Szezonkezdet számokban

A vasárnap esedékes St. Petersburgi IndyCar szezonnyitó kapcsán a széria hivatalos oldala csokorba szedett néhány statisztikai érdekességet, mintegy ráhangolódásképpen az idei esztendőre.

Lássuk tehát, mit mondanak a számok, mielőtt visszavonhatatlanul megkezdődik a világ legnagyobb múltra visszatekintő versenysorozatának legújabb felvonása.

   

  

1 – Egy második hely választja el Helio Castronevest, Scott Dixont és Dario Franchittit attól, hogy utolérjék az örökranglista jelenlegi ötödik helyét holtversenyben elfoglaló Bobby Unsert, AJ Foytot és Al Unser Jr.-t, akik egyaránt harminc alkalommal állhattak fel a dobogó második fokára (már ahol volt, mert nem minden pályán szokás) karrierjük során.

    

3 – A Team Penske akár ki is nevezhetné a Grand Prix of St. Petersburgöt kedvenc futamává, miután mindkét idei, teljes szezonos versenyzőjük nevéhez rekord fűződik ezen az aszfaltcsíkon. Helio Castroneves az egyetlen pilóta, aki az esemény kilenc éves története során többször is győzedelmeskedni tudott itt (2006, 2007, 2012), míg WIll Power zsinórban szintén háromszor szerezte meg a pole-t (2010, 2011, 2012) a floridai utcai pályán.

     

4 – A KV Racing színeiben induló Simona de Silvestro már csak négy versenyre van attól, hogy ő is tagja legyen azon pilótáknak, akik már több, mint ötven futamot teljesítettek karrierjük során az IndyCarban.

– Dario Franchittinek szintén négy rajtra van szüksége ahhoz, hogy belépjen a több, mint kétszázötven indulást maguk mögött tudó versenyzők elit klubjába.

– A 24 éves de Silvestro egyébként St. Petersburgben érte el eddigi legjobb eredményét, egy negyedik helyet, még 2011-ben.

    

5 – Scott Dixon két IRL/IndyCar bajnoki címét öt év különbséggel szerezte meg (2003, 2008). A második diadalja óta ismét ennyi idő telt el, vajon szerencsét hoz neki?

  

6 – Eddig hat pilóta tudott győzni St. Petersburgön: Helio Castroneves, Dario Franchitti, Tony Kanaan, Sebastien Bourdais, Graham Rahal és Will Power.

  

7- Csak hét rajt választja el Sebastien Bourdais-t attól, hogy elmondhassa magáról, száz amerikai open-wheel futam van már a háta mögött.

  

8 – Nyolc top5 helyezést kell szereznie Dario Franchittinek ahhoz, hogy az örökranglistán megelőzze a hatodik helyen álló Bobby Rahalt, aki karrierje során 119 alkalommal végzett a legjobb öt között.

  

9 – Az IRL/IndyCarban eltöltött eddigi tíz szezonjából kilencben sikerült legalább egyszer győzelmet szereznie Scott Dixonnak.

 

no1.jpg

11 – A 2012-es esztendő bajnokának, Ryan Hunter-Reaynek tizenegy rajtra van szüksége a száz teljesített versenyéhez.

  

12 – 1993 óta tizenkét alkalommal fordult elő, hogy az a versenyző, aki a szezonnyitó futamon nyerni tudott, végül a bajnoki címet is bezsebelte év végén.

  

13 – A vasárnapi szezonnyitón résztvevő versenyzők közül tizenhárman mondhatják el magukról, hogy már vezették a versenyt az 1,8 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló St. Pete-i pályán.

 

24 – Az újonc Tristan Vautier-t leszámítva a 2013-as szezonnyitón csupa olyan, szám szerint huszonnégy versenyző fog indulni, akik már korábban is megmérették magukat az IndyCar keretein belül a floridai aszfaltcsíkon. St. Petersburg azonban a fiatal francia számára sem lesz ismeretlen, hiszen a Star Mazdával, majd később az Indy Lights-al már ő is versenyzett itt.

 

25 – Huszonöt versenyzővel rajtol St. Petersburgön a 2013-as IndyCar szezon.

 

32 – Sebastien Bourdais és Dario Franchitti egyaránt harmincegy futamgyőzelmet tudhat magáénak és mindössze egy diadalnyira vannak attól, hogy megelőzzék az open-wheel pályafutására már pontot tett, szintén harmincegy első helyet szerző Paul Tracyt az örökranglista hetedik helyén. A hatodik helyen Al Unser Jr. áll, harmincnégy győzelemmel.

 

40 – Három pole pozíció választja el attól Helio Castronevest, hogy beérje az örökranglistán a negyven rajtelsőséggel a negyedik helyén álló Rick Mearst.

 

197 – Vasárnap St. Petersburgön Tony Kanaan zsinórban százkilencvenhetedik IRL/IndyCar rajtját fogja teljesíteni. Nála több futamon megszakítás nélkül eddig csak Jimmy Vassernek sikerült indulnia. Az 1996-os év CART bajnoka 211 versenyen vett részt kihagyás nélkül, míg a jelenlegi mezőnyben Kanaan-t leszámítva csak két pilóta mondhatja el, hogy több, mint száz futamon indultak megszakítás nélkül: Scott Dixon 138, Marco Andretti pedig 114 zsinórban teljesített versenynél tart jelenleg.

 

4000 – Scott Dixonnak már csak tizenkét kört kell vezetnie ahhoz, hogy az élen töltött köreinek száma meghaladja a négyezret.

 

 

 

képek: indycar.com

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy