Na most akkor mi is van a KV-vel és a HVM-mel?

Míg a tegnapi napon még arról szóltak a hírek, hogy az elkövetkezendő szezontól egyesíti erejét a HVM Racing és a KV Racing, s közösen indulnak harcba a 2013-as IndyCar szezonban, addig a mai napon már arról beszélnek, hogy valójában szó sincs semmilyen összeborulásról, pusztán Simona de Silvestro szerződik át Kevin Kalkhoven és Jimmy Vasser csapatához.
A svájci hölgy üléspróbájára már ezen a héten sor került, jövő héten hétfőn pedig a Barber Motorsports Parkban fogja tesztelni a csapat Chevrolet motorral hajtott autóját.
Úgy tűnik tehát, hogy a KV Racing kétautós felállásban folytatja az elkövetkezendő szezonban, miután az idei hármasukból (EJ Viso, Rubens Barrichello, Tony Kanaan) csak Kanaan-nek van érvényes szerződése a jövő évre.
Hivatalos megerősítés még sem a KV Racingtől, sem a HVM Racingtől nem érkezett, így két lehetőséget lehet felvázolni a 2013-as évükkel kapcsolatban.
1., Tényleg nem lesz semmiféle egyesülés, Simona szimplán csapatot vált, mint teszi azt rengeteg kollégája a különféle szériákban így a holtszezon kellős közepén.
A HVM pedig megmarad egyautós gárdának, a kérdés csak annyi, hogy kivel a volán mögött.
2., Simona tesztje nem zárja ki az egyesülést, hiszen ha van egy csöpp eszük, akkor még szép, hogy a versenyképesebb autóval róják a köröket. Ha szövetségre lépnének, akkor biztosan a Chevrolet erőforrást használnák, és több, mint valószínű, hogy a 2013-as versenygépen történő munkálatokat is főként a KV-nél megszokott minta alapján folytatnák.
Szintén az egyesülés mellett szólhat a KV Racingnél a közelmúltban lezajlott kirúgási hullám, melynek keretében több, mint kéttucat alkalmazottól váltak meg, valamint lemondott pozíciójáról a csapat ügyvezető igazgatója, Mark Johnson is. /Bár még ezt sem lehet egyértelműen ennek tulajdonítani, hiszen lehetséges, hogy a háromból két autóssá változó felállás miatt kényszerültek erre a lépésre./
Akárhogy is legyen, a legjobbakat kívánom Simonának, Kanaan-nek, valamint a komplett őket körülvevő bagázsnak. És csak remélni tudom, hogy az uborkaszezon közepette fogunk még hallani új csapatokról, meglévő csapatoknál új autókról, ugyanakkor én akkor sem lennék elkeseredve, ha 25-26 fős mezőny helyett kapnánk egy 22-23 főst, ami viszont minőségi. Nem tartalmaz semmilyen kirúgott F1-est, munkanélküli, nevelőszériákból kiöregedett, F1-ben még tesztpilótai állást sem kapó, megcsömörlött versenyőt, valamint lehetőleg fizetősből is olyat, aki azért tud vezetni.
Indianapolisra viszont igazi Bump Dayt akarok, amire szerintem jó esély van, ugyanakkor a jelenlegi viszonyok között semmit nem lehet biztosan kijelenteni. Elég csak a tegnap esti showműsorra gondolni, amikor is a komplett közösségi média szinte a feje tetejére állt, miután egy oldal nagyon közeli, megbízható forrásokra hivatkozva kijelentette, hogy Randy Bernardot már e hét csütörtökön kirúgták, csak még nem akarják nyilvánosságra hozni. Persze a sajtó képviselői azonnal pötyögték az IMS, valamint Randy számát is, előbbiek ismét leadták a már megszokott szöveget: „Bernard státusza a szervezeten belül nem változott.”, míg maga az érintett is hevesen tagadta, hogy tudomása lenne bárminemű, őt érintő elbocsátásról. Eközben egy másik „baromira elsőkézből jövő, de nevet nem mondunk” forrásból olyan hírek keltek szárnyra, hogy Tony George valóban nagyon pedálozott a széria megvásárlásának ügyében, de nem járt sikerrel. Legalábbis még.
Én pedig azon gondolkodtam, hogy mekkorát néznénk, ha az IndyCar legmagasabb pozíciójában hamarosan egy olyan embert üdvözölhetnénk (?), akinek a keresztneve se nem Randy, se nem Tony.

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough