Michael Andretti és a McLaren pofonfája

Michael Andretti Forma-1-e

Gondolkodtam már egy ideje azon, hogy ebből a sztoriból szülessen-e a USAracingen cikk, vagy inkább hunyjak szemet felette én is, mint tette azt megannyi másik oldal. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenképpen megér egy bejegyzést, hiszen érdekes, elgondolkodtató témát feszeget.

Az olyan témájú cikkekkel, melyekben azt elemzik kitartóan, hogy miért is vallott szégyent egy-egy IndyCarból/CART-ból/Champ Carból érkezett nagy név a Forma-1-ben, tavat lehet rekeszteni, a végkicsengés pedig szinte mindegyikben ugyanaz: a tengerentúli szériák és azok pilótái gyengék, tehetségtelenségüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem tudták felvenni a versenyt a „királykategória” nagyjaival. Látszatra ezeknek az írásoknak van igazuk, hiszen a puszta tényeket, statisztikákat figyelembe véve számos, az USA-ból átruccant bajnoknak tört bele a bicskája a világbajnoki sorozatba, s mint tudjuk, a miértek nem kerülnek bele a történelemkönyvekbe. Ennek ellenére úgy gondolom igenis szükséges megnézni a másik oldalt, ha másért nem is, a tisztánlátás kedvéért.

Néhány héttel ezelőtt keringett a neten egy cikk, melyben Michael Andrettit idézik, aki nem kevesebbet állít, mint hogy szánt szándékkal hátráltatták Forma-1-es időszakában, csak hogy így járassák le a CART sorozatot.

Na ne egy rajongói oldal túlkapására gondoljon senki, hiszen az írás egy neves autósport szakújságíró weboldalán jelent meg, ennek ellenére mégsem kapott szinte semmilyen figyelmet a világhálón. Akikhez mégis eljutott, azok egyöntetűen a hasukat fogták a nevetéstől, vagy éppen szánakoztak Michael Andrettin, akire egyúttal azt a bélyeget is rásütötték, hogy az austini F1-es nagydíj körüli hajcihőt kihasználva akar visszakerülni a köztudatba.

rsz_55 (1).jpg

Michael Andretti 1991-ben lett a CART IndyCar bajnoka.

A rá következő évben nem sikerült megvédenie a címét, be kellett érnie a második hellyel a nagy rivális Bobby Rahal mögött. 1993-ban úgy döntött, hogy követi édesapja, Mario Andretti példáját és a Forma-1-be igazolt, ahol a Marlboro McLaren csapat színeiben kezdte meg a szezont a háromszoros világbajnok Ayrton Senna mellett.

Nagy nyomás nehezedett rá, hiszen a nagyközönség élő legendaként számon tartott apjához hasonló teljesítményt várt tőle, aki szinte minden kategóriában nyerni tudott, ahol csak elindult. Azonban hamarosan kiderült, ifjabb Andretti nem fogja megváltani a világot.

A történethez hozzátartozik, hogy a McLaren ekkoriban komoly problémákkal volt kénytelen szembenézni, hiszen éppen, hogy túl voltak egy motorszálllító-váltáson, az új partner, nevezetesen a Ford ráadásul egy korábbi fejlesztésű erőforrást tudott csak biztosítani a csapat számára, akik az ebből fakadó hátrányukat az elektronika területén igyekeztek kompenzálni.

A szezon során azonban kiderült, hogy minden próbálkozásuk ellenére sem tudják felvenni a versenyt a többi nagy csapattal, mindezt tetézte, hogy Michael is folyamatosan zűrökbe, balesetekbe keveredett, ennek köszönhetően az első négy Forma-1-es futamát nem is tudta befejezni.

Sokan ezt azzal magyarázták, hogy az F1-es autókhoz képest technikai szempontból meglehetősen fapadosnak tekinthető CART gépeken edződött pilóta számára túlságosan nagy falat volt a váltás, ami ráadásul kimondottan kérészéletűnek bizonyult, hiszen tizenhárom futam után a csapat megköszönte addigi munkáját.

Ezek a tények, amelyek alapján megannyiszor lehúzták a keresztvizet Andretti Jr.-ról, valamint közvetve a tengerentúli autóversenyzésről. A dolgok azonban ezúttal sem ennyire feketék és fehérek, így érdemes meghallgatni a másik oldalt is arról, hogy hogyan látta ő, a saját szemével a történteket.

A kilencvenes évek elején a CART sorozat aranykorát élte, és mint ilyen, komoly veszélyt jelentett a Forma-1-re nézve, hiszen ekkor már számos országban túlszárnyalta Bernie cirkuszának népszerűségét, és nagyon úgy festett, hogy térhódítása a jövőben sem áll meg.

A cél tehát az volt, hogy nevetségessé, komolytalanná tegyék a tengerentúli szériát. Ehhez remek eszköznek bizonyult egy ottani bajnok, nevezetesen Michael Andretti szerződtetése, akitől mindenki nagyon sokat várt, ez a helyzet pedig már alapvetően megteremti a bukás lehetőségét, pláne, ha még kicsit rá is segítenek csapaton belül.

A McLarennek egyszerűen nem kellett mást tennie, mint rosszabb technikát biztosítania az amerikai számára az istálló másik versenyzőjénél.

Persze ebben a helyzetben ez a cselekedet akár jogosnak is mondható lett volna, hiszen mégis csak egy háromszoros világbajnok mellé érkezett, aki ráadásul már a hatodik szezonját kezdte meg a csapat kötelékében, azonban az már túlment bizonyos határokon, hogy Andretti elmondása szerint a McLarennél szándékosan szabotálták is az autóját annak érdekében, hogy lehetőleg minimális esélye se maradjon a jó eredményekre. Michael szerint előfordult, hogy miközben a teszteken szinte azonos időket autózott csapattársával, addig éles helyzetben lemaradása már több tized volt Senna mögött, amit akkoriban nem tudott mire vélni, hiszen semmit sem csinált másként.

Mint később kiderült számára, a csapat egyik kulcsfontosságú tagja volt az, aki deaktiválta autójának aktív felfüggesztését, hogy ezzel ellehetetlenítse a helyzetét. Máskor a jeladójával babráltak, vagy éppen a beállításokkal játszadoztak addig, amíg a gép tökéletesen alkalmatlan nem lett a versenyzésre.

rsz_2332.jpg

A fennálló helyzetről csak keveseknek volt tudomása a csapaton belül, és egyedül Ayrton Senna volt az, aki  kiállt Andretti mellett.

Többször is kérte a McLarent, hogy teremtsenek egyenlő feltételeket közte és csapattársa között, azonban kérése minduntalan süket fülekre talált. Senna állítólag az 1993-as monzai hétvégén már keresetlen szavak kíséretében kérte számon a csapat viselkedését, s bár ezen a versenyen Michaelt a harmadik helyen intették le, végül az istálló úgy döntött, hogy a szezon hátralévő részét már Mika Hakkinennel fejezik be, aki a teszteken egyébként egyszer sem tudott jobb időt autózni Andrettinél.

A konteósok szerint az F1 a tervet teljesítette. Leégették a rivális szériát, hiszen megmutatták a világnak, hogy egy CART bajnok semmit nem ér a Forma-1-ben, ergo az amerikai nyílt-karosszériás autósport en bloc egy nulla a világbajnoki sorozathoz képest, így nem kérdés, hogy melyik lesz a kakas a szemétdombon.

rsz_153.jpg

Mindezek tükrében biztos vagyok benne, Al Unser Jr. utólag nem bánta meg, hogy nem jött össze neki Forma-1-es részvétel.

A későbbi kétszeres Indianapolis 500 győztes 1992-ben kapott lehetőséget arra, hogy vezethesse a Williams F1 autóját Portugáliában.

A sikeres teszt után -Al Jr. több, mint fél másodpercet vert Damon Hillre és Ricardo Patrese-re – Frank Williams hangot adott annak, hogy nagyon szeretné őt a csapatában tudni. Az amerikai pilóta hamarosan el is utazott további tárgyalásokra Angliába, azonban Frank Williams irodájában hidegzuhanyként érte a hír, miszerint az istálló csak érdeklődött iránta, szó sem volt versenyzői állásról.

Ezután Patrick Head felállt, közölte a teljesen összezavarodott Al Jr.-ral, hogy itt az ideje a távozásnak, majd szó szerint kitessékelte az ajtón. Unser csak azt tudta kinyögni, hogy: „Dehát fél másodperccel gyorsabb voltam, mint Patrese…”, mire Head annyit válaszolt: „Patrese tesztelt fél másodperccel lassabban.”

Al Unser Jr. az eset kapcsán Emerson Fittipaldi szavait idézte, aki, miután értesült amerikai kollégája Forma-1-es átigazolási szándékáról, figyelmeztette, hogy jól gondolja át, mert ott fogják fúrni majd, ahol csak tudják, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy kicsinálják.

A ‘The Art of Motor Racing’ című könyvben, melynek munkálataiban a kétszeres Indianapolis 500 győztes, az 1972-es és 1974-es esztendő Forma-1-es világbajnoka és az 1989-es év CART bajnoka társszerzőként működött közre, azt írja:

„A Forma-1-ben készen állnak arra, hogy tönkretegyenek egy srácot amint az vét valamilyen hibát. Ha belépsz a F1 világába, akkor ezt szem előtt kell tartanod. A Forma-1 egy nagyon konok formája a motorsportnak. Az amerikai mentalitás más, és ez az egyik oka annak, hogy annyira élveztem a versenyzést az IndyCarban. Az F1-ben folyamatosan azt keresik, hogy ki helyettesítheti ezt, vagy azt a srácot a következő évben. […] Rengeteget beszélnek a másik háta mögött. Elég egy aprócska dolog ahhoz, hogy azután bárkit egy köcsögként tartsanak számon. Ha nem vagy eléggé körültekintő, akkor nagyon gyorsan kicsinálnak.”

Fittipaldi szavaival minden bizonnyal maximálisan egyetért Juan Pablo Montoya is, aki jócskán meglepődött, miután hét szezont követően otthagyta a Forma-1-et és a NASCAR-ba igazolt.

Első tesztjének alkalmával ugyanis a Cup sorozat egyik nagyágyúja, Kevin Harvick leszólította a pit lane-en, csak hogy néhány jótanáccsal segítse új kollégájának munkáját, majd ezt követően, már az éles versenhétvégék során is önként és dalolva adtak tippeket neki a riválisok, köztük olyan nevek is, mint például a négyszeres bajnok Jeff Gordon. Az első – pozitív – sokk után Montoya nem volt rest lenyilatkozni az újságíróknak, hogy az F1-ben teljesen máshogy mennek a dolgok:

„Ha jött egy új srác tesztelni az autót, csak röhögtünk rajta a mérnökökkel.”.

Ez tehát a másik oldal álláspontja az amerikai szériákból a Forma-1-be érkezett pilóták vesszőfutásával kapcsolatban. Igazságot nem az én tisztem tenni, hiszen az valahol a két oldal véleménye között van félúton, azonban nem árt ismerni és némiképp átgondolni a felek álláspontját, mielőtt ítéletet hirdetünk és lehúzzuk a keresztvizet puszta statisztikák alapján.

 



Ez a weboldal a jobb felhasználói élmény érdekében cookie-kat használ.
Elfogadom
Elutasítom
Privacy Policy