Az Indianapolis Motor Speedway története 1. rész - Háború, válság és sütőpor -

Gondolom mindenki hallott már Tony George-ról és a Hulman & Company-ról, legalábbis azok biztosan, akik tudják mi fán terem az IndyCar és az Indianapolis Motor Speedway.

Az egész történet egy bizonyos John Bernhard Ludowici-vel kezdődött, aki német bevándorlóként érkezett az Egyesült Államokba, azon belül is Cincinnatibe, ahol később fűszeresként kereste meg a mindennapi betevőt.

Ambíciózus ember lévén, azonban folyamatosan kereste a lehetőségeket, hogy miként tudná a legjobbat kihozni magából és lehetőségeiből, így kapóra jött számára, amikor megismerkedett egy bizonyos Francis Hulmannel. Ludowici-hez hasonlóan, Hulman is Németországban született, és jól jövedelmező könyvelői állását adta fel, csak hogy testvérét, Johann Diedrich-et követve az USA-ban próbáljon szerencsét.

Eleinte játékok, ékszerek viszonteladásából próbálta fenntartani magát, azonban a bizonytalan gazdasági helyzet miatt más pénzkereseti lehetőség után nézett. Hulman vízióiban azonban nagyratörő tervek szerepeltek, amelyek megvalósításában tökéletes partnerre lelt honfitársa személyében.

A kezdeményező fél ekkor még Ludowici volt, aki győzködni kezdte Francist, hogy költözzön vele Terre Haute-ba. Emberünk beadta a derekát, s mint utólag kiderült, ezzel élete legjobb döntését hozta. Az Indiana állambeli kisvárosban ugyanis 1850-ben megnyitotta első kis vegyes-és italboltját, egyben trafikját, mellyel megkezdődött a Hulman & Company tündöklése.

A két férfi szövetsége azonban kérészéletűnek bizonyult, miután kiderült, hogy üzleti szempontból teljesen különböző nézeteket vallanak. Hulman egy rendkívül dinamikus, nagyravágyó ember volt, aki már-már megalomán terveket szövögetett, ellenben Ludowicivel, aki erőteljesen konzervatív nézeteket vallott, szívesebben tevékenykedett az árnyékban, mint hogy az üzleti élet porondján hallassa a hangját. 1853-ban felbontották partnerségüket, a bolt pedig a többségi befektető Ludowici kezében maradt.

Persze Hulmant nem kellett félteni, hiszen nem telt bele néhány hónap, és megnyitotta első, 100%-ban saját üzletét, az F.T. Hulman Wholesale Store-t Terra Haute főutcáján, amit hamarosan – micsoda véletlen – a Ludowicki tulajdonában lévő előző üzletével szembe költöztetett.

„Gyere Amerikába, ha pénzt akarsz csinálni” – állt abban a levélben, amelyet Francis a még mindig Németországban tartózkodó féltestvérének, Hermannak írt, aki első szóra engedelmeskedett bátyja sorainak, és a huszonhárom éves fiatalember hamarosan az F.T. Hulman Wholesale Store-ban találta magát, mint kereskedő-eladó.

Ekkoriban úgy festett, hogy minden a lehető legtökéletesebben alakul Hulmanék számára. 1857-ben egy újabb testvér, a tizenhét éves Theodore csatlakozott hozzájuk, erőfeszítéseiket pedig egyre nagyobb sikerek koronázták komoly profitnövekedés képében.

1858. szeptemberében azonban váratlan tragédia árnyékolta be az ígéretesen alakuló családi vállalkozást.

Francis, a feleségével, Eleonora Sophia-val, valamint hároméves lányukkal éppen útban volt hazafelé európai vakációjukról, amikor az Austria névre hallgató luxushajó, amelyen utaztak, kigyulladt és elsüllyedt a nyílt tengeren. A szomorú esetet követően az üzlet irányítását az ekkor még mindig csak huszonhét esztendő Herman vette át, és lett annak egyedüli, kizárólagos tulajdonosa.

Az 1861-ben kitört polgárháború alapjaiban rázta meg Amerika gazdaságát, ennek ellenére a Hulman üzlet továbbra is virágzott. A sikerek arra ösztönözték Hermant, hogy bővítse a boltot, előbb egy raktárral, majd egy saját fűszermalommal is. 1869-ben szövetségre lépett korábbi nagy ellenlábasával, R.S. Cox Jr.-ral és megalapították a Hulman & Cox-ot.

Első közös, komoly projektjük egy szeszfőzde, az Alexander McGregor Distillery megvásárlása volt, ami azonban nyereség szempontjából nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 1875-ben meg is váltak tőle.

Az 1860-as években tehát Herman élete szakmailag sínen volt. Éjt-nappallá téve dolgozott, ez azonban nem jelentette azt, hogy a magánéletére ne szentelt volna időt.

A közelgő polgárháború komoly aggodalmakat ébresztett benne, amely nem csak az üzleti életre, de egy sötét hajú és szemű fiatal nővel való kapcsolatára is veszélyt jelentett.

Leveleiben hosszasan könyörgött a német Antonia Riefenstahl-nak, hogy szálljon hajóra és utazzon el hozzá az Államokba, a lány azonban sokáig hezitált, mert nem akarta elhagyni a családját. Herman viszont rámenős volt, így történhetett meg, hogy 1862. szeptemberében, New Yorkban végül kimondták egymásnak a boldogító igent.

A háború azonban ekkor már javában zajlott, így szó sem lehetett hosszú mézeshetekről, hiszen a kialakult helyzetben az eddigieknél is több, keményebb munkára volt szükség ahhoz, hogy a vállalkozás fenn tudjon maradni.

1863-ban Theodore is beadta a derekát és feleségül vette a bajor szármahzású Sophia Roderust, alig két hónap múlva pedig Hermanéknál megszületett az első trónörökös(nő), akinek a Maria nevet adták.

A családalapítás Hermant nem hátráltatta az üzleti életben, azonban Theodore, nem sokkal az esküvője után otthagyta a boltot és a háború hátralévő részére az indianai nemzeti gárda szolgálatába állt. 1866-ban azonban ő is visszatért a családi vállalkozásba, s még ugyanebben az évben megszületett Herman második gyermeke, ezúttal egy fiú, Anton, rá egy évre pedig érkezett Herman Jr. is.

Herman, bár elsősorban a vegyeskereskedéséről volt ismert ekkoriban, tulajdonképpen mindent megvett és eladott, amiben profitot szimatolt. Telefon, telegráf, vasúti, gáz- és villamostársaságok részvényesévé vált, a növekvő terhek mellett azonban mindvégig tökéletesen tudott egyensúlyozni az üzlet kegyetlen világában. Theodore viszont már nem sokáig tudta elviselni a nyomást, és 1879-ben, félig saját, félig testvére nyomására, visszavonult a családi bizniszből.

1882-ben Hermant a felesége, Antonia a halálos ágyán arra kérte, hogy finanszírozza a kórház felújítási költségeit. Neje utolsó kívánságát maradéktalanul teljesítette, emellett nagylelkű adományokkal támogatta az egyik leányiskolát, továbbá a helyi templommal is nagyon bőkezű volt. Nagyjából innen datálható a Hulman családra mai napig jellemző rendkívül adakozó természet.

Telt-múlt az idő, s hamarosan Anton és Herman Jr. elég idősek lettek ahhoz, hogy csatlakozzanak apjukhoz a családi cégben. Anton hamarosan társtulajdonosi státuszban találta magát, Herman Jr. azonban nem mutatott túl nagy érdeklődést az üzleti világ iránt, olyannyira, hogy szó szerint elszökött menyasszonyával Terre Haute-ból, s csak jó pár év múlva tért vissza. Innentől fogva, egészen 1922-es haláláig a Hulman & Co. hirdetéseiért felelt.

Miután Anton fia megnősült, Herman Hulman is elérkezettnek látta a pillanatot, hogy megvalósítsa élete egyik nagy álmát, nevezetesen egy új főhadiszállást cége számára. A neoromán stílusban, vörös téglából készült épület ünnepélyes avatásra több, mint ötezer ember előtt, 1893. szeptember 28-án került sor, s nem más mondott beszédet, mint az Amerikai Szocialista Párt későbbi alapítója, annak leendő ötszörös elnökjelöltje, Eugene V. Debs, aki egyébként haláláig szoros kapcsolatot ápolt a családdal.

A sikerek ellenére Herman agytekervényei egy pillanatra sem lassítottak le. Az 1870-es évek végén kitalálta, hogy mindenképpen meg fogja alkotni – és persze forgalmazni – a tökéletes sütőport. Miután a Hulman & Co. ekkor már komoly bevételt tudhatott magáénak olyan termékek, mint például a kávé, fűszeres tej és sütőipari alapanyagok, felmérte, hogy egy merőben új formulával a piac további szegmenseit hódíthatja meg. Számos sikeres és kevésbé sikeres próbálkozást követően 1889-ben előrukkoltak a „Clabber Baking Powder” fantázianévre keresztelt termékkel, amely – immár „Clabber Girl Baking Powder” márka alatt – jelenleg is az USA legnépszerűbb, legmagasabb eladási rátával rendelkező sütőpora.

A Hulman & Co. a semmiből hirtelenjében Amerika egyik legbefolyásosabb cégévé kezdte kinőni magát. 1913-as haláláig Herman elérte, hogy a „kis családi vállalkozás” teljes egészében meghódítsa Indianát, bekebelezze Kentucky-t és Illinois-t, értéke pedig néhány ezer dollárról átlépje az egymilliós álomhatárt.

A vezetői pozíciót természetesen fia, Anton vette át, aki hasonló mentalitással bírt, mint néhai édesapja. Azonban az első világháború viszontagságai őt sem kerülték el.

Folyt.köv.

Kapcsolódó cikkek: