rutintalanság számlájára írták. Az év további részében még háromszor végzett a legjobb tízben, összetettben pedig a tizennegyedik helyen zárta a bajnokságot. 2012-ben már három pozíciót javítva, hat top 10-es eredménnyel a tizenegyedik lett és a Panther Racinggel együtt reménykedve várta a 2013-as szezont. A minden kétséget kizáróan gyors és tehetséges versenyzőnek már a kellő tapasztalat is rendelkezésére állt ahhoz, hogy az emberek joggal várjanak el tőle akár dobogós helyezéseket is, azonban ehelyett egy végletekig összezavarodott, fejben minden eddiginél szétesettebb (Kazinczyt csókoltatom) Hildebrandot kaptunk a féléves holtszezon után. Pedig korábban is voltak már megkérdőjelezhető pillanatai, nem is kevés, de az idei produkciója minden várakozást alulmúlt és az ilyesmit egy csapat, pláne ha az a csapat egy autós, nem engedhet meg magának. Az egyetlen dolog, ami kicsit bosszant, hogy van olyan versenyző, aki nála tízszer több malőrt mutatott be, mégis a mai napig tagja a mezőnynek, bár ehhez azért az is hozzá tartozik, hogy JR mögött nem áll teljes vállszélességgel a Honda, mint például Sato esetében, akinek még azt is elnézték, hogy debütáló szezonjában DNF-et halmozott DNF-re. Pénz beszél.

Őszintén remélem, hogy Hildebrandot nem utoljára láttuk IndyCar autóban, mert ennek srácnak igenis van jövője. Csak fejben kellene összerakni és ha ez sikerülne, akkor akár nagy dolgokra is képes lehet, ebben teljesen biztos vagyok. 

Egy második lehetőség mindenkinek jár, JR pedig még roppant fiatal, komoly potenciállal. Most kellene valakinek felkarolni és néhány atyai pofonnal rendet tenni abban az átlagnál több IQ-val teletömött fejében.  

Amíg még nem késő.

 

 

 

 képek: IndyCar

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy