EJ Viso aláírt az Andretti Autosporthoz?!
Na emberek az van, hogyha lehet hinni a keringő híreknek, akkor gyorsan mindenki felejtse el a pár nappal ezelőtti posztom Ana Beatrizostul és Sebastian Saavedrástul, mivel nagyon-nagyon úgy fest a helyzet, hogy az Andretti Autosport negyedik autójába nem más fogja befészkelni magát, mint a venezuelaiak szívének mindezidáig mellékágon lévő mazsolája, vagyis mindannyiunk kedvenc EJ Visoja. Természetesen amíg a csapat meg nem erősíti, addig semmi sem vehető 100%-ra, de mint tudjuk nem zörög a haraszt…
Egyelőre annyiról van szó, hogy a huszonhét éves pilóta, aki előszeretettel tessékelte ki korábban versenyzőtársait a pályáról, komoly tárgyalásokat folytat a 2012-es IndyCar szezon bajnokcsapatával, egyes információk szerint már csak a végső tollvonás hiányzik a szerződésről, míg más források szerint már erre is sor került. Viso, aki az elmúlt három szezonban a KV Racing színeiben csillogtatta meg képességeit – legjobb elért eredménye pedig egy harmadik hely volt Iowában, még 2010-ben – előzőleg arról nyilatkozott, hogy továbbra sem adta fel álmát, mely egy saját csapat beindítása lenne, azonban a piszkos anyagiak miatt erről a grandiózus tervéről egyelőre le kellett mondania, így a dél-amerikai pilóta azt sem tartotta kizártnak, hogy egy, már meglévő csapattal egyesíti tőkéjét és társtulajdonosként vág neki a kalandnak. Nos, úgy tűnik, ez sem jött össze, azonban ha a híreknek van valóságtartalmuk – márpedig nagyon úgy tűnik, hogy nem légből kapott információkról van szó, hiszen már indianapolisi források is megerősítették – , akkor nem gondolom, hogy sajnálni kellene, hiszen emberünk olyan illusztris társaságba kerülhet, mint a bajnok Ryan Hunter-Reay, vagy éppen James Hinchcliffe, nem beszélve a csapat hírnevéről és PR értékéről.
A múltból okulva azonban nem kiabálok el semmit, várjuk meg a hivatalos bejelentést, azt azonban muszáj vagyok még hozzátenni, hogy szigorúan vett magánvéleményem alapján legalább öt-hat olyan pilótát fel tudnék sorolni, akik jobb választásnak bizonyultak volna a „visoed” szállóige ihletőjénél. Megnézném, hogy Visoék mennyi zöldhasú segítségével prezentálták Andrettiéknek, hogy miért ő a legjobb választás a csapat negyedik autójába.
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough