Őrült szezonnyitó St. Petersburgben

Sírás, nevetés, elképesztő izgalmak, nem várt, olykor egyenesen WTF momentumok színesítették az IndyCar szezonnyitó versenyét St. Petersburgben, és ismét bizonyosságot nyert, hogy ez az a széria, ahol még a biztonsági autós fázis alatt sem lehet ráérősen hátradőlni.

Utólag visszagondolva egy cseppet sem bántam meg, hogy egy nappal később, felvételről néztem a futamot, hiszen ez tipikusan az a viadal volt, amit nem lehetett afféle háttérzajként nyomon követni a televízióban, a Honda Grand Prix of St. Petersburg ugyanis teljes embert kívánt. Azt is ki merem jelenteni, hogy nagyon is megérte számomra a mintegy két teljes napig tartó, be nem tervezett off-line élet, melynek keretében nagy ívben kerültem el a közösségi oldalakat, sporthíreket, biztonsági okokból még a magyar híradókat sem néztem, hiszen bár kevés az esélye annak, hogy mondjuk valamelyik kereskedelmi adón beszámolnak a futamról, de láttunk már karón varjút; futottam én már bele Super Bowl végeredménybe az Echo TV-n például. Azonban még így, minden igyekezetem és erőfeszítésem ellenére is sikerült megtudnom egy kedves ismerősöm révén a győztes kilétét, ez a tény viszont nem, hogy elvette volna a kedvem a versenytől, hanem sokkal inkább még inkább felcsigázott.

Lássuk tehát, miként zajlottak az események a 2013-as IndyCar szezon első felvonásában.

A pole pozícióból immár zsinórban negyedik alkalommal a Team Penske pilótája, Will Power indulhatott, míg mellőle az AJ Foyt Racing képviseletében Takuma Sato várhatta a rajtot. A japán versenyző ezzel egy negatív statisztika végére is pontot tett, hiszen 2000 óta most sikerült először a Foyt csapatnak az első sorból indulnia IRL/IndyCar versenyen.

Míg 2012-ben Dan Wheldon húga, Holly lengette a zöld zászlót, addig idén a tragikus körülmények között elhunyt kétszeres Indianapolis 500 győztes, 2005-ös IRL bajnok klasszis özvegye, Susie indította útjára a mezőnyt és ezzel együtt a 2013-as IndyCar szezont. Sokan tartottak az első kanyartól, mondván legalább két olyan pilóta is található az élbolyban, akik előtt a nagy akarásban, a lehetőségtől megszédülve könnyen lemehet a függöny, de  később kiderült, a félelmek alaptalanok, mindenkinek sikerült megőriznie a hidegvérét és simán eljöttek az első kanyarban. A „simán” szót azonban nem úgy kell értelmezni, hogy ezt követően szépen beálltak egymás mögé, és mint akik a Transzszibériai expressz főszponzori ajánlatára várnak, meghitt vonatozásba kezdenek. Még egy fél kör sem telt el és máris olyan side-by-side manővereket mutattak be a srácok, hogy az összes műértő szurkoló a tenyerét dörzsölte. A 3. körben a Dale Coyne Racing veterán pilótája, Justin Wilson és a Chip Ganassi Racing fiatal és roppant mód lelkes Charlie Kimballja akadtak egymás horgára. Győzött azonban az évtizedes rutin – na meg a push-to-pass, minden idők leghülyébb szabálya – és Wilson viszonylag könnyen maga mögött tudta amerikai kollégáját, aki az előzés által kiváltott sokkhatás következtében majdnem a falnak kormányozta a 83-as számú Ganassi gépet. Folyamatosan ment az adok-kapok. A hétvége folyamán rendkívül meggyőzően, magához képest pedig utcai pályán kimondottan zseniálisan teljesítő Marco Andretti már a futam korai szakaszában megtapasztalta, hogy az élet nem fenékig tejfel továbbra sem, hiszen a 4. körben először a KV Racing cyber-punk kukacra emlékeztető autóját vezető Tony Kanaan pörkölt egyet oda neki, majd azonnal megkapta a nyakába tulajdon csapattársát, a regnáló bajnok Ryan Hunter-Reayt. Andretti 3.0 viszont úgy fest, komolyan gondolta, amikor a 2012-es szezont követően azt találta mondani, hogy a holtidényben ki sem mozdul a szimulátorból és addig gyakorolja a technikás aszfaltcsíkokon való vezetést, amíg a ki nem folyik a szeme (na jó, nem egészen ezeket a szavakat használta, de a lényegen mit sem változtat), hiszen zseniálisan verte vissza az 1-es rajtszámot viselő gép támadási kísérleteit és probléma nélkül tartotta a tempóját. Ha már dicsérgetünk, akkor nem lehet szó nélkül elmenni a korábban szintén nem túl acélosan teljesítő Sebastian Saavedra mellett sem, aki mesteri módon tudta le az előtte haladó négyszeres bajnok Dario Franchittit. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dario és úgy en bloc a Ganassi csapat nem ezen a hétvégén élte a fénykorát, azonban ha azt nézzük, hogy a kolumbiai fiú semmi hülyeséget nem kockáztatott meg és okosan, előrelátóan – egy push-to-pass lehetőséget elhasználva – előzte meg élő legenda státuszú kollégáját, akkor ő is megérdemel egy fejhajtást – két évvel ezelőtt egy ilyen elgondolásából már lehet tömegkarambol lett volna. Fejlődik a gyerek, na.

A 10. körben a top tizet Will Power, Takuma Sato, James Hinchcliffe, Helio Castroneves, Simona de Silvestro, Tristan Vautier, Tony Kanaan, Marco Andretti, Ryan Hunter-Reay és Sebastian Saavedra alkotta. A tizenegyedik pozícióban ekkor még Franhcitti haladt, aki azonban nem sokáig örülhetett annak, hogy egy karnyújtásnyira van a legjobb tíztől, hiszen alig egy körrel később megérkezett Graham Rahal és hátrébb utasította volt csapattársát.

Nem kellett sokáig várnia, és miután letudta Saavedrát is, a Rahal Letterman Lanigan Racing versenyzője már a legjobb tíz között folytathatta a versenyt.

Az élen eközben nem történt változás; Power magabiztosan, körről-körre építette ki előnyét, ami ekkorra már meghaladta a tíz másodpercet az őt követő Satóval szemben. A harmadik helyért viszont ádáz csata dúlt, melyből ekkor Castroneves jött ki győztesen, negyedik helyre utasítva az Andretti Autosport autóját vezető Hinchcliffe-et. A háromszoros Indianapolis 500 győztes Helio előtt ezzel szabaddá vált az út követező célpontja, Sato felé.

A 18. kör tájékán megkezdődtek a kiállások, többek között Franchitti is a pit felé vette az irányt, reménykedve, hogy az új gumikkal talán valamelyest javulnak az esélyei. Nagyobbat nem is tévedhetett volna, ugyanis a hideg abroncsokon a kelleténél nagyobb lelkesedéssel a pályára visszatérő skót úgy nekicsapta a falnak autóját, hogy rossz volt nézni, az eset kapcsán Dario később elismerte, hogy az teljes egészében az ő hibája volt. Persze azonnal lengett a sárga zászló, amit sokan ki is használtak és a pit felé vették az irányt, ahol egy majdnem balesetbe torkolló incidens is borolta a kedélyeket, miután Graham Rahal és a Panther Racing pilótája, JR Hildebrand kis híján összeakadtak.

A zöld zászlót a 26. körben kapta meg a mezőny. Az élen a Team Penske két pilótája se Istent, se embert nem kímélve gyepálta egymást, miközben a csapattulaj Roger Penske feje minden bizonnyal a duplájára nőtt izgalmában. Szerencsére nem lett kettős kiesésé a vége, Castroneves azonban átvette a vezetést Powertől. Alig egy körrel később EJ Viso, James Jakes, Charlie Kimball és Sebastien Bourdais úgy döntöttek, tartanak egy rögtönzött Mókus Őrs találkozót és annak rendje és módja szerint nem várt kontaktusba kerültek egymással, csak hogy modorosan fogalmazzak. Szerencsére mindannyian tudták folytatni és nem volt szükség teljes pályás sárgára. Legalábbis egy pár másodpercig, ugyanis JR Hildebrand szoros kapcsolatot létesített a tízes kanyarban lévő gumifallal. Mint kiderült, a meglehetősen mozgalmas futamot teljesítő amerikai a fentebb említett négy autós torlódás során hátulról megkoccolta James Jakes RLL gépének hátulját, majd a biztonság kedvéért pár száz méterrel arrébb Saavedrával is összeakadt.

A 33. körben ismét megkapta a mezőny a zöldet és megkezdődött a Penske vs. Penske párbaj következő felvonása. Ezúttal azonban összeért a két autó, minek következtében Power visszaesett a harmadik helyre, csapattársa, Castroneves azonban az élen tudott maradni. Eközben a negyedik helyért is óriási harc folyt; Takuma Sato minden tudását és tapasztalatát latba vetve próbálta visszaverni az őt támadó Simona de Silvestro próbálkozásait, a KV Racing versenyzőnője azonban ellentmondást nem tűrően szúrt be melléje és kényszerítette maga mögé a japánt. 

Na de vissza a versenyhez. A 45. kör táján újabb sárga zászlós szakasz következett, ezúttal a pályán lévő törmelékek miatt. A kényszervonatozást kihasználva a legtöbben egyenesen a pit felé vették az irányt, miközben a nézők tűrőképességét alaposan próbára téve a pace car csak nem akart hosszú körökön keresztül eltűnni a pályáról. Mikor végre felcsillant a remény, hogy a mezőny megkapja a zöldet, a Sarah Fisher Hartman Racing pilótája, Josef Newgarden műszaki hiba miatt megállni kényszerült, ezzel egészen az 54. körig nyújtva a sárga szakaszt.

Az 56. körben Sato ismét megkapja a maga emberét a 2012-es bajnok Hunter-Reay képében, aki azonban úgy ment el a japán mellett, mint kés a vajban. Az élen ekkor Oriol Servia állt, de nem sokáig örülhetett ennek, hiszen a 63. körben történt pitkiállása egyben a versenye végét is jelentette.

Nem csak a spanyolnak gyűlt meg a baja a műszaki hibákkal, Rahalnak és Hunter-Reaynek szintén kijutott belőle. Előbbinek az üzemanyagpumpától kezdve a motorig mindennel akadt gondja, utóbbinak pedig az elektronika köpött bele a levesébe. Regnáló bajnokunknak több, mint két teljes kört kellett a pitben vesztegelnie.

Ahogyan haladtak az események előre úgy kezdtem el azon gondolkodni, hogy Hildebrand vajon begombázott a futam előtt, vagy csak simán ennyire hülye lett a holtszezon alatt. A 74. körben ugyanis a tizenhetedik helyen, körhátrányban haladó amerikai MEGELŐZTE a negyedikként autózó Simonát, ráadásul mindezt sárga zászló alatt. Ekkor azt hittem, ezt már végképp nem tudja überelni, azonban tévedtem. Csávókám ugyanis elkezdett felzárkózni a pace car mögött a harmadik helyen haladó Powerre, majd egyszer csak oldalról úgy felfutott az ausztrál Penske-jére, hogy még a sokat látott szakértőknek is elakadt a szava. Mint utólag bevallotta, Hildebrand a kormányát piszkálta és ezért nem figyelt oda arra, hogy mi történik előtte. A baleset hatására Power autójáról letört a visszapillantó tükör és defektet kapott, így ki kellett hajtania a pitbe, sorsa pedig ezzel együtt megpecsételődött.

A 84. körben váltott vissza a verseny zöld alá, Hinchcliffe pedig szinte nyomban átvette a vezetést Castronvestől.

Az utolsó tíz-tizenöt kör legnagyobb kérdése az volt, hogy vajon sikerül-e Simonának megtartania a harmadik helyét és egy dobogóval debütálnia új csapatánál. A svájci lány dolgát jelentősen megnehezítette, hogy spórolnia kellett az üzemanyaggal, ráadásul az abroncsai sem voltak már kielégítő állapotban. A mögötte negyedik helyen haladó csapattársa, Tony Kanaan folyamatosan zárkózott fel rá, ennek ellenére azonban sokan csapatutasítást kiáltottak, mondván a brazil fogja a mezőnyt maga mögött így segítve kolléganőjét. Hogy mi az igazság azt nem tudjuk, de egy esetleges TO-ban is lett volna ráció, hiszen a KV számára optimális lett volna egy kettős befutó a harmadik-negyedik helyen, míg ha Kanaan megelőzte volna a kímélő üzemmódban haladni kénytelen Simonát, akkor nagy valószínűséggel még többen elmentek volna a hölgy mellett, ami komoly pontveszteség lett volna az alakulat számára. A sors azonban elrendezte a dolgokat, a szinte teljesen tapadását vesztett de Silvestro megcsúszott ezt pedig kihasználta a rohamtempóban érkező Marco Andretti, aki ekkor már Kanaan-t is maga mögött tudta.

A versenyt végül James Hinchcliffe nyerte, ezzel pedig megszerezte pályafutása első IndyCar futamgyőzelmét. A második helyen Helio Castroneves futott be, harmadikként pedig az egyik meglepetésember, Marco Andretti látta meg a kockás zászlót. Kanaan negyedikként hozta be autóját, míg az ötödik hely kérdése a legutolsó pillanatig kérdéses volt. Három versenyző, Scott Dixon, Simona és EJ Viso eszetlen sprintet nyomtak le a célegyeneseben, melyből végül a Chip Ganassi Racing új-zélandi pilótája jött ki győztesen. De Silvestro, aki a futam jelentős részében a legjobb ötben autózott, végül a hatodik helyen zárt, azonban minden oka meg van arra, hogy ünnepeljen és bizakodva várja a soron következő versenyeket.

Hasonlóképpen büszke lehet magára az idei szezon egyetlen újonca, Tristan Vautier, aki egészen a kieséséig brilliánsan teljesített. A francia fiú versenyzését elnézve nehezen hihető, hogy a futam előtt csak néhány napot tesztelt IndyCar autót.

Az IndyCar legközelebb Birminghambe, Alabama államba látogat el április 5-7-e között. 

 képek: IndyCar

RacedayAddams

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough