Danica Mánia újratöltve? Na ne már…..

Elég sokat foglalkoztam már eme blog eddigi rövidke pályafutása során az IndyCar – véleményem szerint igencsak vitatható  – elképzeléseiről, már ami a marketinget illeti, s végül minduntalan arra a következtetésre jutottam, hogy ami most van az enyhén szólva nem a helyes út, és ha sikert akarnak akkor nagyon gyorsan más irányba kell terelniük a dolgokat.

Bármilyen fájdalmas ugyanis kimondani, de a széria nem kicsit döglődik, annak ellenére, hogy ezerrel mennek a fogadkozások a motorszállítók számának növekedéséről, nem beszélve a versenynaptár bővüléséről, ami a jövőt illeti. A fel-felbukkanó, jelen körülmények között sci-fi-szerűnek ható pletykákról, mint például a több kasztnis versenysorozattá válás pedig inkább szót sem ejtek, lévén a csapatok még az aero-kitekre is sajnálják a pénzt, akkor miről beszélünk? 

Ugyanakkor bármennyire is úgy tűnik, hogy az IndyCar a sültgalambot várja ingyen és bérmentve, azért náluk is kattognak a kerekek a toronyban, gondolkodnak ezerrel, hogy mégis mi a francot kéne csinálni, ha nem akarják idő előtt becsukni a boltot. Ja, és a fő szempont: lehetőleg ne kerüljön túl sok zöldhasúba. Aztán kigyúlt a villanykörte az illetékesek feje felett, nem is kellett túl sokat gondolkodni rajta, elég volt csak visszamenni az időben néhány évet a tuti tippért. És a recept: kell egy ember, akit afféle élő, hús-vér győzelmi zászlóként lobogtathatnak, akivel meg lehet próbálni eladni a szériát, vagyis egy arc kell az IndyCar név mellé. Nemes egyszerűséggel le kell koppintaniuk önmagukat, vagyis a 2005-ben fellángoló és még mindig intenzíven égő – igaz, most már a NASCAR-ban – Danica-mániát. A barna hajú hölgy ugyanis bevalljuk, avagy nem valljuk be, de nagy szolgálatot tett az akkor még két térfélen pattogtató, és mindkét oldalon komoly anyagi és nézettségbeli problémákkal küzdő amerikai open-wheel versenyzésnek, azon belül is a főként oválokra specializálódott Indy Racing League-nek. Patrick berobbanása a 2005-ös Indianapolis 500-on akkora szenzáció volt, amekkorát az autósport világa nem sűrűn lát, hosszú évek után először teltek meg a lelátók a világ legnagyobb múltú versenyén, a versenyzői autogramosztáson külön standot kellett számára felállítani és akkor fordult elő először, hogy a verseny utáni sajtótájékoztatóra a negyedik helyen befutó Danica is meghívót kapott. Persze utána rögtön összefüggésbe hozták az akkor huszonhárom éves lány nevét Bernie vándorcirkuszával, aki kezét-lábát törte, hogy Forma 1-es autóban láthassa. Patrick persze érdeklődést mutatott a BAR Honda által felajánlott néhány bemutató kör iránt az Indianapolisban megrendezett USA GP előtt. Fotózkodott a pilótákkal, ott volt mindenhol és az F1 hétvégéjének is szerves részévé vált, hiszen a helyi újságírókat lényegében jobban érdekelte Danica személye, mint a világbajnoki sorozat összes résztvevője együttvéve. Majd aztán a –akkor még – kisasszony kijelentette, hogy nem kíván PR baba lenni (pedig ekkor már nagyon is az volt, csak nem a Forma 1-é, hanem az IRL-é), nem fogadja el az általa komolytalannak titulált Forma 1-es lehetőséget. És az üzlet beindult, a folytatást mindenki ismeri.

Az őrület az évek folytán kissé alábbhagyott, azonban a Danica Patrick név önálló márkanévvé nőtte ki magát, emiatt nagyon sokan feltették a kérdést, hogy NASCAR-ba való átszerződése vajon milyen hatással lesz az IndyCarra nézve, mennyire fogja megérezni a széria, hogy elveszítette a legnagyobb sztárját. Persze jöttek a nyilatkozatok, hogy a show nélküle is folytatódik, a sorozatnak nincs szüksége a sikerhez Danicára és amúgy is, minden szép és jó. Na igen. A háttérben viszont már régóta tartott az intenzív kutatás a versenyzőnő „helyettese” után. Sokan, evidens módon, egy másik hölgyet prognosztizáltak, mint a széria következő arca, mára azonban világossá vált, hogy a helyzet egészen más.

Már maga Randy Bernard is nevén nevezte, kitől is várják, hogy „arcát adja” az IndyCar-nak. Ő nem más, mint a kanadai James Hinchcliffe, vagyis a GoDaddy boy.

Menetelése során a Danica 2.0 szerepkör betöltése felé első lépésként beült amerikai kolléganője GoDaddy szponzorált autójába –amit eredetileg Dan Wheldonnak szántak, ő azonban már nem vezethette -, ami, ismervén a cég marketing mentalitását, már fél siker a potenciális médiasztárság felé vezető úton. Maga a cég is elismerte, hogy olyan pilótát akartak látni abban a versenygépben, amelyikhez ők adják a pénzüket, aki ha belép egy zsúfolt terembe minden szem rá szegeződik. Hinch pedig tökéletesen alkalmas a szerepre, hiszen mind’ külsőleg, mind’ belső tulajdonságait figyelembe véve megtestesíti mindazt, amit szponzora – és az IndyCar – elvár. Ja, és még vezetni is tud, tehát az eredményeket is joggal várhatják el tőle, amelyek birtokában jelentősen nőhet a sportértéke is.

Azonban a lényeget a végére hagytam. Mégpedig azt, hogy ennek a gyereknek esze is van. Jóval több ő egy kivételes versenyzői képességekkel megáldott bohócnál. Már alig húsz évesen, ígéretes Atlantic versenyzőként megteremtette saját alternatív városkáját, melyet stilszerűen Hinchtown-nak keresztelt el, és ahol természetesen ő maga a polgármester is. Erre épül hivatalos honlapjának a dizájnja is, melyen a látogató egy virtuális sétát tehet a városban, megismerheti annak első emberét, aki nyílt köszöntővel fogadja a turistákat, s  olyan bölcsességeket oszt meg a gyanútlan látogatóval, mint például „ne egyél a sárga hóból”.  Ezt csak tetézik poénos youtube-videói, valamint egyedi, rajongóbarát, közvetlen stílusa, mellyel a versenyhétvégék közönségkedvencévé nőtte ki magát.

Miután a Newman/Haas Racing bejelentette, hogy kiszáll az IndyCarból, a kanadai fiú hirtelenjében állás nélkül maradt, s mikor befutott a hívás az Andretti Autosporttól naná, hogy nem habozott igent mondani, és már ekkor tudta, hogy tulajdonképpen mit is jelent az, ha az ember GoDaddy feliratú versenyautó volánja mögé pattan. És azt is tudta, hogy ezzel Danica Patrick szelleme óhatatlanul kísérteni fogja. Mivel azonban – mint már említettem – Hinchnek agya is van, úgy döntött, a maga javára fordítja a helyzetet és elébe megy a dolgoknak. Kitalálta tehát ’Manicát’, azaz Danica férfi megfelelőjét. A szezonnyitó St. Petersburgi verseny előtt a hivatalos igazolványára egy rajongó által készített képet tett, melyen Patrick fotójára volt montírozva barátunk arca, de emlékezetes marad még a Long Beach-i futam versenyzőket bemutató parádéja, ahol hosszú, barna parókában jelent meg, ezzel is utalást téve híres elődjére. A GoDaddy honlapjának kezdőoldalán való megjelenésért zajló csatában pedig felül is kerekedett kolléganőjén, így mostantól az ő képe díszeleg a szponzor weboldalának legelején. Persze azért azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy bár a hivatalos verzió szerint a rajongók klikkelései döntötték el, hogy melyikük lesz a nyertes, valójában ez a domain szolgáltató óriás legújabb reklámkampánya volt. Kezdettől fogva tudni lehetett, hogy most Hinchen van a hangsúly, ami a promózást illeti, hiszen Danica már „kész termék”.

Kérdés, hogy a végén valóban beválik-e. Mert addig rendben van, hogy ő jelenleg a legpiacképesebb versenyző az IndyCar mezőnyében, s ezzel választ is adtam arra, hogy miért nem valamelyik amerikait szemelte ki a GoDaddy legújabb arcának – na és a cég farvizén evezve Randy Bernard az IndyCar-énak (a GD csinálja a kampányokat, az IC profitál belőle…. tessék, itt az ingyenreklám).  

A Danica-mánia lényege annyiban foglalható össze, hogy jött egy csinos, fiatal lány, aki majdnem szétrúgta a komplett mezőny seggét a világ talán legembertpróbálóbb versenyén, egy férfiak által dominált sportágban. Erre persze, hogy mindenki felkapta a fejét, még az is, akitől távol áll az autóversenyzés világa.

Na de Hinch? Jóképű, vicces, barátságos srác, aki gyaníthatóan jóval nagyobb eredményeket fog elérni az IndyCarban, mint Danica. De vajon elég lesz ennyi? Lehet a nehéz helyzetben lévő amerikai open-wheel versenyzést egy ember „nyakába varrni” és tőle várni, hogy hozza a nézettséget, toborozza a rajongókat? Egyáltalán el lehet ezt várni egy – akármennyire is kameraérzékeny – huszonöt éves sportolótól, akinek a karrierjére kell, hogy összpontosítson, ha bajnok akar lenni? Lehet ekkora terhet rakni a vállára? A másik kérdés pedig, hogy egyáltalán helyes dolog-e ismét arra törekedni, hogy „egyszereplőssé” tegyék az IndyCart? Michael Andretti azt nyilatkozta Danica távozásakor, annyiból jó dolog ez a szériára nézve, hogy mások is teret kapnak, mert Patrick jelenléte lényegében teljesen elnyomta a többieket. Igen, jól emlékszünk Dan Wheldon első Indianapolis 500 győzelmére 2005-ből; szerencsétlen konkrétan le volt sajnálva, hiába nyerte meg a versenyt, kis túlzással akkor szóltak hozzá a média képviselői, ha Danicát már végképp nem tudták elérni.  Persze a nézettség és az érdeklődés nőtt a széria iránt, azonban mégsem hozta el a megváltást és a vége az lett, hogy (újra)egyesülnie kellett az IRL-nek és a Champ Carnek, márpedig nem azért, mert hirtelenjében rájöttek, hogy tulajdonképpen mégis összetartoznak és elárasztotta mindkét fél szívét a kozsói magasságokat súroló szeretethullám. A kényszer vitte rá a két sorozatot, mert csak így volt garantálható a fennmaradás.

Most tehát ott tartunk, hogy kiemelik a tömegből James Hinchcliffe-et, hogy milyen eredménnyel, azt pedig majd meglátjuk. Mindenesetre a szurkolók szívesebben szeretnék őt látni a victory lane-en, mintsem a Super Bowl félidejében sugárzott reklámblokkban.  Na de vajon meddig? Mert ha kirakják a kirakatba, és úton-útfélen csakis kizárólag Hinchbe lehet ütközni könnyen előállhat az a helyzet, mint Danica idején, vagyis az emberek ketté fognak szakadni. Szeretni vagy utálni fogják. És mindannyian tudjuk melyik érzelem vált ki hevesebb reakciókat. Arról nem is beszélve, hogy míg Patrick berobbanása a nagy amerikai álmot testesítette meg, azt az ideát, hogy az új világban minden lehetséges, bármi megtörténhet. A kanadai fiúval vajon a büszke, hazafias érzelmektől túlfűtött ottani IndyCar szurkolók tudnak-e azonosulni? Egyáltalán akarnak-e? Mert európai/dél-amerikai/ázsiai versenyzők ide, vagy oda, de a fő piac még mindig az Államok.

Mindenesetre Randy Bernard megmondta a tutit: „Ő (mármint Hinch) a jövője nemcsak Kanadának, de az IndyCarnak is. Ő az A (igen nagybetűvel) srác, akire építkezni akarunk.” Ez így rendben van, hiszen végülis minden sportágnak megvan a maga szupersztárja, de nem szabad arról elfeledkezni, hogy egy sikeres építkezéshez biztos alapok kellenek. Márpedig az IndyCarnak az alapoknál is szét kellene néznie.

Hinchnek pedig kívánom, hogy mindig maradjon meg olyan embernek, mint amilyen most.