Will Power nyerte az első edzést Mid-Ohion

Will Power nyerte az első edzést a Honda Indy 200 első napján, a Mid-Ohio Sports Car Course-n. Az ausztrál fiú 01:06:8632-es idővel bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte a tavalyi győztes Scott Dixon végzett, a harmadik helyen pedig az idén meglehetősen gyengélkedő, az összetett pontverseny 18. helyén álló Marco Andretti találta magát.
A gyakorlás során jó barátunk, a piros zászló is tiszteletét tette. Egy alkalommal Alex Tagliani megpördülése miatt, majd James Hinchcliffe hagyta el a pályát, végül pedig Simona de Silvestro autója adta meg magát.
A sérült Charlie Kimballt helyettesítő olasz versenyző, becses nevén Giorgio Pantano pedig egyelőre ismerkedik a körülményekkel, a pályával, de nagyon lelkes. Erre márpedig szüksége is lesz, hiszen a legfrissebb információk szerint Kimball törött kézközépcsontja nem gyógyul olyan mértékben, hogy 100%-ra ki lehessen jelenteni, teljes erejében és harci díszben ott tud lenni a soron következő versenyen Sonomában.
Pantano a 23. helyen zárta az edzést a Chip Ganassi Racing autójával, 1.2 másodperc lemaradással Power győztes idejétől, de minden bizonnyal gyorsulni fog. Én legalábbis borzasztóan szurkolok neki, mert egy hihetetlenül szimpatikus versenyzőről van szó, és megérdemli, hogy itt legyen. Az már más kérdés, hogy milyen áron jutott lehetőséghez, de mindenesetre ha most odateszi magát és tud villantani valamit vasárnap, akkor még egy lépést tehet egy teljes szezonos, 2013-ra szóló szerződés felé… Innen is virtuáisan, spirituáisan, vagy valamilyen egyéb ’-lisan’ kívánok jobbulást az ifjú amerikainak.
Jó napot zárt a Sarah Fisher Hartman Racing; Josef Newgarden a hetedik helyen fejezte be a délutáni gyakorlást, nem így a KV Racing akik a 20-21-22. helyen zártak Barrichello-Kanaan-Viso sorrendben.
A mezőny jelenleg egyetlen hölgytagja, Simona de Silvestro pedig továbbra is, konstansan szív a botrányosan lassú Lotus motorral hátráltatott HVM Racing-es autójával. De azt hiszem ez már nem is hír. Sajnos.
Folytatás holnap, magyar idő szerint 14:00-kor.
Mid-Ohio első edzés, végeredmény:

“Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel keringőzni” – Cale Yarborough