Levegőben lóg a 2013-as év első botránya

Még el sem kezdődött a szezon, de máris egy nagyobb botrány van kilátásban, miután a Dragon Racing kedden derült égből villámcsapásként bejelentette, hogy a kolumbiai Sebastian Saavedrát szerződteti már meglévő versenyzője, Sebastien Bourdais mellé.

Ezzel az igazolással mindössze csak annyi a probléma, hogy a csapat #6-os számú autójának már volt szerződtetett versenyzője az angol Katherine Legge személyében, akivel a gárda tavaly írt alá két évre szóló megállapodást. A Roger Penske fiának, Jay Penske-nek tulajdonában lévő alakulat azonban ezt úgy rúgta fel, ahogyan az a piszkos kis húzások nagykönyvében meg van írva. A versenyzőnő nyugodtan ült babérjain annak tudatában, hogy biztos helye van az elkövetkezendő szezonra, amikor is január 18-án kapott egy levelet a Dragontól, melyben szépen megköszönték a szolgálatait és közölték, hogy ennyi volt. Legge jogi csapata hiába érdeklődött a miértek felől, kérdéseik mind Jay Penske, mind a gárdát és a pilótát is aktívan szponzoráló TrueCar oldaláról süket fülekre találtak, holott pont utóbbi cég állt ki mellette még tavaly év végén is.

A TrueCar célul tűzte ki maga elé a női pilóták támogatását a motorsportban, ennek megfelelően a nyílt-karosszériás versenyzéstől kezdve a sportautózáson keresztül a rally-ig, minden szakágban szponzoráltak tehetséges hölgyeket, akik közül többen futamgyőzelmekkel, a rallyzás világában vitézkedő Verena Mei pedig egy kategória-bajnoki címmel hálálta meg a belé vetett bizalmat. Katherine Legge-nek is az ő hathatós közreműködésük révén sikerült visszakerülnie az amerikai autóversenyzés világába, miután három sikertelenül eltöltött DTM szezon, majd ezt követően egy év inaktivitás után a TrueCar felkarolta, pénzügyi hátteret biztosítva az IndyCarba való bekerüléshez. Legge, aki a 2005-ös Toyota Atlantic sorozatban három futamgyőzelemmel a bajnokság harmadik helyén zárt, végül a Dragon Racing-nél kötött ki, melynek első embere, a már említett Jay Penske a versenyzőnő elmondása szerint többek között azzal győzte meg a TrueCart, hogy az ő szerződtetése esetén a csapat garantálja a Penske Dealerships jelenlétét is, mint további szponzor, ebből azonban később nem lett semmi.

01_1.png

A 2012-es szezon során komoly nehézségek hátráltatták a csapatot, miután ők is egyikei voltak annak az öt gárdának, amelyek Lotus erőforrásokkal vágtak neki a szezonnak. A motorokról azonban hamarosan kiderült, hogy a Hondához és a Chevrolet-hoz képest nagyjából egy elemes kisautó szintjén vannak, ezért mindenki, ahogyan csak tudott, úgy próbált kihátrálni a gyártóval kötött szerződésből. A Dragon Racing az Indianapolis 500-at megelőzően szállt ki a kontraktusból és egyezett meg a Chevrolet-val, minek következtében Legge indulása a világ leghíresebb versenyén veszélybe került, miután sokáig kérdéses volt, hogy a csapat új motorpartnere tud-e erőforrást biztosítani az angol hölgy számára, avagy csak egy versenyzővel, Sebastien Bourdais-val lesznek  jelen az ötszáz mérföldes viadalon. Ez a fejezet happy enddel zárult, Katherine a legutolsó pillanatban, a hatalmas nyomás ellenére sikeresen teljesítette a minden újonc számára kötelező Rookie Orientation Programot, és kvalifikálta magát a versenyre, ahol csekély autóban eltöltött idejéhez mérten meggyőzően teljesített. Ezt követően azonban újra előjöttek a motorok számából adódó gondok. A Dragon ekkor arra kényszerült, hogy a szezon hátralévő részén megosztva versenyeztesse két pilótáját, így Bourdais az épített és utcai pályákon, Legge pedig az oválfutamokon – majd később Sonomán is lehetőséget kapott – képviselte a csapatot. A szezon Katherine számára egyértelműen a visszarázódásról szólt, amit csak még tovább nehezített, hogy az erőforrás problémák miatt szinte nulla tesztlehetősége volt, így a tapasztalatszerzésre tulajdonképpen csak a versenyhétvégék keretein belül volt lehetősége. A 2012-es évad utolsó futamán Fontanán nyújtott produkciója láttán viszont már a legnagyobb kritikusai is elismerően biccentettek; a rajongók körében közvetlensége miatt hatalmas népszerűségnek örvendő hölgy ugyanis parádés versenyzéssel a kilencedik helyen zárt, sőt még a legjobb ötbe való bejutásra is reális esélye lett volna, ha nem követi el az általános újonc hibának tartott sebességtúllépést a pitben, ami miatt büntetést kapott.

Konstansan javuló teljesítménye, valamint a TrueCar bátorítása révén – a cég lényegében Legge-t tette meg fő zászlóvivőjének és biztosították, hogy a kétéves programját semmi nem veszélyezteti – Katherine joggal reménykedett egy sikeres 2013-as szezonban, miközben elmondása szerint ő maga is időt és pénzt nem sajnálva kutatott szponzorok után, hogy a nők autósportban való szerepvállalását segítő kezdeményezés minél szilárdabb lábakon állhasson. Egészen addig az ominózus januári napig.

Legge a 2006-os Elkhart Lake-i Champ Car futamon műszaki hiba következtében elszenvedett horrorisztikus balesete révén szerzett nemzetközi hírnevet, majd ezután tanúbizonyságot tett afelől, hogy keményebb fából faragták, mint a legtöbb férfi kollégáját, hiszen alig néhány órával a kis híján fatális incidenst követően részt vett az Atlantic sorozat bankettjén, két nappal később pedig újra autóba ült és tesztelt, mintha mi sem történt volna. Munkamorálját és eltökéltségét minden eddigi munkaadója dicsérte, most azonban a Dragon és a TrueCar etikátlan tette miatt már kizárólag a csodában reménykedhet nem csak az idei évi IndyCar szereplése, hanem úgy általában autóversenyzői karrierjét illetően. Nem meglepő módon Legge pert fontolgat korábbi csapata és szponzora ellen, melyek azért a Sebastian Saavedráért cserébe váltak meg tőle, aki eddig tulajdonképpen semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra, ami indokolttá tette volna ezt a lépést. A kolumbiai 2011-ben kapott teljes szezonra szóló szerződést az IndyCar-ban, legjobb helyezése egy tizenegyedik pozíció volt, az Indianapolis 500-ra pedig kvalifikálni sem tudta magát. Ekkor úgy látták jónak, hogy még egy évre vissza kell őt küldeni az Indy Lights-ba tanulni, miközben három futam erejéig az IC-ban is elindulhatott az Andretti Autosport jóvoltából.

45_3.jpg

Persze nyílt titok, hogy az autósportban manapság egyre kevesebb dolog múlik a tehetségen, sokkal inkább a pénz számít, elég csak a Katherine esetéhez kísértetiesen hasonló Timo Glock-Marussia elválásra gondolni a Forma-1-ben, mikor a szintén érvényes szerződéssel rendelkező németet se szó se beszéd kivágták a csapattól, mert nekik olyasvalakire volt szükségük, aki hozza a pénzt, nem pedig aki fizetést kér. Sima ügy.

Legge dolgát az sem könnyítette meg, hogy nem ápolt valami hej, de jó kapcsolatot Jay Penske-vel, aki hasonlóan nehéz ember, mint az apja, csak Roger Penske-vel ellentétben neki nincs annyi esze. Ami hajtja előre az a playboy életvitel, a nők, a bulizás, a felhajtás. Én is írtam a nantucketi yacht clubban okozott botrányáról, mely Katherine szerint komoly tényezővé vált a szponzorok utáni harcnak, hiszen számos cég nem akar olyan csapatot és versenyzőt támogatni, amelynek főnöke magánlaksértéssel és idegen nők cipőjének levizelése okán került rendőrségi fogdába és egyúttal a címlapokra.

Az illem azonban úgy kívánja, hogy a Dragon Racing álláspontját se hagyjam szó nélkül, akik közleményükben megköszönték Legge eddigi munkáját, majd arra hivatkoztak, hogy a főszponzorral együtt egyetértenek abban, a legjobb a csapatnak, ha egy merőben más irányt vesznek a közeljövőben. A TrueCar képviseletében Scott Painter vezérigazgató elmondta, hálásak Katherine munkájáért, de a továbbiakban inkább egy másik versenyzőt kívánnak támogatni.

Nos, ez annyit tesz, hogy a híres, agyonpromótált női pilóták szponzorálását megcélzó program egy nagy lufi, nem több. Ha egy igazán tehetséges, bajnok aspiráns versenyző miatt rúgták volna ki Legge-et, akkor egy szót sem szólnék, maximum az eljárás mikéntjét vitatnám, na de Saavedra eddigi produkciójáról minden elmondható, csak az nem, hogy acélos lenne. Ez lenne a nagy “Women Empowered” kampány? Azután lecserélni a szerencsétlen nőt pont abban az időszakban, amikor már szinte semmi esély arra, hogy más csapatnál el tud helyezkedni, ráadásul egy olyan férfi versenyzőre, aki még nálánál is kevesebbet tud felmutatni? Ja persze, a válasz itt is a pénz.

Most ott tartunk, hogy Katherine perelni akar, míg a Dragon és a TrueCar egyaránt úgy érzi, ők nem tettek semmi törvénytelent.

Csak nagy valószínűséggel egy karriert tönkre. Dehát az mit számít.

A kérdés már csak annyi, megéri-e Katherine Legge-nek szembeszállnia a Penske dinasztiával és azok sztárügyvédjeivel.

 

 

 

 

 

képek: TrueCar,IndyCar

hirdetés

Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy