Versenyautók a filmvásznon

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az autóversenyzés témájú filmekről szóló poszt az egyik legsikeresebb darabjává vált az USAracing eddigi rövidke életműjének. Persze ehhez nagyban hozzájárult, hogy azért moziba lényegesen többen járnak Magyarországon, mint ahányan az IndyCar sorozatot követik, valamint némiképp dobott a dolgon az ominózus index címlap is, mely révén az a bejegyzés sokkal szélesebb körhöz jutott el, mint a blog – tematikájából adódóan – többi fejezete. Itt is meg szeretném köszönni a kommenteket, melyekben további filmeket ajánlottatok figyelmembe, és melyek ezáltal apropót szolgáltattak a poszt második részének megszületésére.

És hogy miért most? Elsősorban azért, mert ezen a hétvégén nincs IndyCar futam, ergo nincs igazából sok írnivaló, így a blog szerzője is szabadabban tud garázdálkodni a virtuális világban. Másrészt mert lesz viszont NASCAR valamint Forma-1, és – mivel mindenki magából indul ki – egy vérbeli autóbuzi ilyenkor sokkal érzékenyebb lesz a lóerők irányába, magyarán minél többet és többet és többet akar, olykor a valóság mellé egy kis fikciót is.

Az előző posztban a populárisabb versenyzéssel kapcsolatos filmeket emeltem ki, most azonban olyanokat is bemutatok röviden, amelyek szűkebb körben ismertek, de mindenképpen szót érdemelnek, vagy pozitív, vagy negatív szempontok alapján.

Meglovagolván a jelenleg hatalmas retró mániát mindenképpen a Speedway című 1929-ben készült alkotással kell kezdenem, melynek különlegessége, hogy a némafilmek műfajába tartozik, azonban ezen éra végét jelezvén számos hangeffektel operáltak már benne. A sztori a szokványos: feltörekvő fiatal autóversenyző nagyot akar alkotni az Indianapolis 500-on, miközben azon morfondírozik, hogy hogyan kérje meg álmai hölgyének kezét, melyet –hollywoodi film lévén – a végén persze meg is tesz. A film látványvilágát számos valódi versenyjelenet színesíti a korabeli Indy 500-akból kiollózva, valamint a kor legnagyobb versenyzői is felbukkannak benne egy-egy képkocka erejéig.

Érdekesség, hogy a mindenre elszánt autóversenyző karakterét megformáló színész, William Haines a való életben sem volt egy beszari figura, hiszen a huszadik század eleji Amerikában, mikor szinte tűzzel-vassal üldözték, kirekesztették azokat, akik valamiben eltértek a társadalmi normáktól – lásd. vallási/politikai nézetek, feministák, feketék stb. – ő nem félt kiállni és a kezdetektől fogva nyíltan felvállalni, hogy a férfiakat szereti. Meg is gyűlt a baja nem egyszer a Ku Klux Klánnal, azonban még ez sem tudta megtörni. A begyöpösödött, ultrakonzervatív Hollywooddal szemben azonban 1934-ben mégis alul maradt, miután homoszexualitása miatt bekerült a neve a hírhedt „Doom Book”-ba, melyben azok kaptak helyet, akiket az álomgyár feketelistára tett.

Szerencsére Paul Newmant azonban senki nem tette feketelistára, pedig politikai nézetei és megnyilvánulásai olykor nem kis fejfájást okoztak a stúdiók vezetői számára. Az Oscar-díjas színészt nem kell bemutatni, azt is mindenki tudja, hogy élt-halt az autóversenyzésért, 1982-ben saját csapatot is alapított Carl Haas egykori versenypilótával, 1984-ben pedig megszerezték első CART bajnoki címüket, a volán mögött nem mással, mint Mario Andrettivel, aki 12 szezonon keresztül, egészen 1994 végéig, mikor is visszavonult a nyílt karosszériás versenyzéstől, hű maradt a Newman Haas Racinghez. A csapat 2011-el bezárólag nyolc bajnoki címet szerzett a CART/Champ Carban, azonban Paul Newman 2008-as halálát követően semmi sem úgy alakult, ahogyan azt szerették volna. A dolgok rosszabbra fordulásában persze közrejátszott az IRL és a Champ Car egyesülése is, az azonban vitathatatlan, hogy a csapat rettenetesen megérezte a színészlegenda és egyben csapattulaj elvesztését, aki szívét-lelkét beleadta imádott sportágába. 2012-ben már nem is indultak az IndyCar bajnokságban szponzorációs problémára hivatkozva, azonban ez korántsem jelenti azt, hogy végleg el kell búcsúzni a legendás csapattól. Reménykedem benne, hogy látom még a legendás csapatot ünnepelni a Victory Lane-en, mert Paul Newman öröksége nem csak a filmjeiben merül ki.

Newman az 1969-es Winning, azaz Győzni Indianapolisban című film forgatása során fertőződött meg az autóversenyzéssel. A mozi akkora kasszasiker lett, amekkorát sportfilmek között keveset találni, s nem úgy mellesleg olyan magas labdát dobott Hollywood elé, amit azóta is csak próbáltak lecsapni, több-kevesebb sikerrel. A történet nagyszerűen lavírozik a főszereplő autóversenyző, Frank Capua magánéleti válsága, valamint mindenek feletti győzni akarása között, miközben ezúttal is valódi versenyjelenetek szemtanúi lehetünk a hatvanas évek végének Indianapolis 500 snittjeinek köszönhetően, valamint a korszak nagy nevei és prominens személyiségei is tiszteletüket tették a vásznon. Persze az álomgyári túlzások itt is megfigyelhetőek voltak, azonban összességében teljesen korrektül adják vissza az akkori hangulatot; ahogyan az angol mondja ez a film „must watch”.

Ugyanennyire kötelezően megnézendő film a három Oscar szobrocskával díjazott 1966-os Grand Prix, vagyis A nagy verseny. A hatvanas évek Forma-1-ének leghitelesebb lenyomata, melynek versenyjeleneteit olyan „kaszkadőrök” közreműködésével vették fel, mint például Juan-Manuel Fangio, Graham Hill, Jack Brabham, vagy éppen Jim Clark, emellett pedig itt is láthatunk valódi versenyszituációban rögzített képeket is. Természetesen nem Hollywoodban lennénk, ha nem figyelne be itt is a szerelmi szál, végülis iratlan szabály, hogy minden filmben kellenek olyan jeleneteknek, melyekben a hőscincér főhős vívódik, hogy jajj most mi legyen szívének egyetlen mazsolájával, de a csöpögős snitteket remekül ellensúlyozzák a fantasztikus, száguldó autókkal megfűszerezett képsorok.

Szintén a ’60-as évek egyik legendás filmje a Király nevével fémjelzett – már fentebb említett 1929-es alkotással azonos című – Speedway, melyben Elvis Presley NASCAR versenyzőt játszik, akinek önhibáján kívül problémája akad az adóhatósággal, akik ezért egy ügynököt –minő meglepetés, egy nőneműt – küldik a nyakára. A főhős, azaz Steve Grayson természetesen belezúg, mint állat a Nancy Sinatra által életre keltett Susan Jacks-be és innentől tovább fokozódnak a bonyodalmak, melyek kulcspillanatait hamisítatlan rock’n’roll muzsika segítségével illusztrálják. Ez a mozi merőben eltér az előzőleg felsoroltaktól, azonban aki pusztán szórakozásból, bulizva akar versenyautókat látni minden idegőrlő dráma nélkül, és nem mellesleg szereti a ’60-as évek divatos zenéjét, annak csak ajánlani tudom. Nem mellesleg pedig olyan nevek is felbukkannak, mint például Richard Petty vagy Buddy Baker.

És ha már NASCAR, akkor nem szabad elmenni szó nélkül a széria történetének egyik legnagyobb alakjáról készült 2004-es filmről, mely a Nascar az életem: Dale Earnhardt története címet viseli. Dale Earnhardt élete, karrierje hollywood-i forgatókönyvszerűen alakult. A későbbi hétszeres NASCAR Cup bajnok példaképének szintén versenyző édesapját tekintette, s eltökélten küzdött, hogy megvalósítsa álmait. Nem riadt vissza a kétkezi munkától, a sokszor komoly anyagi nehézségek sem szegték kedvét. Pályafutása során hetvenhat versenyt nyert a legmagasabb kategóriában, köztük a legendás Daytona 500-at 1998-ban, három évvel később, 2001-ben pedig ugyanezen a nagy múltú futam utolsó körében szenvedett halálos balesetet, miközben a harmadik helyen üldözte az ő saját csapatának két pilótáját, köztük akkor 26 esztendős fiát, Dale Earnhardt Jr.-t, azonban elveszette az uralmat autója felett és a falnak csapódott. A sportág történetének egyik legnagyobb alakja a helyszínen életét vesztette. Neve mindmáig fogalom, számos világhírű – mint például Jay-Z és a country sztár Tim McGraw – valamint kevésbé ismert zenész emlékezett meg róla dalban, a mai napig idézik szavait filmekben, sorozatokban, szurkolói bázisának egy része pedig már-már szentként tekint rá. A film remek emléket állít ennek a nagyszerű sportembernek, bár kissé sablonos és a kliséket sem nélkülözi. Aki szereti az életrajzi filmeket és kíváncsi egy hazánkban kevésbé ismert, viszont valóban fantasztikus sportemberre, annak mindenképpen csak ajánlani tudom.

Hasonló életrajzi film a 2003-ban forgatott Right on Track, meglehetősen félresikerült, limonádé-szagú magyar címén Autós csajok. A Beverley Mitchell főszereplésével készült alkotás Erica Enders NHRA versenyzőnő korai éveit eleveníti fel, megmutatván, hogy mennyi áldozatot követel egy tizenévestől az, ha élsportra adja a fejét, miközben élni szeretné a hozzá hasonló korúak szokványos mindennapjait is, ráadásul legnagyobb ellenfele a tulajdon húga. Nagyszerű családi film, mely véleményem szerint megérett egy folytatásra, hiszen Enders az elmúlt 7-8 évben megjárta a mennyet és a poklot is. Szponzorációs problélmák, közel öt év kihagyás, magánéleti gondok és változatos családi zűrök után idén júliusban Illionois-ban történelmet írt: ő lett az NHRA Pro Stock kategóriájának első női győztese, úgy, hogy a döntőben a négyszeres bajnokot, Greg Andersont győzte le. Ja, és a verseny után még a kezét is megkérték. Mesés. Egy hivatásos forgatókönyvíró sem álmodhatott volna szebb happy-endet.

Tehát van itt minden kérem szépen, gyors kocsik, versenypályák, illusztris sztárvendégek, jó pasik, dögös csajok, túlcsorduló érzelmek, ami csak kell. Lehet válogatni! Ha pedig valaki végképp bevállalós és úgy érzi, ő már mindent látott és mindent kibír, az üljön le egy doboz popcornnal, kapcsolja ki realitásérzékét, s nézze meg a Kicsi kocsi, tele a tank című Disney alkotást. Bár ehhez a filmhez képest a Stallone-féle Felpörgetve kész Oscar-díjas dokumentumfilm, de egy misét megér. Jókat lehet röhögni rajta,.