Bődületes köridők a szezon előtti utolsó IndyCar teszten

Véget ért a barberi teszt, innentől pedig már menthetetlenül száguldunk a jövő hétvégén esedékes IndyCar szezonnyitó felé.
Az elmúlt két nap eseményei alapján most már kijelenthető, hogy a korábbi évekhez képest nem történt változás és Will Power továbbra is az épített/utcai pályák specialistája maradt, ennek megfelelően pedig úgy elverte Barberben a mezőnyt, hogy a többség csak pislogott, mint muci az ólban. A furcsa tekintetű ausztrál fiú az egész teszt során nem talált legyőzőre, legjobb körével pedig több, mint három másodperccel javította meg csapattársa, Helio Castroneves 2012-es, a barberi Grand Prix of Alabamán elért pole pozíciós idejét. Azonban nem csak a Team Penske pilótája gyorsult be ennyire, hiszen a hivatalos pályacsúcsnál már az első napon tizennyolc versenyző produkált jobbat, Powerhez képest pedig összetettben tizenhat pilóta tudott egy másodpercen belül maradni.
Mindezek fényében nem is annyira hangzik fellengzősen a jelenlévők jelentős részének azon véleménye, miszerint a mostani mezőny az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabbja lehet.
Az Andretti Autosport kanadaija, James Hinchcliffe, aki ódákat zengett a 27-es számú GoDaddy autóról két és fél tizedes lemaradással zárt az összesített második helyen, míg harmadikként a Dale Coyne Racinges Justin Wilson végzett, aki fél szemmel testvérét és reménybeli csapattársát, az újonc Stefant figyelte, miután a 23 esztendős ifjonc szerdán megtehette első köreit egy IndyCar autó volánja mögött.
Kisebbik Wilson ugyan a tabella legalján végzett, de becsületére legyen mondva, hogy tisztesen helytállt és nem tett kárt az autóban. A szintén Coyne-éknak tesztelő Ana Beatriz azonban már nem dőlhet hátra elégedetten, hiszen a két nap során többször műszaki hiba nehezítette a dolgát, ráadásul valami miatt a ritmust sem igazán találta el. A tavalyi évi, brazíliai produkciójára visszagondolva azonban nehezen hihető, hogy a sao pauloi lány elfelejtett volna vezetni, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni a teljesítménye alapján, ami végül a huszonötödik helyre volt elegendő. A mezőny másik hölgytagja, a tavalyi lotusos vesszőfutását követően idén a KV Racinghez igazolt Simona de Silvestro ellenben szárnyalt, és bár összetettben csak a tizenkettedik helyen végzett, a csapat és a svájci pilóta maga is teljes mértékben elégedett volt az elvégzett munkával, miközben nem győzött lelkendezni, hogy 2012-höz képest végre valódi motor van az autójában, nem holmi annak álcázott szemétkupac. A 25 éves svájci számos beállítást kipróbált és összesen 94 kört tett meg. A keddi napot a hatodik helyen zárta, a csütörtöki teszt első fázisában, délelőtt pedig az ötödik pozíciót szerezte meg.
A 2013-as szezon egyetlen teljes szezonos újonca, az Indy Lights bajnok Tristan Vautier a tizenharmadik helyen zárt, míg a háromszoros Indianapolis 500 győztes, négyszeres IndyCar bajnok Dario Franchitti csak a tizenhatodik helyre tudta felhozni 10-es számú Ganassi autóját.
Apropó rajtszámok, itt is számítani lehet még változásra, hiszen a Century 21 nevű ingatlanokkal foglalkozó céggel kötött partneri megállapodást követően a Sarah Fisher Hartman Racing színeiben versenyző, Josef Newgarden autójánakszáma az eddigi 67-esről 21-esre módosul a májusi Indianapolis 500 során.
A mostanában a NASCAR-ral kacérkodó Graham Rahal számára sem úgy alakult a teszt, ahogyan azt várta, hiszen Beatrizhoz hasonlóan őt is megtréfálta a technika ördöge, így végül csak az összetett huszonnegyedik helyét tudta elcsípni. Az amerikai versenyzőnek azért legalább némi cukiság faktor kijutott, miután a birminghami állatkerttel történő együttműködés révén boldogan pózolhatott egy bájos „kis” macskafélével a pályán. A megállapodás keretében mindenki, aki az április 5-7-e között megrendezendő barberi futamra jegyet vásárol, ajándékba kap két ingyenes gyerek belépőt a szafari parkba. Nem ez az első akció, ami a közismerten nagy állatbarát Graham Rahal nevéhez fűződik; legutóbb a tavaly augusztusi, mid-ohioi futam alkalmával bocsátottak ki limitált számú jegyeket, melyek darabonkénti árából öt dollár a helyi Columbus Zoo számlájára vándorolt.
IndyCar kollektív teszt, összesített idők, március 12-13. | |||
Versenyző | Csapat | Legjobb idő | Különbség |
1. Will Power | Team Penske | 1:07.1329 | |
2. James Hinchcliffe | Andretti Autosport | 1:07.1329 | +0.2510 |
3. Justin Wilson | Dale Coyne Racing | 1:07.4996 | +0.3667 |
4. Tony Kanaan | KV Racing | 1:07.5478 | +0.4149 |
5. Ryan Hunter-Reay | Andretti Autosport | 1:07.6346 | +0.5017 |
6. Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 1:07.6872 | +0.5543 |
7. Takuma Sato | AJ Foyt Racing | 1:07.7534 | +0.6205 |
8. Charlie Kimball | Chip Ganassi Racing | 1:07.7674 | +0.6345 |
9. Helio Castroneves | Team Penske | 1:07.8350 | +0.7021 |
10. Simon Pagenaud | Schmidt-Peterson Racing | 1:07.8532 | +0.7203 |
11. James Jakes | RLL Racing | 1:07.8912 | +0.7583 |
12. Simona de Silvestro | KV Racing | 1:07.9050 | +0.7721 |
13. Tristan Vautier | Schmidt Peterson Racing | 1:07.9911 | +0.8582 |
14. Alex Tagliani | Barracuda Racing | 1:08.0116 | +0.8787 |
15. Dario Franchitti | Chip Ganassi Racing | 1:08.1158 | +0.9829 |
16. Oriol Servia | Panther/DRR | 1:08.1290 | +0.9961 |
17. Mike Conway | RLL Racing | 1:08.1584 | +1.0255 |
18. AJ Allmendinger | Team Penske | 1:08.1666 | +1.0337 |
19. Josef Newgarden | SFHR | 1:08.2176 | +1.0847 |
20. EJ Viso | Andretti Autosport | 1:08.2190 | +1.0861 |
21. JR Hildebrand | Panther Racing | 1:08.2504 | +1.1175 |
22. Marco Andretti | Andretti Autosport | 1:08.3400 | +1.2071 |
23. Sebastien Bourdais | Dragon Racing | 1:08.5213 | +1.3884 |
24. Graham Rahal | RLL Racing | 1:09.0141 | +1.8812 |
25. Ana Beatriz | Dale Coyne Racing | 1:09.4456 | +2.3127 |
26. Sebastian Saavedra | Dragon Racing | 1:09.4749 | +2.3420 |
27. Ed Carpenter | Ed Carpenter Racing | 1:09.7177 | +2.5848 |
28. Stefan Wilson | Dale Coyne Racing | 1:09.9153 | +2.7824 |
képek: crash.net, indycar.com, twitter, pinterest

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough