A versenyző, akinek kétfutamos szerződése élő adást ér
Szerdán az IndyCar sokat sejtetően tudatta a nagyérdeművel, hogy pénteken, indianapolisi idő szerint délelőtt tizenegykor valamiféle nagy bejelentésre fog sor kerülni.
Ennek kapcsán, ahogyan az lenni szokott, meg is indultak a találgatások, vajon mi lehet az az eget rengetően fontos közlemény, ami körül így titokzatoskodnak és van olyan nagy horderejű ahhoz, hogy a széria hivatalos honlapján élőben közvetítsék. Az egyik tábor szerint semmi extra, csak a szokásos selyempapírba csomagolt parasztvakításról van szó, amiből már az elmúlt években annyi kijutott a végletekig kitartó rajongóknak, hogy két kezünkön sem tudjuk megszámolni. A másik tábor viszont töretlen optimizmussal várta a valóban komoly híreket, miközben pletykaszinten egyesek már új vezérigazgatóról, főszponzorról, versenyhelyszínről pusmogtak. Mostanra azonban kiderült, hogy a földrengésszerű bréking nyúz valójában „csak” AJ Allmendinger leigazolása a Penske Racinghez, ami igazából már senkit nem ért váratlanul, különösen azután, hogy az amerikai versenyző már múlt hónapban tesztelt is a csapatnak Sebringen. A nagy médiahajcihő körüli érthetetlenségemet pedig csak tovább fokozza, hogy még csak nem is teljes szezonra jelentették be a srácot, hanem egyelőre csak a barberi road futamra és az Indianapolis 500-ra.
Félreértés ne essék, semmi bajom Allmendingerrel, a Champ Carban töltött éveiben még szurkoltam is neki, még akkor is szorítottam a jó eredményeiért, amikor 2007-ben úgy döntött a több pénzt új kihívást választja és átnyergel a NASCAR-ba. A múlt nyári botrányát is megbocsátottam neki, hiszen mindenki követ el hibát, az vesse rá az első követ, aki tiszta, mint a patyolat és soha életében nem cselekedett olyat, amilyet később megbánt. Jó gyerek, kedves, aranyos, tiszteli a szurkolóit, emellett pedig még vezetni is nagyon tud. Mondanám, hogy megérdemel egy újabb lehetőséget, azonban ez sem teljesen helytálló, mert miután teljesítette a NASCAR Road to Recovery programját, máris visszakapta a liszenszét és négy futamon el is indulhatott a Sprint Cupban, ahogyan idén is versenyzett már szintén a királykategóriában, méghozzá Phoenix-ben és tizenegyedikként ért célba. Magyarán tehát eddig sem hevert parlagon, ezért is nem értem kristálytisztán, hogy miért kell akkor az IndyCar szerződésének akkora feneket keríteni, hiszen nem Roger Penske dobott neki mentőövet és húzta ki a szarból, vagyis mentette meg AJ karrierjét. Maximum, ha figyelmünket a nyitott karosszériás versenyzésre korlátozzuk, amivel azonban Allmendinger 2007 végén leszámolt. Az igaz, hogy ezt követően többször elejtette, egy napon lehet visszatér ebbe a közegbe, de őszintén kétlem, hogy ha 2012 júliusában nem ütnek rajta a doppingellenőrök, akkor most lenne miről beszélnünk.
AJ jön, kipróbálja magát az IndyCarban, de azt jelen pillanatban nem hiszem, hogy egy napon végleg elkötelezné magát régi-új közegében, hacsak nem marad más választása. Phoenixi produkcióját elnézve még a legkritikusabb NASCAR szakírók is elismerően méltatták teljesítményét, miközben úgy tűnik, a stock-car versenyzés világa is kezdi elfelejteni tavalyi botlását. Láthatóan élvezi, amit csinál, ennek tükrében pedig nehezen tudnám elképzelni, amint mondjuk 2014-ben már teljes szezonra elkötelezné magát az IndyCar mezőnyében, különösen ha valaki mondjuk egész évre szóló kontraktust ajánlana neki a NASCAR-ban. Persze az is előfordulhat, hogy tévedek és Allmendinger rájön, hogy tulajdonképpen az open-wheel versenyzéssel teljes az élete, ki tudja, pláne, ha esetleg megcsapja a siker íze, amit a stock-carban nem sűrűn volt alkalma átélni. Pozitívum, hogy komolyan veszi a lehetőséget, amit pont attól az embertől kapott, aki az elmúlt nyáron kirúgta NASCAR csapatától, Roger Penske-től. Készült fizikálisan, mentálisan és a sebringi tesztjén azonnal megtalálta a közös hangot a mérnökökkel és a többi pilótával egyaránt, de ez önmagában véve még semmit nem jelent. Azt pedig pláne nem indokolja, hogy nem egy szakértő úgy tálalja ezt az egyelőre nyúlfarknyi két futamot, mintha maga a megváltó érkezne Allmendinger személyében a szériába. Hangsúlyozom, egyelőre csak kettő darab verseny erejéig. Mégis, kicsoda ő? Összefoglalva egy vitathatatlanul tehetéges pilóta, aki az akkoriban már az utolsókat rúgó Champ Carban megszorongatta az addigi egyeduralkodó Sebastien Bourdais-t, majd hat évvel ezelőtt úgy döntött, otthagyja a süllyedő hajót és NASCAR-ozni kezd, tavaly bajba került, onnantól fogva pedig mindenki már előre látta IndyCar autóban, ami mára már tény is lett. Olyannyira, hogy két futamra már biztosan ő kapja meg a széria főszponzorának, az IZOD-nak támogatása alatt álló 2-es rajtszámú autót a Team Penske-nél, azt a gépet, mellyel tavaly Ryan Briscoe futamgyőzelmet szerzett és övé lett a pole is a 2012-es Indy 500-on. Néhány rajongó már ezt is jelként veszi és lelkesen apellálnak, arra, hogy utoljára, amikor Roger Penske újonc pilótát indított Helio Castroneves személyében az 500-on, 2001-ben, meg is nyerték világ legrégebbi pályaviadalát. Személy szerint eme bravúr megismétlődésére jelenleg egy lyukas garast nem tennék, de láttunk már fűben nyuszit, bármi lehetséges, különösen, ha Indianapolisról van szó.
Most azonban adózzunk Allmendinger kvalitásai előtt egy onboard videóval, még a 2005-ös surfers paradise-i futamról, ha már akkora nagy ember, hogy két futamra szóló szerződésének bejelentése élőben közvetített sajtókonferenciát ért.
Persze most, hogy alig két hét választ már csak el bennünket attól, hogy felbőgjenek a motorok a szezonnyitón St. Petersburgben, más pletykák is szárnyra kaptak, ne higgye tehát senki, hogy a komplett IndyCar univerzum AJ Allmendinger körül forog, mint egy búgócsiga.
Itt van például a Dale Coyne Racing, akik még mindig nem hozták nyilvánosságra, hogy vajon ki fia, borja fogja vezetni a második versenygépüket idén.
A legutóbbi hír az volt, hogy a helyet megosztják az EJ Viso szerződtetése következtében az Andretti Autosport negyedik üléséről lecsúszott két fiatal tehetség, a kolumbiai Sebastian Saavedra, valamint a brazil Ana Beatriz között; előbbi a road pályákra, utóbbi pedig az oválokra volt pletykálva. Ennek azonban ellentmond, hogy a csapattulaj Dale Coyne világosan kijelentette, két teljes szezonos versenyzővel vágnak neki az idei évnek, szó sincs osztozkodáson. Persze két hét nagy idő, Coyne-mércével mérve pedig csillagászati, hiszen az öreg egy hobbija, hogy a lehető legutolsó pillanatban fedi fel a csapata felállását, így arra, hogy ki lesz a még mindig nem hivatalosan bejelentett – de biztosra vehető – Justin Wilson csapattársa még várhatunk egy darabig.
A másik szenzáció-gyanús igazolás nem más lehet, mint az idén Forma-1-es ülés nélkül maradt Bruno Senna, aki bár idén a FIA WEC-ben fog vitézkedni, elmondta, hogy a sorozat naptára nem igazán elégíti ki versenyzés iránti vágyát, ezért más szériákban is szívesen elrajtolna, különösen az Egyesült Államokban. Egyes hírek szerint máris több IndyCar csapattal áll tárgyalásban esetleges részidős, utcai és épített pályás futamokon való részvétel kapcsán. Oválon persze esze ágában sincs megméretnie magát, mondjuk még ha lenne is, komoly közelharcot kellene vívnia a családjával, különösen édesanyjával, aki szerint ez a versenyzési forma életveszélyes, ezért annak még a gondolatát is megtiltotta fiacskájának. Persze Senna nem gyerek már, ha akarna oválozni, akkor az anyja sem tudná megakadályozni abban, ahogyan az autóversenyzésről sem tudta lebeszélni, holott Ayrton 1994-es halálát követően nyíltan eltiltották a sporttól. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, ahogyan arra is, hogy Chase Austinnak, akit tavaly augusztusban jelentettek be az AJ Foyt csapatához az Indy 500-ra kap-e még lehetőséget a szériában, miután mára kiderült, hogy a fiatal pilóta mégsem kísérelheti meg kvalfikálni magát a legendás futamra, az ok prózai: nincs elég pénz a háta mögött.
Egy biztos, most már hamarosan választ kapunk – majdnem – minden kérdésünkre, hiszen március 24-én végérvényesen startol a 2013-as IndyCar szezon.
képek: IndyCar, Yahoo Sports
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough