Alabamában is sorra dőltek a rekordok

Alabamában is sorra dőltek a rekordok

Pom-pom rázás, meghajlás, megaríszpekt az indycar.com stábjának, kiknek jóvoltából jöjjenek szokás szerint az eseményhez kapcsolódó statisztikák a brutálisan jó alabamai verseny apropóján.

1 – A győztes autó rajtszáma, melyet Ryan Hunter-Reay kormányzott a célig. Ezt megelőzően utoljára a 2007-es mexikói Champ Car futamon tudott nyerni 1-es számot viselő gép, akkor Sebastien Bourdais-val a volán mögött.

 

2 – Carlos Munoz révén az Andretti Autosport zsinórban második győzelmét aratta a Barber Motorsports Parkban. 2012-ben az idén az IndyCarban, azon belül is a Dragon Racing színeiben versenyző Sebastian Saavedra tudott felállni a dobogó legfelső fokára.

 

4 – Mindössze négy versenyzőnek sikerült St. Petersburgben és Alabamában is a legjobb tíz között végeznie: Helio Castroneves, Scott Dixon, Marco Andretti és Justin Wilson. Ha nekem valaki úgy két hónappal ezelőtt azt mondja, hogy Andretti 3.0 ilyen jól fog szerepelni az idei első utcai és épített pályás futamokon, én körberöhögtem volna. De tényleg.

  

– Scott Dixon is beállított egy valamilyen szinten akár furcsának is mondható rekordot, miután az alabamai verseny négy éves története során minden évben ő látta meg a kockás zászlót másodikként.

 

10 – Az alabamai győzelme egyben a tizedik elsősége is volt Ryan Hunter-Reay-nek. Azért ennek fényében az se semmi, hogy Castroneves például a CART-ban eltöltött négy évét is beleszámítva már a tizenhetedik főkategóriás szezonját kezdte meg idén, szerzett huszonegy győzelmet, köztük három Indianapolis 500-at, bajnokság tekintetében azonban a legjobb eredménye „csak” két második hely 2003-ból és 2008-ból. Talán majd idén? nem tennék rá sokat, de láttunk már hóban húsvéti nyuszit

 

13 – A Honda Indy Grand Prix of Alabama rajtpozíciójához képest legtöbbet előre lépő versenyzője nem más lett, mint Josef Newgarden, aki a huszonkettedik helyről tizenhárom pozíciót javítva a kilencediként ért célba.

 

15 – Győzelmével Ryan Hunter-Reay tizenöt pozíciót javított összetettben. A szezonnyitót műszaki hiba miatt tizennyolcadikként záró versenyző a bajnokság harmadik helyére zárkózott fel, lemaradása a második helyen lévő Scott Dixonhoz képest négy pont, míg az élen álló Helio Castronevestől tizenhárom egységnyire van jelenleg.

 

30 – Scott Dixon IRL/IndyCar pályafutása harmincadik második helyét szerezte meg Alabamában, beérve ezzel Bobby Unsert, AJ Foytot, Al Unser JR-t és Helio Castronevest az örökranglista ötödik helyén.

 

67 – Hatvanhét körön keresztül állt az élen az idei év eddigi két versenyén összesen Helio Castroneves, ami az összesített versenytáv 33.5 %-át teszi ki.

 

100 – Scott Dixon Alabamában századik alkalommal végzett a legjobb ötben IRL/IndyCar karrierje során, ezzel beérte az örökranglista tizennegyedik helyén álló Johnny Rutherfordot.

 

108 – Helio Castroneves pedig harmadik helyével a száznyolcadik top 5-ös eredményének örülhetett. Bár van egy olyan érzésem, hogy a verseny végén nem repkedtek lelki szemei előtt rózsaszín szárnyas pónik és csilli-villi unikornisok.

 

198 – Immár megszakítás nélkül százkilencvennyolc versenyen van túl Tony Kanaan, aki a 2001-es portlandi CART futam óta minden egyes futamon elrajtolt. A rekord továbbra is Jimmy Vasser nevéhez fűződik, aki kétszáztizenegy versenyt teljesített zsinórban, azonban ha nem történik semmi rendkívüli, akkor Kanaan akár már az augusztus végén esedékes sonomai futamon átadhatja a múltnak.