3..2..1… Sonoma!!!

3..2..1… Sonoma!!!

Az IndyCar világára – és ezzel együtt természetesen a szurkolók lelkivilágára – továbbra is sötét árnyékot vet a néhány nappal ezelőtt kirobbant, már-már botrányszerű hír, miszerint négy-öt csapat meg akarja vásárolni a szériát, ezzel úgymond saját, független játszóterükké téve azt. Most azonban próbáljunk egy kicsit eltekinteni a negatív hangvételű pletykáktól és koncentráljunk az előttünk álló hétvégére, mikor is végre ismét éles szituációban bőgnek fel a motorok két üres hétvégét követően.

Sonoma-hairpin-corner.png

A GoPro Indy Grand Prix of Sonoma immár – ha nem számolom az 1970-es, még a USAC felügyelete alatt megrendezett futamot – a zsinórban a hetedik alkalommal kerül megrendezésre, idén ráadásul egy több-kevésbé átépített pályán, mely munkálatok célja az előzések megkönnyítését, ezzel együtt a látványosabb versenyt szolgálta.

Mindenekelőtt néhány szó magáról a Sonoma Racewayről. A teljes terjedelmében 2,52 mérföld hosszúságú, 12 kanyarból álló pálya a napfényes Kaliforniában található, Sears Pointon. A neve ennek megfelelően egészen 2001-ig Sears Point Raceway volt, majd miután szponzori szerződést kötött Németország legnagyobb félvezető gyártójával,  Infineon Technologies AG-vel a pálya elnevezése is Infineon Racewayre módosult. 2012 március 7-én azonban a cég bejelentette, hogy nem kívánják megújítani szerződésüket, így a méltán világhírű aszfaltcsík neve stilszerűen Sonoma Racewayre módosult, legalábbis amíg nem találnak egy újabb szponzort.

Az első versenyre, egy enduro futamra 1968. december 1-én került sor Sonomán, azóta viszont motorversenyeket, sportautó futamokat, sőt még rally versenyt is rendeztek, 1989-ben debütált a NASCAR legmagasabb osztálya, az – akkori nevén – Winston Cup, s megszakítás nélkül, immáron 24 éve rendre vissza is tér a technikás road pályára, idén pedig a WTCC mezőnye is tiszteletét teszi. Az IndyCar a már említett 1970-es versenyt követően csak 2005-ben – még mint Indy Racing League -,látogatott el isméta Racewayre, mely futamot Tony Kanaan nyerte Buddy Rice és Alex Barron előtt. Az elmúlt hét évben hat győztesnek örülhettünk; még az IRL korszakban Kanaan mellett diadalmaskodni tudott Marco Andretti (2006) és Scott Dixon (2007), majd a Champ Carral való egyesülést követő első sonomai versenyt Helio Castroneves húzhatta be 2008-ban, 2009-ben Ashley Judd örülhetett, miután Dario Franchitti elsőként meglátta a kockás zászlót, 2010-’11-ben pedig az ausztrálok legfurcsább tekintetű autóversenyzője, azaz Will Power duplázott.

IndyCar-Indy-Sonoma.jpg

Az idei versenyre – akárcsak magára a 2012-es szezonra – a kiszámíthatatlanság jellemző, különösen az átépítés okozta változások miatt, nem hiába mondta a múlt pénteki tesztet követően Dario, hogy olyan, mintha egy vadiúj pályán mennének. Hiába vannak túl egy egynapos teszten, ez maximum arra volt jó, hogy lecsekkolják a változtatásokat, ellenben a korábbi évek alatt összeszedett adatok nagy részét dobhatják a kukába. Innentől már csak az a kérdés, hogy egy izgalmakkal tűzdelt, valódi IndyCar versenyt látunk-e vasárnap, netán egyenesen a káosz lesz az úr, vagy történelmet írunk és lezajlik a sorozatban harmadik futam sárga nélkül.

 Az indycar.com gyors számításai szerint matematikailag konkrétan tizenöt versenyzőnek van esélye még a bajnoki címre három futammal a szezon vége előtt, bár erre reálisan szerintem maximum öt – de lehet sokat mondok – embernek van sansza. Mindenesetre örülhetünk, hogy visszatér a mezőnybe a mid-ohioi versenyt egy tesztbaleset következtében elszenvedett kézsérülés miatt kihagyó Charlie Kimball, ismét láthatjuk versenyezni egyszerre mindkét Dragon Racing autót, miután a Chevrolet Katherine Legge számára is biztosítani tudott egy motort, így a tervezettel ellentétben nem a szezonzárón, Fontanában szurkolhatunk már csak a folyton mosolygó brit hölgynek, valamint ismét az Andretti Autosportnak köszönhetően IndyCar autóba pattan az idén Indy Lightsban tanulgató kolumbiai Sebastian Saavedra is. Szegény gyerek egyébként egyből tízhelyes rajtbüntetéssel kezd, miután még Indianapolisban soron kívül motort kellett cserélni az autójában. Az akkori döntés alapján az Indy 500-on senkinek nem osztottak ki büntetést, a szankciókat elhalasztva, a soron következő versenyen szabták ki, s mivel Saavedra számára ez lesz az első főkategóriás futam május óta, így neki most kell bűnhődnie.

4595.jpg

Persze nem lesz egyedül, Takuma Sato és vele együtt az RLL Racing már a hatodik Honda motorját veti be Sonomán, így túllépték az egy szezonra megengedett öt erőforrást, ezért ők is szépen, kénytelen-kelletlen tíz hellyel hátrébbról kezdik majd meg a 85 körös futamot, de velük tart a hátramenetben be nem tervezett motorcsere miatt a Dale Coyne-os Justin Wilson, valamint az idei hetedik Lotust használó – és azzal továbbra is semmire sem menő – HVM Racing és Simona de Silvestro.

Ahogy az elmúlt futamokon megszokhattuk, megint lesz push to pass, melyet ezúttal összesen 90 másodpercig használhatnak a versenyzők, 3,5 másodperces csúszással, egy alkalommal maximum 15 másodpercig.

 A verseny magyar idő szerint 22:30-kor kezdődik, zöld zászló hozzávetőlegesen 22:42-kor.

Emberek, mire én ezt anno kiszámoltam, mikor a jobb oldalt látható kis visszaszámláló órát állítottam be… Hát esküszöm tovább tartott, mint egy átlagos poszt megírása, de annyi azért megnyugtat, hogy elviekben még a SportKlub is tévedett, mikor kiadta a műsortervét; abban ugyanis hajnali háromra datálták az élő verseny kezdetét, mely tévedés gyanítom annak volt köszönhető, hogy az indycar.com főoldalán látható délután 4:30-as időpontot vették alapul és ehhez adták hozzá a plusz kilenc órát, amennyivel Kalifornia mögöttünk jár. Nem vették viszont figyelembe, hogy a 4:30-as idő már keleti parti időben van megadva, ami nem +9, hanem csak +6 órát jelent nekünk. Kaliforniában, vagyis a nyugati parton PDT-ben, azaz Pacific Daylight Time-ban mérik az időt, az ET a keleti zóna, mint például New York. Remélem rájöttek már a hibára, és csak a port.hu nem frissít, mert ha nem, és a stúdióban az éjszaka közepén várnának majd arra, hogy elkezdődjön a verseny, holott annak már rég vége… hát az enyhén szólva nagy blama lenne. Ennyire nem lehetnek azért amatőrök, ugye? Ugye??

GoPro Indy Grand Prix of Sonoma

Pálya típusa:  épített /road/
Pálya hossza:  2.31 mérföld /3.71 km/
Körök száma: 85
Versenytáv:  196.35 /315.99 km/
Kanyarok száma:  12