Sonoma, én így szeretlek!

A kedélyek némiképp csitultak a már említett felvásárlási botrány kapcsán, miután a csapatfőnökök az újságírók megkeresésére egyöntetűen, heves gesztikulációk közepette tagadták, hogy az IndyCar feletti hatalom átvételének egyáltalán puszta gondolata is valaha megfordult volna az egy ma született bárány becsületére válóan ártatlan fejükben.

A kellőképpen berezelt, a CART végnapjainak második eljövetelét már maguk előtt látó rajongók szívéről leesett a mázsás kő, s mindennemű gyanakvás nélkül, gyermeki naivitással boldogan dőltek hátra a karosszékben, miközben teljes egészében próbálták elhinni, hogy mennyire életszerű is az a szituáció, melyben zsurnaliszták odamennek az – állítólag konspirációt szövögető – csapatfőnökökhöz, s kérdéseikre azok az igazat, csakis az igazat válaszolják Isten őket úgy segélje. Lényeg a lényeg, egyelőre botorság kijelenteni, hogy kész, ezzel vége is az ügynek, az idő majd remélhetőleg választ ad az égető kérdésre, miszerint ki csinált tulajdonképpen bolondot a pletykát elindító Robin Millerből; a csapatfőnökök, vagy ő saját maga?

Most viszont lássunk neki annak, amiért ez a poszt megszületik, az IndyCar 2012-es szezonjának tizenharmadik versenyének, hivatalos nevén a GoPro Indy Grand Prix of Sonomának.

A szép, napos, az átlagosnál valamivel melegebb vasárnapi délutánon négy versenyző – Justin Wilson, Takuma Sato, Simona de Silvestro és Sebastian Saavedra – már hendikeppel indult, mivel motorcsere miatt tízhelyes rajtbüntetést kaptak, ami önmagában sem egy jó ómen egy épített/utcai pályán, pláne, ha Sonomáról van szó.

A zöld zászlót követően megkezdődött az őrület, melynek egyik szenvedő alanya a Chip Ganassi Racing 9-es számú autója, benne az új-zélandi Scott Dixonnal, aki a Team Penske Fred Astair-ének, azaz Helio Castronevesnek hathatós közbenjárásával a hetes kanyarban olyan szépen megpördült, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. A háromszoros Indianapolis 500 bajnok brazil meg is kapta érte az áthajtásos büntetést, miután Beaux Barfield, a versenypályák fő ítésze, elkerülhetőnek minősítette az ütközést.

Az első versenyző, aki búcsút kényszerült venni a sonomai futamtól Takuma Sato volt, miután a japán versenyző motorhiba miatt a pálya mellett végezte. Az aszfaltcsík teljes egészét érintő sárga zászlós periódusra nem került sor, a futam folytatódhatott tovább.

A tizedik körben a sorrend Power, Briscoe, Bourdais, Franchitti és Alex Tagliani volt, nagyon úgy festett tehát a helyzet, hogy azok, akik Penske uralomra fogadtak nem fognak túl sok zsetont zsebre tenni, ahogyan azok sem, akik kockáztattak és az Andretti Autosport sikerére tippeltek. A kanadaiak szeme fénye, James Hinchcliffe a harmincötödik körben szállt ki a harcból, miután keresztet vethetett autójának olajvezetékére, így csatlakozhatott a verseny eleje óta partvonalról szemlélődő Takuma Satohoz. Nem járt jobban Marco Andretti sem, aki mindvégig a top 10 közelében autózott, mikor egy, Graham Rahallal – csing! történelem újratöltve immár hányadszor is? – folytatott csata hevében megrongálódott az első vezetőszárnya. Ez még önmagában nem veszélyeztette volna komolyabban a 26-os számú autó futamát, a negyvenhetedik körben azonban a Chevrolet motor megadta magát, így nem sokkal később Andretti 3.0 már lógó orral nyilatkozhatott élő egyenes adásban, miközben csapata pitjéből a még versenyben lévő kollégáit nézhette, köztük a bajnoki címre is esélyes csapattársát, Ryan Hunter-Reayt, aki negyvenharmadik kör tájékan elég meleg helyzetbe keveredett, ugyanis Scott Dixon Ganassija – aki a rajtnál történt incidenst követően úgy tört felfelé, mint Ewingéknál az olaj – túl közeli barátságot kötött az amerikai 28-as számú versenygépével. RHR ekkor még megúszta, azonban az új-zélandi autójának megsérült az első vezetőszárnya, ezért ki kellett mennie a pitbe, ahol nemes egyszerűséggel áthajtott a csapat felszerelésén, így ezúttal őrá sújtott le Barfield mindenható keze egy pitáthajtásos büntetés formájában.

Az ötvenedik körben még minden esély meg volt egy jó eredményre az Andretti Autosportnak,  RHR a negyedik helyen autózott Power, Briscoe és Bourdais – utóbbi körről-körre bizonyította, hogy négy Champ Car bajnoki címe nem a vakszerencsének köszönhető –mögött, az idén mindössze második IndyCar futamát teljesítő Sebastian Saavedra pedig lázas igyekezettel és nagyszerű helytállással próbálta demonstrálni, hogy miért is érné meg jövőre őt teljes szezonra leszerződtetnie ismét valakinek.

Nem kellett sokat várni, hogy újabb ember csatlakozzon a versenyből kiesettek nem éppen elit klubjához, azonban emiatt az eset miatt sem kellett leporolni a két futam óta használaton kívül helyezett sárga zászlót, ugyanis „csak” váltóhiba vetett véget a Dragon Racing brit pilótájának, Katherine Legge napjának. Ekkor már azon kezdtem filozofálni, hogy talán Sonoma lesz zsinórban a harmadik full zöld alatt lefutott verseny? Ha így haladunk, még a végén jövőre jön főszponzornak a Greenpeace és Al Gore mondja be mindenhol a „Drivers, start your engines!”-t.

A morfondírozásnak itt vége is szakadt, ugyanis a hatvanötödik körben komoly baleset történt a mindazidáig fantasztikus versenyt futó Sebastien Bourdais és a Sarah Fisher Hartman Racing újonca, Josef Newgarden részvételével. A Dragon Racing akkorra egyetlen talpon maradt versenyzője épphogy kihajtott a pitből és a még hideg gumikon megcsúszott a poros pályán. Az SFHR fiatal pilótája már nem tudta elkerülni az ütközést és orral a pályát szegélyező gumifalba csapódott, majd a szintén utána csúszó Bourdais mégegyszer felöklelte a 67-es számú autót, ami ennek következtében lényegében egy szabályos kört írt le a levegőben. A baleset visszajátszva baromi ijesztő volt, de szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja; a DW12-es kasztni ismét csillagos ötösre vizsgázott. Egyik versenyzőnek sem esett baja, mindössze Newgarden bal kezének mutatóujja sérült meg, de nagy valószínűséggel ez nem fogja akadályozni abban, hogy a hétvégi baltimore-i futamon rajthoz álljon.

Kilenc kör után ismét jöhetett a jól ismert zöld zászló. Az új rajtnál Briscoe állt az élre, miután a sárga alatti pitkiállásokat követően Power elé került. Néhány pillanattal később azonban Alex Tagliani tett arról, hogy ne sokáig élvezhessük a környezetvédők kedvenc színe alatti versenyzést, ugyanis egy nem éppen úriemberhez méltó manőverrel megtorpedózta Ryan Hunter-Reayt, akinek az autóját az eset következtében újra kellett indítani, Michael Andretti pedig a történések láttán konkrétan majdnem felrobbant. Hozzáteszem totál érthető módon. Ezt a versenyt nem fogja a csapata kitenni a kirakatba. Az incidenst követően Hunter-Reay -aki a futam végén a KV Racing EJ Visojának okozott necces pillanatokat, amiért ő is megkapta a maga áthajtásos büntetését – számon is kérte a történteket a veterán kanadain. Később Tagliani nyilvánosan bocsánatot kért az érintettektől Twitteren, közölvén, hogy rohadt pocsékul érzi magát.  Végül csóri RHR a tizenharmadik helyen fejezte be a futamot, s bár összetettben megtartotta a második helyét, de ötpontos hátrányát harminchat pontosra növelte Powerrel szemben.

A versenyt végül Ryan Briscoe nyerte, akire nagyon ráfért már ez a jó eredmény, hiszen utoljára 2010-ben, Texasban járt a Victory Lane-en. Második helyen csapat- és honfitársa, Will Power végzett, a harmadik helyen pedig Dario Franchittit intették le. Külön dicséret illeti a KV Racing újoncát, Rubens Barrichellot, aki konstans teljesítményével végül IndyCar pályafutása legjobb – és egyben első top 5-ös – eredményének, egy negyedik helynek örülhetett.

Bajnokot is avattak, méghozzá motorfronton, a Chevrolet legyőzte a Hondát – a Lotust direkt nem említem, egy mondatszerkezetben használni velük a „motor” szót sértő a többiekre nézve -, Will Power pedig a legjobb utcai/épített pályás versenyzője lett a szezonnak.

Folytatás hétvégén, a szezon utolsó előtt versenyével, Baltimore-ral! Mikor kezdődik már? Mikor kezdődik már? Mikor kezdődik már?

GoPro Indy Grand Prix of Sonom végeredmény