Ryan Briscoe nyerte a harmadik edzést Baltimore-ban
Esős körülmények között kezdődött a Grand Prix of Baltimore harmadik, ezúttal már teljes hosszúságú szabadedzése. A Pratt Streeten rendben felépítették a lassító sikánt az éjjel, így némiképp komfortosabban érezhették magukat a versenyzők, legalábbis ami a nem kívánt – a tegnapi napon már többször látott -, felszállási engedély nélkül végrehajtott légibemutatókat illeti.
Az edzés elején az autók esős gumival gördültek pályára, mely azonban még így is többüket megtréfálta, mint például az Andretti Autosport idén három verseny zsinórban nyerő gyöngyszemét, Ryan Hunter-Reayt, aki először a négyes kanyarban mutatott be egy piruettet, majd valamivel később – az akkor már száradó pályán – a pit bejáratánál is megpördült.
A KV Racing azonban nem úszta meg anyagi kár nélkül az edzést, miután a venezuelai EJ Viso falat fogott. Ekkor be kellett lengetni a piros zászlót, mivel ráadásul még a Team Penske kerítésmászó specialistája, Helio Castroneves is szinte ugyanebben a pillanatban megállt a pályán, a Sharp és a Conway utca (azt hiszem, erre mondják, hogy EPIC) kereszteződésében.
A folyamatosan javuló körülmények miatt egyre több versenyző váltott slick gumikra, s ezzel együtt a jobbnál jobb köridők is záporozni kezdtek. Az edzést – mely a mai kvalifikációs csoportbeosztást is eldöntötte – a múlt héten, Sonomán győzelmet arató Ryan Briscoe nyerte, mögötte Mike Conway és Helio Castroneves végzett. A sors iróniája, hogy pont a pályát biztonságosabbá tenni hivatott sikánban törte össze a Panther Racing autóját JR Hildebrand alig pár másodperccel a leintés után. A 4-es számú versenygép hátulján a hírek szerint komoly károk keletkeztek, így a csapatnak komolyan oda kell tennie magát, ha érdemleges produkciót akarnak nyújtani a kvalifikáción, már ha egyáltalán részt tudnak venni rajta.
Grand Prix of Baltimore 3. edzés, végeredmény:
“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough