James Jakes lett Bobby Rahal legújabb fiacskája


A Rahal Letterman Lanigan Racing bejelentette, hogy az idei szezonban a már korábban bejelentett Graham Rahal csapattársa a brit James Jakes lesz, aki ezzel a harmadik évét fogja megkezdeni az IndyCar sorozatban.

A GP2-t is megárt pilóta 2011-ben debütált a szériában a Dale Coyne Racing színeiben, legjobb eddigi eredménye pedig a tavaly Torontóban elért nyolcadik helyezése.

Ezzel újabb kérdés végére került pont az idei pilótakeringőben, hiszen sokáig még az is kétséges volt, hogy az 1986-os Indianapolis 500 Bobby Rahal tulajdonában lévő csapat egyáltalán képes lesz-e második teljes szezonos autót indítani idén, vagy csak bizonyos versenyeken egészül ki a gárda plusz egy résztvevővel.



A 25 esztendős Jakesre legnagyobb jóindulattal, keresztbe-kasul megvizsgálva sem lehet rásütni, hogy pusztán a tehetsége révén kapott lehetőséget az RLL Racingnél, sokkal inkább vaskos pénztárjának köszönheti versenyzői ülését, mondhatni helyzete tökéletesen megfelel a motorsportban manapság uralkodó tendenciáknak. Eredményei ellenére azonban nem lehet azt mondani, hogy kutyaütő pilóta lenne, hiszen jobb pillanataiban képes odatenni magát és bemutatni egy igazán szép manővert, tehát van némi potenciál a srácban, és ahogyan ő maga is fogalmazott, ha két gyors és elszánt versenyző kerül egy csapatba, akkor azok óhatatlanul húzni fogják egymást a minél jobb eredményekért, s ez extra motivációként is szolgál, ami kimondottan pozitív dolog. Márpedig Graham Rahal egy potenciálisan leendő klasszis pilóta, nem hiába ő az IndyCar eddigi legfiatalabb futamgyőztese, és ha a szerencse is mellé áll, akkor akár még a bajnoki címig is viheti. 

Nos, Jakest ez a veszély (mármint a bajnoki cím) nem igen fogja fenyegetni, de azért kíváncsian várom, hogy mire jut emberünk csapaton belül és természetesen a komplett mezőnyben egyaránt.

A Rahal Letterman Lanigan Racing a múlt héten bejelentette, hogy egy versenyre szóló szerződést kötött Mike Conway-el (igen, a síró-picsogó, oválfóbiássá lett angollal), azonban nem kizárt, hogy ez az együttműködés további futamokra is kiterjed majd. Persze mindez a mocsokos anyagiak függvényében.

 

 



 

kép: IndyCar



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy