Katherine Legge ismét a fedélzeten

Katherine Legge ismét a fedélzeten

Véget értek a találgatások, immár hivatalos, hogy a Sam Schmidt Motorsports harmadik autójának volánja mögé a brit Katherine Legge ülhet be az Indianapolis 500 hátralévő részére, ezzel Simona de Silvestro, Ana Beatriz és Pippa Mann mellett ő lesz a verseny negyedik női résztvevője.

Az idei szezonban Simon Pagenaud és az újonc Tristan Vautier révén full francia felállással versenyző csapat a múlt héten jelentette be, hogy plusz egy gépet is neveznek a világ legnagyobb hagyományokkal bíró versenyre, arról azonban ekkor még nem szólt a fáma, hogy ki fia-borja fog azzal nekivágni a kvalifikációnak. Ahogyan lenni szokott, beindult a pletykagépezet, kis túlzással mindenkit, aki élt és mozgott szóba hoztak Schmidték autójával, míg végül úgy alakult a helyzet, hogy a 2004-es esztendő Indy 500 győztese, Buddy Rice vált a legesélyesebbé. Az amerikai pilóta azonban arra hivatkozva, hogy rendkívül kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy érdemben fel tudjon készülni a megmérettetésre (lefordítom: nem jött össze a lóvé) visszalépett a futamtól. Itt jött a képbe több más ismertebb név mellett Miss Legge is, akitől, mint ismeretes, meglehetősen ronda módon vált meg idén februárban korábbi munkaadója, a Dragon Racing. A Roger Penske fiacskájának, Jay Penske-nek tulajdonában lévő csapat pontban Valentin napon vágta ki az élő szerződéssel rendelkező Katherine-t és ültette be a helyére a kolumbiai frizurabárót, Sebastian Saavedrát. Legge ezzel nem csak a biztosnak vélt helyétől, de a True Carral kötött exkluzív szponzori megállapodásától is elesett, miközben a szezonnyitó vészesen közeledett. Az. idő rövidsége miatt nem is talált újabb munkaadót, így a 32 éves hölgy azzal volt kénytelen szembesülni, hogy partvonalra került a 2013-as évre. Legalábbis egy ideig úgy tűnt, áprilisban azonban jött a hír, hogy egy korábbi sikeres tesztet követően Legge rajthoz állhat az American Le Mans Series Laguna Seca-i futamán, méghozzá a sokakban pajzán gondolatokat ébresztő Delta Wing autó volánja mögött – mellyel egyébként végül a harmadik helyen zárt, és ezzel ő lett a széria történetében az első nő, aki dobogóra állhatott.

 Hősnőnk persze örült a lehetőségnek, azonban nem mulasztotta el úton-útfélen megemlíteni, hogy esze ágában sincs feladnia az idei Indianapolis 500-on való indulásról szőtt álmait. Szavaira sokan csak legyintettek, mondván az ALMS futam az Indy 500 nyitóhétvégéjén van, ha komolyan gondolná a terveit, akkor inkább ott kéne korzóznia az IMS-en bociszemekkel és ropogós dollárokkal tömött táskával felszerelve, na meg különben is, semmi esélye. Katherine azonban igazi harcos, az a típus, aki soha, semmilyen körülmények között nem hátrál meg. Emlékezzünk csak vissza, nem vette el a kedvét a vezetéstől 2006-os Road Americai Champ Car futamon elszenvedett, kis híján tragikus végkimenetelű balesete, ahogyan a DTM-ben eltöltött, enyhén szólva is sikertelen időszaka sem. Félelemérzet nélkül szembeszállt a már említett Jay Penske-vel, amikor igazságtalanságot szimatolt – gyaníthatóan ez a kendőzetlen őszintesége is közrejátszott abban, hogy útilaput kapott a rendőrségi fogdát is megjárt ex-főnökétől, aki olyannyira berágott a karakán angolra, hogy szánalmas és nevetséges indokokkal magyarázta, miért is döntöttek a kirúgás mellett. Emlékezzünk csak a szépen megkomponált, hivatalos szkenárió („a Dragon Racing más irányba kíván haladni és ebbe Katherine nem fér bele”) mellett olyan eszeveszett baromságok is napvilágra kerültek, mint hogy Legge botrányosan leszerepelt a múlt decemberi, kollektív IndyCar teszten, amivel a bibi csak annyi, hogy a kisasszony részt sem vett rajta.

katte.jpg
Na de ez a nem túl dicső múlt, az a fontos, ami most következik. Katherine indulásával ugyanis az idei Indianapolis 500-ra ácsingózó autók létszáma elérte a harmincnégy főt és ez azt jelenti, hogy valakinek a holnapi napon esedékes Bump Dayt követően véget ér a május hónap. Ennek kapcsán a közösségi oldalak máris elkezdtek azon viccelődni, hogy mekkora poén lenne, ha pont az egyik Dragon Racing gép búcsúzna, az lenne csak az isteni igazságszolgáltatás.

Katherine rászolgált a lehetőségre, hiszen a kihagyásból származó hibák ellenére (tavalyi IndyCar szezonja előtt utoljára 2007-ben vezetett open-wheel autót, a 2011-es esztendőt pedig teljes egészében passzívan töltötte) folyamatosan fejlődött, szezon végére pedig elég szépen elkapta a fonalat, a fontanai MAVTV 500-on olyan hármas side-by-side-okba is belement, amelyeknek láttán az öreg rókák is elégedetten csettintettek, a futamot pedig végül – áthajtásos büntetései ellenére is – a kilencedik helyen zárta.

Ahogyan a fentiekből kiderült, nem egy beszari, gyenge virágszálról van szó, neki igenis helye van a mezőnyben. A folyamatos mosolygás és kedvesség, amit a rajongóival szemben tanúsít csak az egyik arca Katherine Legge-nek. A másik egy félelmet nem ismerő harcosé, aki akár még meglepetéseket is okozhat a 97. Indianapolis 500-on. Érdemes lesz tehát odafigyelni a 81-es számú autóra, hangsúlyozom, a 81-esre, hiszen a Schmidt Peterson Motorsports az előzetes tervekkel ellentétben nem 99-es számmal indítja harmadik gépét.