2012 legjobb sportfotói

2012 legjobb sportfotói

A sportingnews.com jó szokásához híven idén is összegyűjtötte az év legjobb sportfotóit, melyek között IndyCar és NASCAR vonatkozású képek is helyet kaptak. 

Mike Conway repülése Will Power felett az Indianapolis 500-on a tizennegyedik pozíciót érdemelte ki az top 52-es listán, míg Brad Keselowski diadalittas pillanata, amelyben magasba emeli a NASCAR Sprint Cup sorozat bajnoki trófeáját 2012 huszonhatodik legjobban elkapott pillanataként fog bevonulni a történelembe, legalábbis az amerikai oldal véleménye szerint.

Az alábbiakban a két autósport-érdekeltségű fotó mellett további, rendkívül jól elkapott, vicces, elgondolkodtató, vagy éppen csak simán szép felvételeket is láthattok az idei évből. A teljes listát erre a linkre kattintva böngészhetitek végig.

 

rsz_121.jpg

#14 – Mondhatnánk, hogy „na persze, már megint baleset kapcsán kap hírverést az IndyCar”, azonban most tekintsünk el ettől, mert azt hiszem, vitathatatlan, hogy ezt a képet rendkívül jó szögben, jó perspektívából lőtték, s azt sem szabad elfelejteni, hogy ezen a listán nem a fotó háttértörténete számít, sokkal inkább annak látványvilága.

 

rsz_31.jpg

#26 – A huszonnyolc éves Brad Keselowski egy epikus fináléban szerezte meg élete első bajnoki címét a NASCAR Sprint Cup sorozatban. A fenti kép a homestead-i szezonzárót követő ünnepélyes díjátadón készült, és bár én láttam ennél sokkal jobban sikerült képet is az eseményről, azonban nem lehet vitatni, hogy tényleg jól elkapták a széria újdonsült uralkodójának nagy pillanatáról.

    

     

Most pedig jöjjön néhány, a blog tematikájához nem kapcsolódó, azonban fantasztikusan sikerült kép a sport világából.

 

rsz_31 (1).jpg

#1 – Donald Driver, a Green Bay Packers NFL csapat játékosa nagyon jól érzi magát a szurkolók körében.

 

rsz_3.jpg

#3 – A boxvilág jelenlegi egyik legnagyobb neve, Manny Pacquiao közelebbi ismeretséget köt Juan Manuel Marquez öklével 2012. december 8-án. 1999. szeptembere óta ezen a meccsen fordult elő először, hogy a filippínó szupersztárt KO-val tették ártalmatlanná.

 

rsz_41.jpg

#4 – Lovak és lovasaik edzenek a Breeder’s Cup-ra a kaliforniai Santa Anita Parkban.

 

rsz_51.jpg

#6 – Az Indiana University kosarasai eligazítás közben.

 

rsz_9.jpg

#9 – A San Diego State és a Syracruse egyetemek kosarasai játszottak egyet a mára múzeumi szerepet betöltő egykori repülőgépszállító-anyahajó, a USS Midway fedélzetén, San Diego-ban.

 

rsz_11_1.jpg

#25 – Első blikkre akár photoshop-gyanús is lehetne. Jeremy Lin, a Houston Rockets kínai származású játékosa bevetésen a Milwaukee Bucks ellen.

 

rsz_71.jpg

#32 – Kettős szivárvány okozott nem mindennapi látványt szeptember 5-én az Arizona Diamondbacks és a San Francisco Giants baseball-csapatok közötti összecsapás alatt.

  

rsz_1 (1).jpg

#35 – Próbaugró akció közben a 2012-es négysáncverseny második állomásán. Tegye fel a kezét, akinek elsőre a Tini Nindzsa Teknőcök ugrottak be a kép láttán!

 

rsz_1.jpg

#44 – Jerry Sandusky közvetlenül az ítélethirdetés után. A 68 éves volt amerikai focista és edző harminctól hatvan évig terjedő, letöltendő börtönbüntetést kapott gyermekmolesztálásért.

 

rsz_111.jpg

#52 – Az Indianapolis Colts két szurkolólánya így fejezte ki együttérzését és támogatását a csapat vezetőedzője, Chuck Pagano felé, miután a szakembernél leukémiát diagnosztizálták idén szeptemberben.