Takuma Sato Long Beach új királya


Ha egy szóval kellene jellemeznem a Toyota Grand Prix of Long Beach-et azt hiszem a “furcsa” lenne a legmegfelelőbb erre.

Nem elég ugyanis az, hogy Takuma Sato személyében az amerikai nyitott karosszériás autóversenyzés első japán futamgyőztesét üdvözölhettük, de arra sem mostanában volt példa, hogy a dobogón egy úgynevezett topcsapat pilótája sem képviseltette magát. Utoljára ugyanis a 2003-as – minő egybeesés – japán versenyen, Motegin történt meg, hogy egy Penske, Ganassi és Andretti autónak sem sikerült a legjobb háromban végeznie, ha pedig már statisztikázunk, akkor mindenképpen meg kell még azt is említeni, hogy Sato győzelme révén egy közel tizenegy éves nyeretlenségi sorozat végére került pont, miután az AJ Foyt Racing utoljára 2002. július 7-én, a Kansas Speedwayen ünnepelhetett a Victory Lane-en a brazil Airton Dare jóvoltából.

A Toyota Grand Prix of Long Beach pole-jából Dario Franchitti indulhatott, mellőle pedig a regnáló bajnok Ryan Hunter-Reay, míg a büntetéseknek köszönhetően a mezőny végén olyan nevek voltak megtalálhatóak, mint például Scott Dixon, Marco Andretti és az újonc Tristan Vautier, utóbbi a 2013-as esztendő első, be nem tervezett motorcseréjének lett a szenvedő alanya.



A rajt első blikkre simának tűnt, a szűk, falakkal keresztezett Long Beach-i pályán ment az adok-kapok, a srácok és lányok már a nyolcvan körös verseny legelején sem kímélték egymást, minek következtében remek kerék-kerék elleni csatáknak lehettünk a szemtanúi. Vautier ifjonti lelkesedésével próbált előre törni, aminek meg is lett sajnos az eredménye, a szenvedő félnek pedig a Chip Ganassi Racing rutinos versenyzője, Scott Dixon bizonyult. Az új-zélandi autójának hátulját telibe kapta a Schmidt Peterson Motorsports fiatal franciája, minek következtében a 9-es számú gép Dixonostul megpördült, majd az orrával is koccolta a falat. A kétszeres bajnoknak természetesen azonnal ki kellett hajtania a pitbe egy kis plasztikai műtétre, innentől pedig tulajdonképpen el is ment a sansza egy kiugró eredményre.

longlong.jpg

Az első sárga zászlós periódusra sem kellett sokáig várni. A harmadik körben a kolumbiai Sebastian Saavedra éppen Simona de Silvestróval volt csatában, majd a sikeresen kivitelezett előzését követően örömében a kilences kanyarban lévő gumifalnak csapta a 6-os számú Dragon Racing autót. A nagy erejű ütközés során szerencsére csak anyagi kár keletkezett, a 22 éves pilótának – akinek ez egyébként már a pénteki második edzésen történteket követően a második nagyobb bukása volt a hétvégén – a haja szála sem görbült. Négy pace car mögötti kört követően újból megkapta a zöld jelzést a mezőny, Hunter-Reay pedig rögvest le is tudta Franchittit és az élre állt. Öröme viszont nem tartott sokáig, hiszen a skót néhány pillanat múlva máris visszavette az őt megillető helyet, tegyük hozzá, némi push-to-pass segítséggel. Ezalatt a pálya teljes területén ment az adok-kapok, méghozzá olyan elánnal, hogy máshol ennyiért már fél évre elegendő munkája lenne a versenybíráknak. Itt viszont már a futam előtt töménytelen mennyiségű törött szárnyat prognosztizáltak, mivel tudták, hogy a szűk pálya sem veszi el a pilóták kedvét a férfias küzdelmektől, lévén autóversenyről van szó, nem holmi puncifesztről. ahol egy keményebb megmozdulásra máris picsogás a válasz a versenytársak részéről.

A huszonharmadik körben a második helyen álló Hunter-Reay piros abroncsai kezdtek veszíteni a tapadásukból, amit a lényegesen jobb állapotban lévő feketéken haladó Sato ki is használt és megelőzte amerikai kollégáját. Innentől fogva a regnáló bajnoknak folyamatosan a visszapillantó tükörre kellett tapadnia, mivel vészesen közeledett rá Power is.

A harmincadik körben, miközben már javában zajlottak a pitkiállások, ismét be kellett lengetni a sárgát. A pitből friss gumikon kijött Charlie Kimball vérre menő harcba bocsátkozott a Barracuda Racinges Alex Taglianival, aki először kívülről, majd belülről próbálta megelőzni fiatal kihívóját. A vége az lett, hogy Kimball a kanyarban ráhúzott a kanadaira és így mindketten a gumifalban végezték. Sato küldhetett volna egy csokor virágot mindkettejüknek, ugyanis a pace caros etap neki jött a legjobban a mezőnyben. A mindazidáig előtte lévők a sárga alatt mentek ki a pitbe, míg a japán már túl volt a betervezett szervizelésen, így az alig egy körrel korábban még a hetedik helyen álló japán hirtelenjében az élen találta magát.



palm.jpg

Időközben mind Taglianinak, mind Kimballnak sikerült visszaállnia, mehetett tovább a verseny, azaz inkább mehetett volna, mert Hinchcliffe a restartnál összeakadt Kanaan-nel és orral a falban végezte, miközben azért még a rend kedvéért csapattársát, EJ Viso-t is kiforgatta. A venezuelai tudta folytatni a futamot, Hinch azonban indulhatott zuhanyozni. Amilyen szépen indult számára az év, olyan rossz fordulatokat vettek a dolgok később. Egy győzelem után két DNF a kanadai fiú eddigi idei mérlege.

A harminckilencedik körben ismét szabad volt a verseny. A zöldet követően a negyedik helyen álló Power már megint bealudt és mire észbekapott, már a hetedik pozícióban találta magát. Vesszőfutásának itt még korántsem ért véget, sőt, hamarosan Wilson is megelőzte, majd pár körrel később Servia is letudta, miközben már Simona loholt a nyakán. A futam ezen szakaszában tehát már nem az volt a legnagyobb kérdés, hogy az ausztrál nyerhet-e, hanem az, hogy egyáltalán a top 10 meg lesz-e neki.

Az ötvenedik körben az IndyCar szurkolók egyöntetűen hördültek fel, miután *DANG* Hunter-Reay konkrétan beépült a nyolcas kanyarban álló gumifalba. Az 1-es szám Andretti Autosport gépet vezető amerikai éppen Ana Beatrizt előzte, amikor kissé elmérte a féktávot és már nem tudta megfogni az autóját. Ezzel a csapat már 75%-os amortizációt könyvelhetett el, miközben már csak egyetlen pilótájuk, az ekkor a tizedik helyen álló Marco Andretti volt csak talpon.

Nagyon úgy festett, hogy az égiek is Sato keze alá dolgoznak, hiszen a japán az utolsó tervezett kiállását is a sárga alatt, a még nyitva lévő pitben tehette meg, minek következtében magabiztosan állhatott vissza az első helyre. Apropó pit, ekkor verték be az utolsó koporsószöget Power versenyébe is. A 2012-es Long Beach-i győztes békésen hajtott csapatához egy kis ráncfelvarrásra, a mögöttük lévő Schmidt Peterson Motorsports azonban erre fittyet hányva kiengedte Tristan Vautier-t, aki szépen rá is futott Powerre, aminek következtében egy körrel később ismét meg kellett látogatnia a csapatát az ausztrálnak, innentől fogva már a csodában sem bízhatott.

A restartra az ötvenötödik körben került sor, amikor is bekövetkezett az, amire előre lehetett számítani: a súlyos győzelmi kényszerben szenvedő Kimball előtt totálisan lement a függöny. Az amerikai mihelyst belengett a zöld átvette a vezetést Satótól, saccperkábé kétszáz méterrel arrébb viszont tanítani való módon bele is szállt a gumifalba. Chip Ganassi pedig gondolom nagyon szépeket gondolt eközben magában. Sárgára nem volt szükség, Charlie megúszta egy orrkúpcserével és egy összeomlott lelkivilággal.

hhildalm.jpg

A verseny ahogyan közeledett a vége felé, úgy vált a napnál is világosabbá, hogy ezt már az Isten sem veheti el a felkelő Nap gyermekétől. A második helyen haladó Graham Rahal egyre inkább lemaradt, ami nekem olybá’ tűnt, mintha gumi és/vagy üzemanyag spórolós üzemmódba állt volna át. A verseny végére azért még kijutott egy “akurvahétszentségit” pillanat, mikor a legutolsó körben az ötödik helyen autózó Tony Kanaan-t Oriol Servia a falnak tessékelte. Az eset következtében Kanaan a jobb kezében inszalagszakadást szenvedett, azonban ez nem fogja befolyásolni a két hét múlva, szülőhazájában, Brazíliában rendezendő fordulón való részvételét. A futamot sárga zászló alatt fejezték be, ami megfosztott bennünket a szokásos, utolsó körös egymásnak feszülésektől és three-wide befutóktól.

A győzelem tehát az IndyCar történetében először egy japán versenyzőé lett, míg a második helyen Graham Rahal, a harmadik pozícióban pedig Justin Wilson látta meg a kockás zászlót. Érdekes futam volt, annyi szent. A nagyok szinte mind betliztek, bár az azért örömmel tölti el a szurkolókat, hogy két borzalmas versenyt követően Dario Franchittinek azért csak sikerült negyedikként befutnia.

A St. Petersburg-i futam első négy helyezettje Chevrolet motoros autó volt, Barberben pedig szintén egy Chevy tudott győzelmet szerezni, ami alapján úgy tűnt, a tavalyi évhez hasonlóan idén is az amerikai gyártónak áll a zászló motorfronton, ráadásul a japánoknak már a szezonnyitón szembe kellett nézniük az “össznépi haraggal”, mondván a Honda le van maradva a rivális mögött, ezzel kapcsolatos véleményét pedig Chip Ganassi fogalmazta meg a legélesebben, aki egyenesen azt olvasta a fejükre, hogy nincs bennük motiváció a győzelemre – bár Ganassi véleményét nem árt némi fenntartással kezelni. És bár tavaly sikerült a japánoknak összekapniuk magukat, ráadásul pont a szezon legfontosabb versenyére, az Indianapolis 500-ra, mégis egyes hangok máris konspirációt sejtenek a Long Beach-i szereplésük kapcsán. Az elmélet alapját az adja, hogy időről-időre felröppennek olyan hírek, melyek szerint a Honda nem igazán akar már hosszú távra tervezni az IndyCarban, pláne, ha a széria tovább tologatja az aero kitek bevezetését. Sőt, sokak szerint ha nem lenne a naptárban az Indy 500, akkor lehet már most sem lennének itt. Összeesküdni divat manapság, ezért nem meglepő, hogy néhányan kétkedve néznek a Long Beach-i végeredményre.

Az USAracing kellő bizonyítékok hiányában nem taglalja tovább a témát, mindössze annyit tesz hozzá, Sato győzelméhez sokkal inkább hozzájárultak a riválisok betlijei és a “jókor, jó időben” elv, különösen kiállásai esetében, mintsem holmi zöld asztal mögötti konspiráció.

 

Folytatás két hét múlva Brazíliában, majd következik maga az Indianapolis 500.

 

 

 

 

Toyota Grand Prix of Long Beach 2013, végeredmény
     
     
1.#14Takuma SatoAJ Foyt Racing80 
2.#15Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing80 
3.#19Justin Wilson Dale Coyne Racing80 
4.#10Dario Franchitti Chip Ganassi Racing80 
5.#4JR Hildebrand Panther Racing80 
6.#22Oriol Servia Dreyer & Reinbold Racing80 
7.#25Marco Andretti Andretti Autosport80 
8.#77Simon Pagenaud Schmidt Peterson Motorsports80 
9.#78Simona de Silvestro KV Racing80 
10.#3Helio Castroneves Team Penske80 
11.#9Scott Dixon Chip Ganassi Racing80 
12.#16James Jakes Rahal Letterman Lanigan Racing80 
13.#67Josef Newgarden Sarah Fisher Hartman Racing80 
14.#18Ana Beatriz Dale Coyne Racing80 
15.#7Sebastien Bourdais Dragon Racing80 
16.#12Will Power Team Penske80 
17.#55Tristan Vautier Schmidt Peterson Motorsports80 
18.#20Ed Carpenter Ed Carpenter Racing80 
19.#98Alex Tagliani Barracuda Racing79 
20.#11Tony Kanaan KV Racing78 
21.#83Charlie Kimball Chip Ganassi Racing78 
22.#5EJ Viso Andretti Autosport53 
23.#2AJ Allmendinger Team Penske51műszaki hiba
24.#1Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport49baleset
25.#17Mike Conway Rahal Letterman Lanigan Racing38elektronika
26.#27James Hinchcliffe Andretti Autosport34baleset
27.#6Sebastian Saavedra Dragon Racing1baleset

 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy