Bia Alabamában is szerephez jut, Stefan Wilson partvonalon -

A Dale Coyne Racing folytatván jó szokását az utolsó előtti pillanatban jelentette be, hogy ki fia/lánya, borja fogja vezetni második autójukat a holnapi napon már megkezdődő Honda Indy Grand Prix of Alabama hétvégéjén.

A csapat ezen szokása egyrészt bosszantó, különösen, ha valaki fantasy league-ekben utazik és a nagy titkolózás miatt lövése sincs, hogy ki a búbánatra tippeljen, másrészt viszont akár pozitívan is fel lehet fogni a dolgot, mondván még egy ok, amin lehet agyalni még az edzések előtt alig huszonnégy órával is. Ha a szabályok engednék, még egy fasza kis poént is lehetne rittyenteni ebből, gondoljunk bele, mekkora húzás lenne, ha egészen a verseny végéig afféle Stig-szerűen titkolnák a sisak alatt lévő muksó kilétét. Kár, hogy ezt az IndyCar nem nézné jó szemmel.

Szóval tehát, Justin Wilson csapattársa a Barber Motorsports Parkban, továbbá Long Beachen, Sao Paulóban és az Indianapolis 500-on a brazil Ana Beatriz lesz, aki már a szezonnyitó St. Petersburgi versenyen is vezethette a Dale Coyne Racing 18-as számú autóját. Az eredeti elgondolás szerint ezen a hétvégén debütált volna Stefan Wilson, akivel a szezon előtti utolsó, szintén Barberben rendezett tesztsorozaton felváltva ülhettek a gárda második autójának volánja mögé. Az unikumnak számító „fivérek egy csapatban” felállásra azonban várni kell még, ugyanis a kisebbik Wilsonnak saját elmondása szerint nem sikerült időre teljesítenie a szerződéshez szükséges feltételeket, emiatt pedig a partvonalról kénytelen szurkolni bátyjának és szomorú szívvel néznie Biát abban az autóban, melyet elviekben neki ígértek. Hogy egészen pontosan mi miatt hiúsult meg Stefan IndyCar bemutatkozása, arra nem derült fény és gyaníthatóan nem is fog. Talán a pénz, talán, hogy Coyne-ék tapasztaltabb pilótát akartak az autóba, nem tudni. Mindenesetre nem gondolom, hogy a brazil leányzóval annyival jobban járnának, mint a tökújonc Wilson 2.0-val, miután Bia műszaki problémák ide, vagy oda, nem nyújtott sokkal jobb teljesítményt a márciusi tesztek során Stefannál, ahogyan a szezonnyitó hétvégéjének folyamán is konstansan az utolsó helyeken tanyázzon. A helyzet az, hogy ami engem illet, a 28 éves, kétszeres Indy Lights futamgyőztes hölgy produkcióját konkrétan nem tudom hová tenni. Bia az elmúlt években nem volt rossz utcai pályákon, a tavalyi brazíliai versenyen egészen a két áthajtásos büntetéséig (egyiket pitbéli sebességtúllépés miatt kapta, míg a másikat azért, mert kissé keresztbe tett Ed Carpenternek) a legjobbak között autózott és bemutatott pár nagyon szép előzést is. Eddigi teljesítménye idén azonban kiábrándító, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy Justin Wilson személyében nem egy segítőkész csapattársat kapott – gondoljunk csak a 2011-es szezonjára, mikor szintén a langaléta angol mellett versenyzett, még a Dreyer & Reinbold Racing színeiben. A rossz nyelvek szerint Wilson az égvilágon semmit nem osztott meg Biával, nem támogatta, nem dolgozott vele együtt, ahogyan az egyébként csapattársak között elvárható lenne. Továbbra is tartom azon véleményem, miszerint a brazil tehetséges autóversenyző, nem egy Simona de Silvestro, a stabil középmezőnyre, de akár a top 10-re mindenképpen képes.

Ami pedig Stefant illeti, őszintén szeretném látni, hogy a srác mit tud egy IndyCar gép volánja mögött. Egyrészt, mert megérdemelné, másrészt viszont a szériának minden eddiginél nagyobb szüksége van az utánpótlásra. Az idei évben egyetlen újonc versenyző van Tristan Vautier személyében, ami egy bazi nagy vicc. Mármint nem Vautier, hanem az, hogy rajta kívül nincs más elsőéves ifjonca a sorozatnak. Az Indy Lights pedig már szót sem érdemel a maga nyolc teljes szezonos versenyzőjével, amit még az is árnyal, hogy ez a maroknyi mezőny olyan tehetségeket foglal magába, akik többet érdemelnének, mint egy poénkategóriába illő nevelősorozat a maga kétes értékű bajnoki trófeájával. Sage Karam, Jack Hawkworth, Gabby Chaves vagy akár az idei Indianapolis 500-on debütáló Carlos Munoz egyaránt rendkívüli képességekkel megáldott versenyzők, akiket a jövőben mindenképpen az IndyCarban akarok viszontlátni, kérdés, hogy mikor és egyáltalán melyiküknek adódik lehetősége egy teljes szezonos szerződésre. Ha tetszik, ha nem, de el kell fogadni, hogy a mostani nagyok, mint például Dario Franchitti, Tony Kanaan, vagy éppen Helio Castroneves már inkább járnak a karrierjük vége felé, nem sokáig lehet már rájuk építeni. Persze vannak fiatalok most is, lásd. Hinchcliffe, Newgarden, Simona és a már említett Vautier, de ez csak pár név, ami nem elég ahhoz, hogy az IndyCar egy új generációját formálja meg. A büdös valóság viszont az, hogy a széria magasról tesz az utánpótlásra. Igaz, hogy a USF2000-ben több, mint huszonöt teljes szezonos kölyök versenyez idén, azonban ez a széria a Road to Indy program legalacsonyabb részét képezi, ebből adódóan a növekvő költségek és a szponzorációs problémák miatt a legjobbak közül is viszonylag kevésnek van reális esélye arra, hogy egy napon eljusson a nagyok közé, az pedig egy külön misét is megérne, hogy ahogyan haladunk felfelé a nevelőszériák ranglétráján úgy csökken a mezőny létszáma: a Pro Mazdában már csak tizenkét állandó versenyző van, a Lightsban pedig ugye mindössze nyolc. Ha ez a tendencia folytatódik, mi lesz tíz év múlva? Kikből lesznek a jövő IndyCar versenyzői, ha Franchittiék már végképp kiöregednek?

Persze fel-felbukkannak mostanában is új arcok, mint például az Indianapolis 500-on AJ Foytéknál induló Conor Daly, de egy fecske nem csinál nyarat. Nem azt mondom, hogy laska, de ifjú pénzeszsákokkal töltsék fel a mezőnyt, de jó lenne látni, hogy kopogtat az ajtón az új generáció.

Vagy legalábbis érzékelni az erre mutató törekvéseket.