Az utóbbi évek legnagyobb befutója

Mondjon akárki, akármit, jelenleg a Föld bolygón nincs még egy olyan versenysorozat, amely annyira kiszámíthatatlan, ezáltal pedig rendkívül izgalmas lenne, mint az IndyCar az eddigi 2013-as szezonban.


Négy futam telt el, ezalatt három győztes született, ketten pedig ráadásul életük első diadalát aratták főkategóriás autóban. Ez azonban még semmi, hiszen a hétvégén Brazíliában ismét egy olyan fordulónak lehettünk szemtanúi, melynél jobb felvezetést az Indianapolis 500-ra kívánni sem lehetett volna.

Na de kezdjük a legelején, hiszen az elmúlt évekkel ellentétben idén végre nem köpött bele a levesbe az égi áldás, és száraz körülmények fogadták a mezőnyt. Persze ez korántsem jelentette azt, hogy dögunalmas vonatozásra volt kilátás, hiszen a., erre a máshol mindennapos jelenségre az IndyCarban kábé szökőévente akad példa, b., a rajtrács olyannyira össze volt gabalyodva, hogy ember lett volna a pályán, aki megmondja, ki a búbánat fog nyerni. Példának okáért az első sorba kvalifikálta magát a sokak szerint csak a pénze miatt a mezőnyben lévő EJ Viso, míg az elmúlt három Sao Paulo-i futam győztese, Will Power csak a huszonkettedik helyről várhatta a zöld zászlót, de a gülüszemű Team Penske-s csapattársának, Helio Castronevesnek sem volt sokkal fényesebb a helyzete, miután a helyi születésű háromszoros Indianapolis 500 győztes csak tizennyolcadikként iramodhatott a felvezető körön a pace car után. Tenyérdörzsölős, izgalmas hetvenöt körre volt tehát kilátás.

00000000000000000001.jpg

A zöld jelzést követően mondhatni sima rajtot vettek a fiúk és a lányok. A középmezőnyben és a hátsó taktusban rendesen ment azért a csetepaté, de komolyabb incidensre nem került sor. Az első kört követően a pole pozíciós Ryan Hunter-Reay-nek sikerült az élen maradnia, EJ Viso azonban visszaesett a negyedik helyre, miután Dario Franchitti és Tony Kanaan is maga mögé utasította. Az első sárgára sem kellett sokáig várni. A szülővárosa közönsége előtt versenyző Ana Beatriz 18-as számú Dale Coyne Racing autója ugyanis megadta magát, mint később kiderült, a kipufogó volt a ludas, így a 28 éves pilóta már a hatodik körben búcsúzni kényszerült a futamtól. Valami azt súgja, hogy Beatriz nem ilyen szezonról álmodott, hiszen négy futamból ez már a harmadik műszaki hibája idén. A mezőny jelentős része a sárgát kihasználva kiiramodott a pitbe, majd cirka két és fél környi, IndyCar mércével mérve rövid figyelmeztető jelzést követően a kilencedik körben ismét szabad volt a pálya. Kanaan előtt pedig lement a függöny és mesteri manőverrel előzte meg az előtte haladó Dario Franchitti 10-es számú Ganassi autóját, majd a tekintélyes szaglószervvel rendelkező brazil máris a következő áldozatát vette célba, méghozzá az élen haladó Hunter-Reay-t. Eközben a hátsó régiókban is történtek események, példának okáért a nagy zűrzavarban a Team Penske két versenyzője majdnem kiütötte egymást, szép perceket okozva ezzel az ördögnek magának, azaz Roger Penske-nek.

111_1.jpg

Tony Kanaan a tizedik körben átvette a vezetést, a brazil közönség pedig minden eddiginél nagyobb őrjöngésbe kezdett.

A tizenkilencedik körben elérkeztünk a második sárga zászlós etaphoz, miután szerencsétlen Will Power -aki amúgy ekkorra már tizenegy helyet jött fel rajtpozíciójához képest- autója tüzet fogott, egészen pontosan a 12-es számú gép hátuljának jobb oldalából csaptak fel csinos kis lángcsóvák. A jelenetet elnézve óhatatlanul is egy régi klasszikus mondás jutott eszembe, amikor azon filóztam, hogy vajon mi járhat éppen Power fejében, nos valami ilyesmi: “Nincs Isten, de ha mégis, akkor kettő kell, hogy legyen, mert egy nem tudna így kibaszni velem”. Az ausztrál pilóta eddigi szezonja ugyanis változatos balszerencsékkel tarkított, szinte minden megtörtént már vele, ami csak lehet, így azon sem csodálkoznék, ha Indianapolisban azért nem tudna elindulni, mert például helyi színesfém-beszerzők ellopták az autóját. Szegény srác, tényleg baromira sajnálom már.

41414141.jpg

A pitben a pace car bejövetelének hatására ismét a tetőfokára hágott a hangulat, majd négy kört követően újra beintették a zöld zászlót. Az élen Sebastien Bourdais állt ekkor, némi nosztalgikus hangulatot kiváltva a megboldogult Champ Car éra rajongóiban, őt Castroneves és Tagliani követte. Az első kanyarban ahogyan az lenni szokott elég szépen gyepálta egymást a mezőny, az akciók legnagyobb kárvallottja pedig Graham Rahal lett, aki miután összeakadt csapattársával, James Jakes-szel némi külső segítségre szorult, hogy folytatni tudja a versenyt, így mire végül az amerikai a pace car után iramodhatott, máris azon kapta magát, hogy konkrétan majdnem a tök utolsó helyen áll.

A huszonhetedik körben jött az újabb megváltó zöld szín, a Team Penske vesszőfutása pedig folytatódott. A csapat egyetlen talpon lévő pilótája, vagyis Castroneves olyan szépen pördült meg az újrarajtnál, hogy azt oktatni kellene, vagy legalábbis gifet csinálni belőle. Az élen még mindig Bourdais tartózkodott, de szorosan ott loholt a nyakában a Sarah Fisher Hartman Racing ifjonca, Josef Newgarden, ahogyan éhes vadként nézelődött préda után Hunter-Reay, Pagenaud és a Long Beach-i győzelmét követően vérszemet kapni látszó Sato is.

00000000000000000002.jpg
A harmincharmadik körben Bourdais és Newgarden egyaránt a pit felé vették az irányt, a vezetést így megöröklő Hunter-Reay azonban nem sokáig örülhetett, hiszen máris érkezett a japánok csodaszarvasa és kérdés nélkül megelőzte a regnáló bajnokot, eközben pedig a közönség soraiban tombolt a szamba és patakokban folyt a caipirinha, miután Kanaan feljött a harmadik helyre.

A harminchetedik körben ismét sárgáztak, méghozzá Graham Rahal autójának szárnydarabkája miatt, amit szép csendben ott hevert a pálya kellős közepén. Jött is a pace car, Sato pedig ekkor már útban volt a nyitva lévő pit felé, amivel ismét nagyszerűen helyzetbe hozta magát, akárcsak Long Beach-en két héttel ezelőtt.

Két körrel később folytatódott a buli. A hazai pályán mindenképpen a győzelemért hajtó Tony Kanaan remek formában versenyezve át is vette a vezetést Hunter-Reay-től, miközben kicsit hátrébb, a negyedik helyért vívott hatalmas csatát az utolsó előtti futamát teljesítő Dreyer & Reinbold Racing egyetlen pilótája, Oriol Servia, valamint a számomra még mindig hatalmas meglepetésnek számító Marco Andretti, aki tavaly lényegében azt sem tudta utcai/épített pályákon, hogy mi-merre-hány méter, idén pedig mintha teljesen kicserélték volna. Mindenesetre ha Andretti 3.0-t klónozták, akkor Servia pedig valamiféle krízis-versenyző lehet, mert az valami hihetetlen, hogy a spanyol srác szinte mindig akkor teljesít a legjobban, ha nyakig van a ganyéban.

SC1S.jpg

Az embernek ideje sem volt elmélkedni tovább a látottakon, mert máris jött az újabb sárga, na de, hogy milyen! Kérem szépen, öt autó torlaszolta el a pályát, és mint az ismétlésből kiderült, az egész dominó elindítója Borudais volt, aki megkoccolta Castroneves autóját, majd a folyamat eredményeképpen Pagenaud is orral beállt a fal elé, ahogyan Hildebrandnak és Kimballnak sem volt hová mennie. Kész őrület, de tényleg.

A negyvennegyedik körre szabaddá tették a pályát és folytatódhatott a műsor. A szép számú brazil közönség felrobbant, amikor Kanaan kíméletlenül lenyomta Hunter-Reay-t és az élre állt. A salvadori iron man azonban nem sokáig lehetett békében és nyugalomban, hiszen egyszerre bejelentkezett a vezetésért a már említett Andretti 3.1 (mostantól ez a hivatalos elnevezése, a 3.0 a tavalyi pocsék verzió volt, az idei viszont már a feljavított modell). Marco két kör alatt jött fel az ötödikről a második helyre, de ott sem szarozott, és végül átvette az elsőséget volt csapattársától. Kanaan ezt követően rohamtempóban kezdett visszaesni, az ötvenedik körben már csak az ötödik pozícióban autózott. Majd mégjobban lelassult, végül meg is állt a pályán, mint később kiderült A CSAPAT ELSZÁMOLTA AZ ÜZEMANYAGOT az autójában és ez okozta a vesztét. Ez tipikusan az a helyzet, amikor jobb nem is mondani semmit, mert úgy bölcsebb az ember. A lelátókon pedig caipirinha helyett ezután már csak könnyek folytak.

A pályán viszont folytatódott a sárga-zöld-sárga-zöld stroboszkópszerű váltakozása, miután hiába engedték el a mezőnyt az ötvennegyedik körben, két körrel később ismét jöhetett a pace car – immár hetedszer -, ezúttal Justin Wilson miatt, aki az egyes kanyarban lévő gumifalba építette be a tizenkilences számú Coyne autót. Három környi pihenőidő után ismét ráléphettek a gázra a fiúk na és persze Simona.

DJAOLKJDALSDJLSA.jpg

Tizenöt körrel a vége előtt Sato, Newgarden, Pagenaud, Hinch és Servia volt az első öt sorrendje, a show-t azonban a második helyen álló, mindenki kedvenc Josef-je szolgáltatta. A mindösszesen huszonkét éves versenyző IndyCar pályafutása legjobb pozíciójában haladt, azonban ‘ha már lúd, akkor legyen kövér’ alapon nem elégedett meg ennyivel és elszántan loholt az élen álló Sato után. A felkelő Nap gyermeke persze védekezett, vagyis egészen pontosan blokkolta ifjú kollégája előzési kísérleteit, ami a leintést követően több pilótának bökte a csőrét, hozzáteszem teljes mértében jogosan.

Mindenki a japán-amerikai összecsapással volt elfoglalva, miközben a háttérben James Hinchcliffe szépen, csendben lenyomta Pagenaud-t és feljött a harmadik helyre. A macska-egér harc egészen a verseny legvégéig folytatódott, egy másodpercre sem csitultak a kedélyek, pláne, amikor négy körrel a vége előtt megérkezett végül Hinchcliffe és maga mögé zavarta a megszeppent Newgardent. A győzelmi zászló még mindig Satónak állt, azonban folyamatosan néznie kellett a visszapillantó tükröt, hiszen a rá nehezedő nyomás csak a mögötte lévő autó színében és az azt vezető pilóta nemzetiségében változott. Az AJ Foyt Racing pilótája kitartóan cikázott és a szabályok adta – és nem adta – lehetőségeket egyaránt kihasználva igyekezett zsinórban második IndyCar győzelme felé. Hinchcliffe-et azonban nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja a dolgokat és végül az utolsó kör utolsó kanyarjában, egy zseniális manőverrel – és a push-to-passel – a legvégső pillanatban happolta el a győzelmet a japán veterán orra elől és egy győzelem, majd két kiesés után ismét a dobogó legmagasabb fokán pózolhatott. Zseniális volt.

Ahogyan zseniális volt úgy en bloc az egész futam a maga őrületével, nonszensz eseményeivel, harcaival és megmozdulásaival. Innentől fogva pedig minden szem az Indianapolis 500-ra szegeződik, hiszen hölgyeim és uraim, fiúk és lányok, már nyakig benne vagyunk a május hónapban.

  

    

 

  

ITAIPAVA SAO PAULO INDY 300 2013 – VÉGEREDMÉNY
           
HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT MEGTETT KÖRÖK IDŐ HÁTRÁNY
 
1. James Hinchcliffe Andretti Autosport 75 2:09:34.738  
2. Takuma Sato AJ Foyt Racing 75 2:09:35.085 0.347
3. Marco Andretti Andretti Autosport 75 2:09:35.876 1.138
4. Oriol Servia Dreyer & Reinbold Racing 75 2:09:35.913 1.175
5. Josef Newgarden Sarah Fisher Hartman Racing 75 2:09:36.390 1.652
6. EJ Viso Andretti Autosport 75 2:09:37.550 2.812
7. Dario Franchitti Chip Ganassi Racing 75 2:09:38.334 3.596
8. Simona de Silvestro KV Racing 75 2:09:39.016 4.278
9. Simon Pagenaud Schmidt Peterson Motorsports 75 2:09:42.371 7.633
10. Charlie Kimball Chip Ganassi Racing 75 2:09:43.765 9.027
11. Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport 75 2:09:44.252 9.514
12. Alex Tagliani Barracuda Racing 75 2:09:45.178 10.440
13. Helio Castroneves Team Penske 75 2:09:45.862 11.124
14. Sebastien Bourdais Dragon Racing 75 2:09:48.379 13.641
15. JR Hildebrand Panther Racing 75 2:09:48.476 13.738
16. Tristan Vautier Schmidt Peterson Motorsports 75 2:09:49.090 14.352
17. James Jakes Rahal Letterman Lanigan Racing 75 2:09:54.597 19.859
18. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 75 2:10:04.164 29.426
19. Sebastian Saavedra Dragon Racing 75 2:10:29.461 54.723
20. Justin Wilson Dale Coyne Racing 73 2:09:55.414 2 kör
21. Tony Kanaan KV Racing 72 2:09:53.737 3 kör
22. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 71 2:09:57.320 4 kör
23. Ed Carpenter Ed Carpenter Racing 71 2:10:02.547 4 kör
24. Will Power Team Penske 17 0:27:06.793 58 kör
25. Ana Beatriz Dale Coyne Racing 6 0:11:39.046 69 kör
 

képek: IndyCar

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy